2050-re megduplázódik azoknak a városlakóknak a száma, akik számára nem lesz elérhető biztonságos minőségű víz, a vízigény pedig világszinten 80%-kal nő majd, a vízválság teljesen kicsúszik a kormányok irányítása alól. E drámai előrejelzések az ENSZ 2023. évi vízügyi fejlesztési jelentésében olvashatók, amelyet március 22-én mutattak be az ENSZ vízügyi konferenciáján. Pedig már ma is aggasztó a helyzet. A világ városaiban ma közel 1 milliárd ember küzd vízhiánnyal, vidéken pedig 2-3 milliárdnyian tapasztalnak vízhiányt évente legalább egy hónapig.
A Ludovika Podcast mai adásában szó lesz arról, hol tartanak és mennyire hatékonyak a nemzetközi együttműködések, és hogyan hatott azokra az orosz-ukrán háború. Választ kapunk arra a kérdésre is, hogy megállítható-e a vízfelhasználás pazarló gyakorlata és vizeink szennyezése. Beszélünk az állam szerepéről: arról, hogy milyen, a vízkészletek megóvását célzó, sikerrel működő finanszírozási és ösztönzései rendszerek léteznek már a világban – akár a szomszédos Romániában is. És végül – de távolról sem utolsósorban – szakértőnktől megtudhatjuk azt is, hogyan bánjunk felelősen a vízzel.
A mai alkalommal erről az égetően fontos, az utóbbi időkig reflektorfénybe mégsem igazán került témáról beszélgetünk Bíró Tiborral, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának dékánjával.