A német soros elnökség hivatalának utolsó napjaiban létrejött az Európai Unió és Kína közötti átfogó beruházási megállapodás. Az egyezmény már régóta esedékes volt, hiszen a tárgyalások közel hét éve folynak, annak időzítése és tartalma azonban némi aggodalomra ad okot.
Látszólag nem kapcsolódik közvetlenül, azonban a folyamatok értékelésében fontos mozzanat a tizenöt ázsiai és óceániai ország által novemberben aláírt Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (Regional Comprehensive Economic Partnership – RCEP). A szerződés a világ legnagyobb szabadkereskedelmi megállapodását rögzítette, hiszen a résztvevő országok a globális GDP körülbelül 30%-át, valamint a világ népességének 30%-át adják, amely messze megelőzi az USA vagy EU által kötött összes szabadkereskedelmi megállapodás értékét. Természetesen, az új, vámmentes kereskedelmi kapcsolatokkal bíró tagállamok egyike Kína, így annak egyik legnagyobb haszonélvezője is. A megállapodás fontos üzenete volt, hogy Kína gazdasága nem szorul rá az európai és amerikai piacokra, így a megállapított tarifák, szankciók kevésbé éreztetik majd súlyukat.
Az Egyesült Államok és az EU évek óta igyekeztek olyan intézkedéseket bevezetni, amelyek révén a Kínai Kommunista Párt által támogatott, gyakran tisztességtelen előnyökkel rendelkező kínai gazdasággal szemben fel tudnak lépni. Trump elnök a bilaterális szerződéseket részesítette előnyben, így az utóbbi években az USA és az EU által összehangolt Kína elleni intézkedések elmaradtak, így a régóta napirenden lévő megállapodás is megtorpant. Az újonnan megválasztott amerikai elnök azonban az összehangolt lépések híve, és nem valószínű, hogy a megállapodást annak formájában támogatta volna. Az EU és Kína között létrejött relatív gyors megegyezés rávilágít arra, hogy az unió számára a gazdasági érdekei jóval fontosabbak, mint saját értékeinek képviselete.
Az Európai Bizottság adatai szerint, az elmúlt 20 év során az EU-ba irányuló kínai összesített közvetlen külföldi tőkebefektetések csaknem 120 milliárd eurót értek el. Ezzel szemben az EU-ból Kínába áramló közvetlen külföldi befektetések több mint 140 milliárd euró értékűek. Ez a szám azonban viszonylag szerény a kínai gazdaság méretét és lehetőségeit tekintve. Nem mellékes körülmény, hogy Kínának hatodik legnagyobb export piaca Németország, míg Németországnak első számú importpiaca az ázsiai ország. Nem csoda hát, ha az unió gazdasági motorjának tartott Németország számára rendkívül fontossá vált a megállapodás, különösen a világjárvány okozta gazdasági visszaesés tükrében. Valószínű ez is szerepet játszott abban, hogy hét év után létrejött a megállapodás, még mielőtt az USA új elnökét beiktatták volna, pár nappal a német soros uniós elnökség lejárta előtt.
A megállapodás tartalma első látszatra valóban ígéretesnek tűnik, hiszen Kína hozzáférést engedett a gyártási és szolgáltatási piacának olyan részeihez, amelyeket korábban szigorúan védett, mi több, elfogadott olyan feltételeket is, amelyeket korábban soha nem. A Bizottság szerint Kína szigorúbb szabályokat fog bevezetni a technológiai kényszertranszferek ellen, az állami támogatású cégek beszerzései nem érinthetik hátrányosan az uniós vállalatokat és az eljárásaik átláthatóbbak lesznek, valamint lépéseket tesznek a fenntartható fejlődés előmozdítása érdekében. Mi több, Kína elkötelezte magát, hogy megteszi az első lépéseket a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet kényszermunkára vonatkozó alapegyezményeinek ratifikálása irányába. A szövege kitér arra is, hogy az egyezmény aláírását követő két éven belül egy beruházás-védelmi megállapodás részleteiről is meg kell állapodni.
A kínai kereskedelmi kapcsolatok és munkaügyi szabályok gyakorlata azonban némi óvatosságra int. Az Európai Uniónak igencsak kevés eszköze lesz, hogy a megállapodásban foglaltak betartását rendszeresen nyomon kövesse és kikényszerítse. A kényszermunkára vonatkozó szöveg rendkívül óvatosan fogalmaz és az alapegyezmény ratifikálására semmiféle határidő nincsen szabva, így ebben a kérdésben gyakorlatilag teljes szabad kezet engedett Kínának. Végezetül, a beruházás-védelmi megállapodás aláírása alig a ténylegesen megszületett beruházások után fog megszületni, ami mérhetetlen előnybe helyezi Kínát. Más szavakkal, az unió elfogadott egy elég magas kockázatú megállapodást, amely a gazdasági érdekeinek megfelel, de nincsen összhangban az általa oly hangosan hirdetett értékekkel.
Igaz, hogy Kína sokkal kiegyensúlyozottabb feltételeket biztosít az uniós befektetők számára, mint bármelyik korábbi partnerének, ez azonban nem meglepő. Az Európai Unió egyértelműen gazdasági érdekei mentén cselekedett, de az egyezmény Kína számára is sok előnnyel bír. Egyrészt, biztosította az Európai Unió kereskedelmi támogatását, és ezzel legitimálhatja saját politikai vezetését is, hiszen az unió közismerten a puha hatalom eszközeivel igyekszik érvényesíteni saját értékeit és normáit. Másrészt, elkerülte az Egyesült Államok és az EU közös, összehangolt fellépésének lehetőségét, amellyel nagyon sokat nyert gazdasági szempontból. Mindezek tükrében, a novemberben aláírt RCEP és az unióval kötött megállapodásai során felülmúlhatatlan gazdasági előnybe került riválisával, az Egyesült Államokkal szemben. Kérdéses, hogy az a gazdasági fölénnyel rendelkező állam, amelyet a Kínai Kommunista Párt vezet, hogyan fogja alakítani a világ gazdasági és politikai életét.
Kép: European Council
