Két nyelven, négy témakörben, negyvenkilenc írásban és mintegy nyolcszáz oldalon köszöntik kollégái a Montaigne-kutatás kiemelkedő alakját.
A Global Montaigne című könyv Philippe Desannak ajánlott köszöntőkötet, amely négy tematikus egységre osztva negyvenkilenc tanulmányt tartalmaz angol vagy francia nyelven, mintegy nyolcszáz oldalon. A kötet célkitűzése, hogy globális – vagyis nemzetközi és transzdiszciplináris – megközelítést adjon a Montaigne-kutatásról.
A szerkesztők a bevezetőben kitérnek arra, hogy a Montaigne-kritika többszáz éves múltra tekint vissza, így napjainkra a kritikatörténet kutatása is aktuálissá vált. Az 1990-es évek közepétől a kutatás egyik központja többek között a Montaigne Studies lett, amelynek főszerkesztője Desan. A bevezető összefoglalja Desan kutatói, szervezői, patrónusi szerepét: a chicagói professzor fiatalon szociológiai-közgazdasági háttérrel vette kézbe Montaigne-t, és a 16. század társadalmi-gazdasági-tudatbeli átalakulásainak tükrében olvasta.
A kötet szerzői több földrész kutatói közül kerültek ki, a legtöbben korábban már publikáltak a Montaigne Studies-ban. A tanulmányokat a szerkesztők a következő témakörökre osztották: „Montaigne körül” (Montaigne kora és kapcsolatrendszere), „Értelmezések”, „Anyagi megközelítések” (a szöveg „textúrája” és könyvtörténeti holdudvara), „Recepció”. Jelen ismertetésben a második tematikus egységet mutatom be, amely tizennégy tanulmányból áll.
A szerzők közül többen kitérnek a belső vizsgálatot, önértelmezést teremtő Montaigne kérdésére, aki – bár politikus is volt – az Esszék megírása idején visszavonult, és legalább annyira, ha nem jobban a könyvek univerzumában, mint a külvilágban, a társadalmi valóságban létezett. Több kutató reflektál írásában Desan szociologizáló Montaigne-olvasatára, aki a szubjektív, az individuumra koncentráló, az „ént” megíró Montaigne-nyel szemben a korának társadalmi, politikai, gazdasági valóságában élő és arra reagáló gondolkodót vizsgálta. Egyes tanulmányok célzottan ezt az olvasatot tekintik kiindulópontnak.
Dorothea Heitsch az egyik híres esszéhez („A tétlenségről”, I/8) kanyarodik vissza, és rámutat, hogy Montaigne a visszavonultságban, a közszerepléstől eltávolodva a belső történéseknek ad teret. J.L. Llinàs Begon tanulmánya két értelmezői hagyományt – az univerzális Montaigne-kép versus Montaigne mint korának embere – próbál összeegyeztetni. Montaigne-nek a nevelésről, különösen a fejedelmi tanácsadó neveléséről alkotott gondolataiban is szétválik a magánember és a közszereplő (I/26). Megjelenik emellett az uralkodóval szemben „a térd hajlik meg, nem az értelem” gondolat.
Michael Randall tanulmánya a történetiség (korabeli diplomácia) és a fogalmiság (jóhiszeműség-fogalom) összefonódására mutat rá Montaigne egyik esszéjében (III/4). Frank Lestringant tanulmánya a „Sántákról” szóló esszé (III/11) rétegeiben vizsgálja Montaigne szkeptikus elmélkedését a „dolgokról” és az „okokról”: az esszé többek közt az emberi okfejtés és véleményalkotás hívságáról szól, hiszen Montaigne arra mutat rá, hogy bizonytalan okokra mennek vissza biztosnak tekintett következtetések.
Maria Litsardaki tanulmánya az utópia (elképzelt hely) és az eutópia („jó hely”) fogalmaiból indul ki, majd arra mutat rá, hogy a hatalmi ambíciótól elforduló szerző hogyan teszi könyvtárát az élet, az értelem és az alkotás helyévé (a könyvtár így heterotópia lesz, a szó foucault-i értelmében). S.F. Peña tanulmánya azt a kérdést járja körül, hogy Montaigne érdektelensége a 16. századi Görögország iránt befolyásolhatta-e Itáliát előtérbe helyező humanizmusát.
Véronique Ferrer tanulmányának kérdésfelvetése, hogy a szkeptikus-sztoikus vagy akár melankolikus-apatikus Montaigne milyen fajta „vidámságot” képvisel gondolataiban: rámutat, hogy a test egészségében és a szellem szabadságában rejlő vidámság egyben politikai metafora is a „beteg” politikai testtel szemben. Nicola Panichi Montaigne-nek a próféciáról alkotott gondolatait veszi szemügyre: Montaigne számára nem egyik jóslatnak a másikra cserélése a tét, hanem bármilyen jóslat bizonytalanságának ironikus beismeréséről van szó (a politikai jóslatok helyett akár a kocka forgandóságára is hagyatkozhatnánk gondolat).
Sylvia Giocanti Desan szociologizáló olvasatából indul ki, amely értelmezői hagyományt teremt az „időtlen” és „kortalan” Montaigne olvasattal szemben. A tanulmány arra mutat rá, hogy az „én” korának társadalmában különül el, és ahhoz viszonyítva határozza meg magát saját szkepszise által. T. De Souza Birchal Montaigne-nek a női természetről vallott gondolatait tanulmányozza. Montaigne meggyőződése a nők biológiai meghatározottsága, természetüknél fogva adott törékenységük, ingatagságuk. A tanulmány szerzője ennek ellenére arra mutat rá, hogy Montaigne a testiségben a két nem egyenlőségét hirdeti, mivel a vágyban mindkét fél alávetett.
Gianni Paganini tanulmánya arra hívja fel a figyelmünket Montaigne-t és Francisco Sanches-t állítva párhuzamba, hogy Montaigne-nél az „én”, a gondolkodó szubjektum nem tud megbirkózni a kétely erejével, a szkepszis felülkerekedik.C.M. Azar Filho Montaigne szkeptikus gondolkodásának forrásait és rétegeit, a nem-tudás tudássá válását vizsgálja meg újra.
Ullrich Langer tanulmánya Horkheimer Montaigne-olvasatát tekinti át, aki arra kérdez rá, hogy Montaigne a vallásháborúk idején született szkeptikus magatartása tartható-e a totális diktatúrák korában. Jan Miernowski pedig Quentin Meillassoux kortárs francia filozófus szkepticizmus-értelmezésére reflektál, aki szerint a montaigne-i racionalizmus-kritika a fanatizmusnak is teret nyit. Miernowski szerint ezzel szemben a montaigne-i kétely, viszonylagosság és ütköztetés védelem a fanatizmussal szemben.
A kötet érdeme elsősorban a széles spektrum, a tartalmi gazdagság, az ismert szerzők meghívása, felkérése. Így hiányosságokról nem beszélhetünk. Viszont előzetes kritikatörténeti ismeretek nélkül nehezen használható, tehát még felsőoktatási tananyagnak sem ajánlható, hiszen a hallgatók számára szokatlan lenne, hogy egy-egy idézetet értelmezési rétegek vesznek körül. Természetesen le kell szögeznünk, hogy Desan köré szerveződő kiadványról van szó, amely nem ölelhet fel mindent, ami Montaigne. Eltérő, ellentmondó és rivális kutatói iskolák is léteznek, s Montaigne ebben bizonyára maga sem látna kivetnivalót.
Jean Balsamo és Amy Graves (eds.): Global Montaigne: Mélanges en l’honneur de Philippe Desan, Paris, Classiques Garnier, 2021.
A nyitókép forrása: Wikipédia
