Európa és a formálódó amerikai-kínai hidegháború címmel rendezett előadást a House of European Affairs and Diplomacy nevű diákszervezet.
A koraesti időpont ellenére szinte teltházas esemény nyitókérdéseként a doktoriját Szingapúrban szerzett moderátor, az NKE volt hallgatója, Balázs Dániel arra volt kíváncsi, milyen szerepet tölt be Európa a kínai külpolitikában.
A válaszadást P. Szabó Sándor, az NKE Kína-tanulmányok Tanszékének vezetője kezdte. Mint mondta, a Kínai Népköztársaság az unióhoz való viszonyt három síkon kezeli: EU-Kína viszonylatban; bilaterális szinten, azaz Kína és az egyes tagállamok szintjén; valamint multilaterális, azaz bizonyos országcsoportokat érintő szinten. Összességében az ázsiai nagyhatalom számára rendkívül fontos az EU-val való kapcsolat, hiszen a legnagyobb kereskedelmi partnerről van szó, márpedig a kínai gazdasági növekedés export vezérelt: nagyon fontos a termékeik elhelyezése az európai piacokon. Kulcskérdés ezért, hogy az EU-tagállamok mennyire vonódnak be az USA-Kína konfliktusba. Kínában külön szó létezik a „nagy országokkal” való üzletelésre, kapcsolattartásra és sokatmondó, hogy négy ilyet tartanak számon: magát Kínát, az USA-t, Oroszországot és az EU-t.
Törésvonalak
Az amerikaiak a Marsról jöttek, Európa a Vénuszról – e gyakori hasonlat említésével vette át a szót az est másik szakértője, Csizmazia Gábor, az Amerika Kutatóintézet munkatársa, ezzel is jelezve: a két hatalom közti értékközösség távolról sem egységes. Az érdekeket illetően sincs nagyobb harmónia. A szakértő kiemelte: e téren kontinuitás van Biden és Trump között, a kínai reláció kapcsán is ez látszik és az EU támogatása is jellemzően addig tart, amíg az amerikai érdekeket szolgál. A tengerentúlról egyébként is elsősorban tagállamokat látnak egy egységes unió helyett: angolokat, németeket nyugaton, lengyeleket és románokat keleten.
A hidegháború kifejezés Kína és az USA kapcsolatát illetően mind gyakoribb – vetette fel Balázs Dániel. Valóban itt tartunk?
P. Szabó Sándor szerint ma még nem helyes e kifejezés. Hiszen a valódi hidegháború idején, ’89 előtt nemcsak katonai ellentét, hanem gazdasági választóvonal is elkülönítette a két blokkot, s azok között csupán minimális átjárás lehetett. Ma ellenben az a helyzet, hogy miközben Kína katonailag szemben áll az USA-val és szövetségeseivel – egyébként Kínának is van saját szövetségesi rendszere, csak „biztonsági partnerségnek” nevezi azt –, aközben tudott vigyázni arra, hogy e törésvonal ne húzódjon át politikai és gazdasági területre. „Nagyon szoros gazdasági együttműködés létezik Amerikával, a Trump-adminisztráció védővámjai ellenére is” – fogalmazott a Kína-szakértő, hozzátéve: a civil kapcsolatok is erősek, nagyon sok kínai hallgató tanul például amerikai egyetemeken.
Mostanra azonban – folytatta – e törésvonalak áthúzódását egyre kevésbé tudják megakadályozni, s azok gazdasági és politikai színtérre is áthúzódnak. Ennek eklatáns példája, hogy a 2021 márciusi alaszkai kétoldalú találkozón a felek majdhogynem ordítottak egymással.
A második Szputnyik-sokk
Ezerrel sodródunk egy hidegháborús állapot felé; az EU rá fog kényszerülni, hogy válasszon, és Amerika mellé fog állni – összegezte válaszát P. Szabó Sándor. Jelek mutatnak arra, hogy megszűnik a kereskedelmi és politikai együttműködés. Zajlik a koalícióépítés mindkét oldalon. „Kérdés, hogy megússzuk-e. Merthogy ez a helyzet nagyon nem lesz jó Európának. Hiszen ez nem rémhír, hanem realitás”.
Csizmazia Gábor szerinti is átmeneti állapot van. A hidegháború fogalmát illetően emlékeztetett: ’89 előtt technológiai versenyben is álltak a nagyhatalmak. Az amerikaiak a Szputnyik-sokk miatt is akartak a Holdra menni az amerikaiak (azaz ellensúlyozandó a tényt, hogy a Föld első műholdját a szovjetek lőtték fel). A technológiai versengés manapság ugyancsak jelen van, csak most a kínai hiperszonikus rakéta formájában. A szakértő megjegyezte: ez a kísérlet azt is bizonyította, hogy – minthogy az űrfegyver megkerülte a Földet – immár nemcsak az északi, de a déli féltekéről is érkezhet támadás az USA felé. Márpedig ezt afféle második Szputnyik-sokként élhetik meg a tengerentúlon.
Kendermag és deglobalizáció
Nagy kérdés – és ez volt a harmadik, amire Balázs Dániel választ várt -, hogy miképpen jutott ide a világ, és milyen tényezők állnak a Kínai Népköztársaság felemelkedése mögött?
A történet tulajdonképpen a Mao Ce-tung halálát követően, ’78-ban indított reformokkal kezdődött – válaszolta P. Szabó Sándor. Azok a gazdaságot és a politikát is érinették. Akkor indult be az az erőteljes növekedés, amely az országot mára globális nagyhatalommá tette – tudományos és technikai értelemben is. „Akinek nincs kendermag a kezében, az hiába hívogatja a tyúkokat” – tartják a kínaiak, ezért a gazdasági fundamentumok megteremtésével kezdték. Az eredmény: mára vásárlóerőparitáson a világ első számú gazdasága a kínai. Ők világ legnagyobb kereskedő nemzete, exportőre, Kínának van a legnagyobb devizatartaléka és oda áramlik a legtöbb külföldi tőke is, sőt, ez megfordítva is igaz: onnan áramlik a legtöbb tőke a világgazdaságba.
Erre alapozva erős politikai befolyással bír, közben katonai erejét is dinamikusan növeli: óriási összegeket költ haderőre, az USA utána Kínában a második legnagyobb a hadászati költségvetés. Nem csoda, hogy az országnak így aztán nagyhatalmi igényei is vannak.
A 2008 világválság nyomán megjelenő jelenségek – protekcionizmus, ellátási láncok rövidülésének igénye – a Covid-krízis után felerősödtek: deglobalizáció indult. Mind népszerűbb gondolat a gazdasági interdependencia csökkenése, a saját piac védelme „Az új világrendet a szabadkereskedelmi intézményeinek háttérbe szorulása jellemzi. Ez „kedvező” környezet az Egyesült Államok és Kína távolodásához, egymástól való elszakadásához” – fogalmazott a szakértő.
