„Európa lehetőségei a változó világban – francia szemmel” címmel szervezett nyilvános előadást Blaise Wilfert francia történészprofesszor részvételével a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának (ÁNTK) Társadalmi Kommunikáció Tanszéke (TKT) március 20-án, a Ludovika Szárnyépület John Lukács Társalgójában. A párizsi École normale supérieure PSL kutatóját Bartóki-Gönczy Balázs, az ÁNTK tudományos dékánhelyettese, a TKT tanszékvezetője mutatta be.
Egy szentimentális európai
Blaise Wilfert „Egy első európai integráció? Az Európai Unió újragondolása a hosszú távú történelem tükrében” című előadásában az európai egység XIX. századi előzményeit idézte fel. Rámutatott: az integráció gondolata jóval korábban megszületett, mint ahogyan azt általában gondoljuk.
A professzor szerint a szentimentális európai szerző, Victor Hugo az egységes Európa egyik korai ideológiai előfutára volt. 1849-ben, a magyar szabadságharc leverésének évében, az univerzális béke barátainak kongresszusán elhangzott beszéde a modern európai gondolkodás egyik alapító pillanatának tekinthető. Az író olyan jövőt vázolt fel, amelyben az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Egyesült Államok az óceán két partján együttműködve osztják meg áruikat, művészetüket és gondolataikat. Hugo hitt abban, hogy a szabadságon alapuló béke és a nemzetközi bíráskodás belátható időn belül a kontinens szervezőelvévé válik. Bár a nemzetállami szuverenitás és a hatalmi politika a II. világháború végéig blokkolta a politikai unió létrejöttét, Wilfert rámutatott: a felszín alatt egy másik, „láthatatlan” integráció már a XIX. században elkezdett kiépülni.
Az első fecske: a szerzői jogok
A professzor felidézte Victor Foucher – Hugo sógorának – alakját is, aki jogászként a szerzői jogok és a fordítások nemzetközi szabályozásáért küzdött. Ez nem csupán elméleti kérdés volt: Victor Hugo fia évtizedeken át dolgozott Shakespeare műveinek francia fordításán, amelyhez apja írt előszót. Ebben a korszakban a fordító szerepe felértékelődött: a szerző mellé emelkedett, a kultúra pedig egyre inkább átlépte a határokat. A Hugo család így a nemzetközi szerzői jog egyik korai bajnoka lett. Tevékenységük 1878-ban a Nemzetközi Irodalmi és Művészeti Szövetség megalapításához, majd a Berni Egyezmény létrejöttéhez vezetett. Ez volt az első globális megállapodás, amely az irodalmat és a kultúrát a szabad kereskedelem és az egyetemes emberi jogok részévé tette, megteremtve a mai Szellemi Tulajdon Világszervezetének elődjét.
Wilfert professzor adatokat is hozott a „láthatatlan integráció” sikeréről. A XIX. század végéig több mint harminc nemzetközi egyesülés és mintegy négyszáz civil szervezet alakult Európában, amelyek egységesítési törekvései – a postaügytől a vasúti rendszereken át a szabadkereskedelmi szerződésekig – a mai európai integráció előzményeiként értelmezhetők. A kor technokrata-liberális gondolkodói olyan világot képzeltek el, ahol egységes mértékegységek, közös piacok és harmonizált jogrendszerek szolgálják a haladást.
A közös piac előfutára
A gazdasági integráció szintén jelentős méreteket öltött: a kétoldalú egyezmények gyorsan egy összefüggő, számos vámot és kvótát eltörlő multilaterális övezetté álltak össze. Az 1867-es világkiállításra készült Paris Guide előszavában Hugo már arról írt, hogy a teljes glóbusz az ember otthonává válik, ahol a demokratikus univerzalitás a nyelvben, a fizetőeszközben és a jogban is megjelenik. Ez a korszak – amelyet Wilfert liberális funkcionalizmusként ír le – fektette le a mai európai integráció alapjait.
Bár a mai EU gyakran tűnik „üres magnak”, azaz klasszikus állami funkciók nélküli politikai formációnak, a professzor kiemelte: a XIX. században létrejött nemzetközi hálózatok és nemzetközivé váló hivatali rendszerek nélkül a mai Európa egyszerűen nem létezhetne. Az integráció tehát nem a háború utáni hirtelen ötlet, hanem hosszú távú, mélyen gyökerező civilizációs program, amely nem nélkülözi a nemzetet – sőt, abból indul ki: a nemzet akkor lehet erős, ha kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal és szerződésekkel rendelkezik.
Nyitókép: Victor Hugo 1876-ban, forrás: Bibliothèque nationale de France / Wikimedia
