Ítéletet hozott az Európai Unió Törvényszéke Ursula von der Leyen rejtélyesen eltűnt SMS-ei ügyében
A Törvényszék megsemmisítette az Európai Bizottság azon határozatát, amelyben utóbbi megtagadta, hogy kiadja von der Leyen elnök asszony és a Pfizer vezérigazgatója közötti üzenetváltásokat, amelyeket az érintettek a COVID-19 járvány alatt, éppen a Pfizer vakcinák megrendelését megelőzően küldtek egymásnak.
„Verba volant, scripta manent”, azaz a „szó elszáll, az írás megmarad” – tartja a régi latin bölcsesség. S valóban, az írás megmaradni látszik, még akkor is, ha a Bizottság ennek az ellenkezőjét állítja – ti. azt, hogy nem rendelkezik azokkal az SMS üzenetekkel, amelyeket von der Leyen elnök asszony a Pfizer vezérigazgatójával váltott –, ugyanis a Törvényszék nem fogadta el a Bizottság sem azon érvelését, hogy nem találják ezeket az üzeneteket (sic!), sem azt, hogy nem őrzik ezeket. A dolog jelen állása szerint tehát a Bizottságnak elő kellene keríteni ezeket…
Az ügy úgy kezdődött, hogy Matina Stevi, a New York Times újságírója, 2021 áprilisában cikket írt arról, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hónapokon át számos SMS-t (illetve telefonhívást) váltott a Pfizer vezérigazgatójával, Albert Bourla úrral. Stevi az interjúkat követően hozzáférést kért ezekhez az üzenetekhez a Bizottságtól, amely azt válaszolta, hogy nem rendelkezik ezekkel, így nem is tudja kiadni azokat.
Hogy mi volt ezeknek az SMS-eknek a tartalma, így máig nem tudjuk. Stevi azonban nem hagyta annyiban az ügyet, s keresetet indított a Törvényszék előtt a bizottsági határozat megsemmisítése iránt. Bár mind a nemzetközi, mind a magyar sajtó hírt adott az ítéletről, az ügy komolyságára tekintettel azonban érdemes azzal európai (intézmény- és igazságügy)politikai oldalról is foglalkozni, az ugyanis a jövőre nézve is hasznos támpontokkal szolgálhat más európai uniós dokumentumokhoz való hozzáférési ügyek tekintetében is.
A helyzet ugyanis az, hogy a COVID-19 járvány legsúlyosabb időszakában, amikor a Bizottság meglehetős kétségeket ébresztett az európai polgárokban a tekintetben, hogy hatékonyan és ütőképesen tudja-e kezelni a járványt és a vakcinabeszerzést, az Európai Bizottság elnöke számtalan üzenetet váltott annak a világcégnek az első számú vezetőjével, amely végül eurómilliárdokért oltóanyagot szállított az EU-nak. A jóérzésen túl az európai jogállamisági eszme is azt diktálja (diktálná), hogy a nyilvánosság ismerhesse meg, mégis milyen tartalmú volt ez a levelezés, és az befolyásolta-e és ha igen, miként a rendkívüli összegű vakcina-megrendelést.
Stevi – több más jogalap mellett – az európai jogban rögzített, ún. „gondos ügyintézés elvére” hivatkozással kérte az SMS-ek kiadását a Bizottságtól. A kérelmezett azonban nemes egyszerűséggel annyit állított, hogy a kért üzenetek nem léteznek, de nem adott tájékoztatást arról, hogy miért nem voltak fellelhetőek. A Törvényszék ennek kapcsán megállapította, hogy amennyiben egy európai uniós intézmény azt állítja, hogy a kikért dokumentumok nem léteznek, azt kell vélelmezni, hogy az intézmény nyilatkozata megfelel a valóságnak. Ez a vélelem azonban megdönthető, s utóbbi esetben (azaz amennyiben bizonyítást nyer, hogy az érintett dokumentumok igenis léteznek, illetve léteztek) az érintett uniós szervnek kell bizonyítania, hogy azok többé már miért nem léteznek, illetve hogyan kerültek ki a birtokából.
A jelen ügyben Stevi és a New York Times sikerrel döntötte meg a Bizottság nyilatkozatának valóságára vonatkozó vélelmet, mégpedig azzal, hogy a fent említett interjúkban mind von der Leyen, mind pedig a Pfizer vezérigazgatója elmesélték, hogy 2021 elején több megbeszélést folytattak egymással, sőt a vezérigazgató kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy „kapcsolatot épített ki [a Bizottság elnökével]”, illetve, hogy „mély bizalom alakult ki közöttük, amelynek köszönhetően részletekbe menő megbeszéléseket folytattak.” Nem mellesleg említendő részlet, hogy az Európai Számvevőszék vizsgálatot folytatott a vakcinák beszerzésének ügyében, amely során megállapította, hogy a Bizottság semmilyen információval nem szolgált „az Unió legnagyobb szerződésének előzetes tárgyalásairól.”
A Törvényszék ítéletében (59. bek.) emlékeztetett arra, hogy a dokumentumokhoz való hozzáférés jogának gyakorlása az átláthatóság követelményéből következik, és feltételezi azt, hogy az unió intézmények nem önkényesen kezelik azokat, hanem a tevékenységükre vonatkozó dokumentumokat kiszámítható módon őrzik. A bíróság hozzátette, hogy ebből az is következik, hogy a dokumentumokhoz való hozzáférés jogának gyakorlása szükségessé teszi, hogy az intézmények meghatározott ideig ténylegesen megőrizzék a dokumentumokat – amit maga az Európai Unió Alapjogi Chartája is garantál (ld. Charta 41. cikk – „A megfelelő ügyintézéshez való jog”). Mindezek alapján a Törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottságnak hihető(!) magyarázattal kell előállnia arra nézve, hogy miért nem tudta a kért üzeneteket fellelni – ugyanis a fentiek alapján kötelessége lett volna azokat megőrizni…
Ilyen magyarázattal a Bizottság nem tudott előállni. Az eljárás során mindössze azt ismételgette, hogy az SMS-típusú üzeneteket automatikusan nem törlik, hanem azokat az érintett manuálisan törölheti – ugyanakkor azt nem állította, hogy von der Leyen elnök törölte volna azokat… További csavar a történetben a Bizottság érvelésének változása a per során. Míg kezdetben csak azt állította ugyanis, hogy nem állnak rendelkezésére a kért üzenetek, később előadta, hogy gyakorlatilag lehetetlen „az általa kapott valamennyi dokumentum nyilvántartásba vétele és megőrzése”, ezért csak azokat archiválja, amelyek „fontos, nem rövid élettartamú vagy nyomon követést igénylő információkat tartalmaznak.” A Törvényszék ugyanakkor rámutatott, hogy a Bizottság nem adott arra választ, hogy miért gondolták úgy, hogy a Bizottság elnöke és a Pfizer vezérigazgatója közötti többszöri, hónapokon át tartó üzenetváltások, amelyeket az Európai Unió legnagyobb beszerzése követett, miért nem minősültnek „fontos és nem rövid élettartamú és nyomon követést nem igénylő” információknak.
A fentiek alapján a Törvényszék a Bizottság határozatát megsemmisítette. Amely döntése ellen a fellebbezés nyitva áll két hónap és tíz napig, azaz körülbelül július végéig. Amennyiben a Bizottság kezdeményezi a másodfokú eljárást, az ügyben az Európai Unió Bíróság fog dönteni. Ez azt is jelenti, hogy további egy-két évig bizonytalanságban maradunk. Amennyiben nem kérelmezi ezt a Bizottság, az ítélet jogerőre emelkedik, ami pedig azt vonná maga után, hogy a Bizottságnak új határozatot kell hoznia, s abban valamilyen (hihető) magyarázattal kell előállnia arra nézve, hogy hová lettek ezek az üzenetek. A fellebbezés tehát borítékolható…
A jogi megítéléstől függetlenül világos, hogy itt valami nincs rendjén. Az Európai Bizottság elnöke „nem fontos és rövid életű, nyomon követést nem igénylő”, ám hosszas és többszöri SMS-ezésbe bocsátkozott a Pfizer vezérigazgatójával az EU legnagyobb értékű vakcinamegrendelését megelőzően. Ez eddig tény. Ahogy az is, hogy a Bizottság bírósági jogvitát is vállalt, hogy elkerülje ezeknek az üzeneteknek a kiadását a nyilvánosság felé, s arra sem adott magyarázatot, hogy ha nincsenek meg, akkor miért nincsenek és hova lettek ezek az üzenetek.
Innentől gondolati-logikai következtetés: az SMS-ezés vagy magánjellegű vagy hivatali tárgyú volt. Amennyiben magánjellegű volt, az ügy – tartalmától függően – legalábbis kellemetlen az Unió számára. Ha azonban mégsem ez a helyzet, hanem csak a jog fátyla mögé bújva próbál a Bizottság kibújni az alól, hogy az SMS-eket kiadja, azok ugyanis a vakcinabeszerzése vonatkoztak, akkor meg azért botrányos, mert az EU-ban a beszerzéseket részletes jogi rendelkezések szabályozzák, ahogy azt a jogállami standard megkívánja…
Akárhogy is, az Európai Uniót ha ilyen ügyek kísérik, nehezen fogja elhitetni a világgal, hogy az átalakuló, multipolárissá váló világrendben éppen megerősíti a helyét. A világpolitikai szereplők szemében, sőt az uniós állampolgárok szemében is, ezek az ügyek viszont inkább (legjobb esetben is) gyengeséget mutatnak. Talán nem volna haszontalan komoly pozíciókban felelősségteljesen viselkedni.
Nyitókép forrása: Pieter Ouwerkerk / Flickr
