Kína globális arca a változó nemzetközi rendben címmel rendezett nemzetközi konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) John Lukacs Intézete (JLI) március 18-án, a Ludovika Főépület Zrínyi Miklós Termében. A tanácskozást Liliana Śmiech, az NKE nemzetközi főigazgatója nyitotta meg.
A Kína-szakértők reneszánsza
Európában az utóbbi időben egyre nagyobb szükség van Kína-szakértőkre. Ennek hátterében több tényező is áll – mutatott rá a Kína globális arca – az európai nézőpont című előadásában Shaun Breslin, a Warwicki Egyetem professzora. Mint elmondta, ő eredetileg a marxizmust tanulmányozni érkezett Kínába. Később tanítványai az emberi jogi kérdések miatt fordultak nagyobb figyelemmel az ország felé, majd pedig a gazdasági ereje keltette fel érdeklődésüket. A pandémia kitörése szintén Kínára terelte a figyelmet. Azonban még Európában sem nevezhető egységesnek Kína megítélése. Miközben az Egyesült Királyságban a konzervatív tanácsadók fenyegetésként élték meg Kína erejét, a miniszterelnökük, David Cameron Kína legnagyobb barátja akart lenni Európában. Ebben a változás a Brexit után történt meg, de ez sem tekinthető egyszerű fekete-fehér váltásnak. Az ázsiai nagyhatalom megítélése elsősorban a politikai vezetőkön múlik, de a változásokat think tankok, politikusok és a média határozza meg.
Véleménykörök alakulnak
Mára számos Kínára specializálódott műhely jött létre Európában, amelyek kihívásnak és fenyegetésnek akarják Kínát láttatni – gyakran egymásra hivatkozva. Ennek során több történetet is használtak és tartottak napirenden, például Hszincsiang, az Ujgur Autonóm Terület helyzetét, Kína szerepét az orosz–ukrán háborúban, Hongkong kapcsán a szerződésszegést, valamint Covid-járványt. Egyre többen foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy mi történhet Európával a jövőben. Hogyan tudja Kína a gazdasági erejét és Európa függőségét fegyverként használni – például az Egyesült Királyság ellen. Sokak szerint Trump megváltoztatott mindent. Ami bizonyos, hogy új megközelítést hozott Bidenhez képest.
A világ műhelyéből nagyhatalom
Európa kezdetben a világ műhelyeként tekintett Kínára. Kína európai befektetései 2004 előtt minimálisak voltak. Azután ez jelentősen megváltozott, 2016-ra a kínai befektetések és felvásárlások meghaladták a 35 milliárd eurót. A kereskedés mértéke szintén hatalmasra nőtt. Ennek sebessége sokakat meglepett. Ők kételkedni kezdtek, hogy egy ekkora kereskedelmi szereplő vajon mindig fair marad-e. Európa magabiztossága is elenyészni látszik abban a kérdésben, hogy a kontinens gazdasága mindig nagyobb maradhat. Már 2018-ban arról írt a The Economist, hogy a feltételezés, hogy Kína demokratikusabbá válik, elbukott. Sokan már abban sem hisznek, hogy bármit is képesek befolyásolni az ottani belpolitikában. Kína ezután saját nagyhatalmi kezdeményezéseket indított a kétezres évek elején a világban. Ezzel bizonyította, hogy a világ meghatározó szereplőjévé kíván válni és nem csupán a kereskedelem területén. Mindennek következményeként Európában a kezdeti pozitív, csupán gazdasági alapú megítélés egyértelműen átbillent a fenyegetés oldalára, végül pedig eljutott oda, hogy muszáj a partnerséget fenntartani, de napirenden kell tartani az aggodalmakat is. Egyesek már attól tartanak, hogy végül oldalt kell választani a két versengő nagyhatalom, az USA és Kína között.
Robusztus praktikusság
Az esemény folytatásában Shaun Breslint a témáról Vörös Zoltán, a JLI tudományos főmunkatársa kérdezte. A professzor kérdésekre válaszolva kiemelte, hogy a Kínáról szóló narratívákat a robusztus praktikusság uralja az Egyesült Királyságban. Befektetéseket ugyan jogilag könnyű korlátozni, ám nem kormányok, hanem cégek és emberek kereskednek egymással. Természetesen lehet vámokat bevezetni, de ez nagyon sok pénzbe kerül, amit végül a választók fizetnek meg. A politikusok ezért ma gyorsak az aggodalmak felvetésében, de nagyon lassúak a megoldások felajánlásában. A professzor hozzátette, ha visszatekintünk a hidegháború időszakára, akkor a táborhoz tartozás egyértelműen azt jelentette, hogy ragaszkodni kellett az adott tábor véleményéhez. Ma már azonban ezek a dolgok máshogyan mennek: erre Európának is rá kell döbbennie. Valószínűleg a jövőben az egyes ügyek mentén fognak praktikus alapon különböző koalíciók alakulni a világpolitikában.
Partnerség vagy versengés?
A konferencia második részében, az Eszterhai Viktor, a JLI tudományos munkatársa által moderált, Kína imázsa globális nézőpontokból című kerekasztal-beszélgetésen Rong Dan, a kínai Guangdong Külkereskedelmi Egyetem Nemzetközi Stratégiai Intézetének óraadója; Révész Ágota, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Nemzetközi Tanulmányok Tanszékének egyetemi docense; valamint Vörös Zoltán, a JLI tudományos főmunkatársa cseréltek eszmét. Rong Dan a beszélgetésen azt emelte ki, hogy Kína már nem fejlődő ország, sokkal inkább Európa partnere. Afrika területén az EU-val való viszonyt sokan stratégiai versengésnek tekintik. Azonban az afrikai országok ezt nem versenynek látják. A legtöbb ország ugyanis igyekszik mindkét féllel partnerséget kialakítani, hiszen a különböző területeken remekül kiegészíthetik egymást. Kína elsősorban az infrastrukturális fejlesztésekben erős, illetve abban, hogy a döntéseket gyorsan képes meghozni. Európa pedig hagyományosan meghatározó szereplő Afrikában, amelynek valódi értékét a partnerek az emberi jogok tiszteletében, a jó kormányzásban, illetve az életminőségében látják. A konkrét fejlesztési projektekben a kommunikáció sosem szünetelt Kína és az EU között, még a geopolitikai feszültségek idején sem. Kínát szerinte sem érdemes fekete-fehéren látni vagy a jó–gonosz tengelyen elhelyezni. Az ország ma ott tart, hogy vállalja annak felelősségét, hogy erős globális nagyhatalom, így elkötelezett a nemzetközi fejlesztések mellett. A szándéka az, hogy segítsen más országok gazdaságait beindítani, fejleszteni. A világ mai helyzetében Kína stabilitása felértékelődhet. Abban még valóban hátrányban van az ázsiai nagyhatalom, hogy nincs akkora tapasztalata a nemzetközi kommunikációban, mint az angolszász Nyugatnak, illetve nem olyan kultúra, amelyik a gátlástalan önpromócióra épül. Ebben fejlődniük kell, de hajlandóak tanulni.
Demokrata véleménybuborék
Révész Ágota arról beszélt, hogy Kína megítélését Európában ma a politikusok és a média befolyásolja. Ezért Németország mára Kína‑ellenes álláspontot képvisel, míg Magyarország inkább Kína‑barát megközelítést követ. Németországban ma nem hajlandóak foglalkozni hivatalosan Kínával, ezért alig tudnak róla valamit. Nem is támogatják a kutatókat, óvják attól, hogy személyesen odautazzanak. Ezért nem születnek az eddig ismert megközelítéseken túl új narratívák Kínáról, noha az ország maga folyamatosan változik. A Kína-ellenesség egyik fűtője maga a NATO, illetve korábban az USA volt. A demokratapárti véleményvezéreknek ma is óriási hatásuk van az EU-ban.
Magyarországnak régóta van kapcsolata Kínával, a kínaiaknak jó véleményük van a magyarokról, egyébként korábban a németekről is az volt. Magyarország mai kínai gazdasági kapcsolatait Európa annyira nem kedveli, kritizálja. Kína azonban létezik, tehát valamit kezdeni kell ezzel a helyzettel. A Nyugat valójában mindössze egy nyolcad része a világ teljes népességének. Kína eddig elfogadta a nyugati világ véleményét önmagáról, ezen azonban minden bizonnyal képesek lesznek változtatni, új narratívát megalkotni.
Úton a globális szuperhatalommá válás felé
Vörös Zoltán elmesélte, Afrikában ma már sok helyen nem franciaként, hanem kínaiként azonosítják az idegeneket. Az ottani elitből viszont kevés ember szólal meg Kína kapcsán, ezek a vélemények inkább pozitívek. Afrika nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy Kína globális nagyhatalomnak látszódjék. Praktikus szereplő, igyekszik tanulni a saját és az európai országok korábbi hibáiból, képes továbbfejleszteni a létező megoldásokat és hajlandó a párbeszédre. Sok területen kiemelkedő minőségre képesek a kínaiak, ha a helyi megrendelők megkövetelik ezt. Így akár még példaképek is lehetnek az afrikai országok számára a gazdasági sikerekben, hiszen sok kihívást már maguk is átéltek és meghaladtak. Az afrikaiak Kínát inkább lehetőségnek, mint veszélynek tekintik. Igyekeznek egyensúlyt kialakítani a Nyugat és Kína között. Éppen ezért képesek egyre határozottabban kifejezni saját igényeiket, olyannyira, hogy nem is biztos, hogy végül Kína lesz a kivitelező egy-egy projektben. Kínának emellett azzal is meg kell küzdenie, hogy ha erősen kifejezi érdekeit, akkor ellenségei is lesznek, akárcsak az USA-nak. Így képessé kell válnia arra, hogy a konfliktusokat is megvívja, ahogyan ezt az Egyesült Államok is teszi nagyhatalomként.
Nyitóképünk a konferencia meghívójáról származik.
