Az amerikaiak legnagyobb ünnepe, a Hálaadás előtt három nappal, november 23-án Trump elnök kimondatlanul elismerte vereségét Joe Biden szenátor, egykori alelnök ellenében. Ugyanis miután a pennsylvaniai és michigani bíróságok és választási bizottságok Bident és a Demokrata Pártot nyilvánították győztesnek a botrányos kimenetelű választáson, elutasítva a Trump kampánystáb jogi kereseteit, Trump elnök vonakodva bár de felkérte Emily Murphyt, a mintegy 400 állami szövetségi ügynökség és kormányzati szervezet munkáját felügyelő General Services Administration nevű szövetségi hivatal vezetőjét, hogy kezdje meg az elnöki adminisztrációk közötti formális átadás-átvétel bonyolult procedúráját. Ezzel gyakorlatilag biztosra vehető, hogy december 14-én az 538 tagú Elektorok Kollégiumának döntése nyomán Joseph Biden, a közel fél évszázados politikai tapasztalattal rendelkező veterán Delaware-i szenátor lesz az Egyesült Államok következő, 46. elnöke, 2021. január 20-án déli 12 órától, amint arról az 1787-es amerikai Alkotmány, illetve a 20. alkotmány kiegészítés (20th Amendment) is pontosan rendelkezik 1933-as ratifikálása óta.
Azt már szinte minden washingtoni elemző megállapította, hogy a megválasztott elnök (President elect) Joe Biden nem lesz majd könnyű helyzetben nagy ívű politikai elképzeléseinek megvalósításában. Egyrészt egy mélyen polarizálódott és gazdasági, társadalmi válságban lévő ország élén kell majd helyt állnia, másrészt csupán a 17 fős demokrata párti többséggel rendelkező Képviselőház támogatására számíthat, ellenben egy nem túl barátságos, két fős republikánus többségű Szenátussal, sőt, még egy 6:3 arányú, szintén konzervatív, republikánus eszmeiségű és jogfelfogású Legfelsőbb Bírósággal (Supreme Court) is szembe kell majd néznie.
Mindezek tudatában a mérsékelten baloldali-liberális demokratának is tartott Biden igencsak ambiciózus célkitűzéseket és radikális paradigmaváltást hirdetett az amerikai bel- és külpolitikában egyaránt, „vissza a normalitáshoz” jelige mentén, ezzel is utalva a trumpi örökség és politikai irányvonal gyökeres elutasítására. Amint már 2020 tavaszán a Foreign Affairs nevű globális hatású és jelentőségű külpolitikai magazinban is közzétette elképzeléseit, és azóta többször is megismételte, Biden fontos, jelzésértékű megállapításának tekinthetjük, hogy a hagyományoktól eltérően az amerikai külpolitikát egyben belpolitikai jelentőségű tényezőnek is tekinti a jövőben. Meglátása szerint az egymásra utalt, mélyen globalizálódott kereskedelmi, kulturális és politikai kapcsolatok világában ezen stratégiai fontosságú erőterek és rendszerek szétválasztása immár károsnak és kontraproduktívnak is tekinthető az USA szempontjából.
Várható módon a realista, pragmatista külpolitikát folytató Trump elnök által preferált viszonylag visszahúzódó amerikai külpolitikai aktivitás és izolacionista, protekcionista gazdaságpolitikai attitűd elvetése és visszafordítása prioritást fog élvezni Biden politikájában. Akárcsak az elhidegültnek is tartott transzatlanti kapcsolatok felmelegítése, és a Trump kormányzattól elidegenedett nyugat-európai (német, francia) szövetségesekkel való szoros szövetségi együttműködés elmélyítése és felerősítése is napirenden lesz.
Amint a nyári választási kampány során a New York Városi Egyetemen tartott nagy hatású beszédében is kifejtette, Biden kategorikus véleménye szerint stratégiai célkitűzés kell legyen, hogy az Egyesült Államok visszaszerezze a „morális tartású, értékalapú és példamutató vezető szerepét a demokráciák és a szabad világ számára”, míg a világpolitikában a nagyhatalmak között az őt megillető méltó helyet: „csakis az asztalfőnél.”
Többször visszatérő fontos retorikai elem Biden megnyilatkozásaiban, a morális és értékelvű külpolitika és a szabadság, demokrácia, jogállamiság védelmének, képviseletének hangsúlyozása, amelynek ugyanakkor elsődlegesen a diplomáciai befolyásolás révén és nem katonai kényszerítő erővel kíván majd érvényt szerezni. Kimondatlanul bár, de érdekes módon az Amerika dominanciáját és elsőbbségét hirdető külpolitikai felfogás sok szempontból Trump elnök MAGA stratégiájának kevésbé harsány demokrata verziójaként is értelmezhető, amiért oly sok kritika érte Donald Trumpot a demokrata ellenzék és a külföldi partnerek részéről. Az ideológia-vezérelt, értékelvű, moralizáló külpolitikai stratégia amúgy komoly hagyományokkal rendelkezik az amerikai elnökök és adminisztrációk körében, kezdve a demokrata Wilson és Kennedy elnökkel a republikánus Eisenhower, Reagan elnök elképzelésein keresztül a küldetéstudattól mélyen áthatott, bármilyen tényező ellenére demokráciát építeni szándékozó ifjabb Bush elnök neokonzervatív lendületéig.
A republikánus kritikusok szerint, amint többek között Mike Pompeo jelenlegi külügyminiszter is rámutatott, Biden külpolitikai elképzelései valójában egy újragondolt, felvizezett Obama-politika változatának tűnik, egy idealizált ’álom világ’ üldözése, amely viszonylag kevés hangsúlyt fektet a globális kereskedelmi hegemóniára törekvő Kínára, a közel-keleti fenyegetést jelentő Iránra és egyéb súlyos 21. századi biztonsági kihívásokra és belső problémákra.
Pompeo véleménye szerint Biden leendő kormánya láthatólag egy klasszikus neoliberális, nagy vállalati demokrata adminisztráció lesz (corporate democrat) a kulcspozícióba kerülő kormánytagok listáját elnézve, akik elsődlegesen az amerikai középosztály adóterheinek emelésében és a nagyvállalatok üzleti érdekeinek érvényesítésében érdekeltek.
Továbbá ideológia szempontok alapján a Biden adminisztráció támogatni, illetve felvállalni látszik a mélyen megosztó ultraliberális társadalmi témákat is a többségi (inkább konzervatív szemléletű) amerikai társadalom érdekei ellenében, a faji problémák túldimenzionálásától, az illegális bevándorlók legalizálásán és az abortusz felvállalásán keresztül az egyre erőteljesebb woke mozgalom, cancel culture és gender-identitás fontosságát szorgalmazó mozgalmak támogatásáig.
Joe Biden kampányban tett külpolitikai jellegű kijelentései közül magyar szempontból aggodalomra okot adónak és nem túl pozitív vonatkozásúnak tekinthető, hogy hazánkat autokrata vezetésű, kvázi bukott demokráciák országai között említette Fehéroroszország, Törökország, Brazília és Lengyelország társaságában, amely komoly diplomáciai visszhangra és reakcióra lelt, illetve megalapozta Magyarország és a Biden elnök vezette Egyesült Államok közötti nem túl derűs hangulatot a 2020-as évekre.
Biden határozottan elkötelezettnek tűnik a jogállam-alapú demokráciák megsegítése, támogatása (és közvetett terjesztése) érdekében a világon, hiszen tervei között szerepel egy Demokráciák Csúcstalálkozója (Summit of Democracies) nevet viselő fórum létrehozása is. Fia, Hunter Biden üzleti és politikai tevékenysége révén reflektorfénybe került kelet-európai térségben és konfliktusokkal terhelt poszt-szovjet államok tekintetében, Joe Biden ugyancsak fontosnak tartja a potenciális amerikai szövetségesek, mint Ukrajna, Georgia hangsúlyosabb támogatását és transzatlanti integrációjának elősegítését, amely jelentős geopolitikai változásokhoz vagy akár újabb konfliktusokhoz is vezethet a jövőben, Oroszország tőszomszédságában.
Összességében úgy tűnik, Joe Biden feleleveníti Kennedy elnök híres tanácsadójának, Arthur M. Schlessinger Jr-nak a mondását, miszerint a „külpolitika egy nemzet arca a világ felé”, ahol minden külpolitikai döntésnek belpolitikai hatása, begyűrűzése lehet és mindez fordítva is igaz. Bidentől nem áll távol Wilson elnök moralizáló, neoliberális érték és ideológialapú stratégiája, amihez sokak szerint remélhetőleg nem társul majd a híres-hírhedt „ami jó Amerikának legyen jó a világnak is” típusú erőteljes stratégiai hozzáállás…
