Érzelmi kötődés nélkül nem jöhet létre a katarzis – hangzott el a Ludovika Szabadegyetem 2025/2026-os őszi szemeszterének legutóbbi előadásán, október 21-én, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Oktatási Központjában, ahol Rátóti Zoltán Kossuth-díjas színművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Színház és Filmművészeti Egyetem egyetemi tanára és volt rektora mutatta be a színház világát a hallgatóknak.
A színművész előadását Blankó Miklós, az NKE Nemeskürty István Tanárképző Kar Dékáni Kabinetjének vezetője, a kar Digitális Média és Kommunikáció Tanszékének egyetemi tanársegédjének rövid beszéde előzte meg. Két ok miatt nevezte különlegesnek az aktuális szabadegyetemi alkalmat: egyfelől azért, mert a tudósok sora után egy művészt hívtak meg. Másfelől pedig olyan eladó érkezett, akit nem valószínű, hogy részletesen be kell mutatni a közönségnek.
Az érzelmek színpadán
Legyen a mai előadás közös gondolkodás – kérte Rátóti Zoltán a hallgatóságtól. Egy elmélkedés arról, hogy mit tudunk felmutatni egy-egy színházi élmény után, hiszen ilyen élménye mindenkinek van, aki eljön egy színész szabadegyetemi előadására. A színháznak lehet feladata, hogy neveljen. Az első megközelítés az érzelemé, azaz, hogy kit és mennyire tud megszólítani a színház. Rátóti Zoltán felidézte első saját színházi élményét: általános iskolai elsősként, a tanító néni kisfiaként Cegléden Petőfi János vitézét nézte meg. Ahogy fokozódott a dráma, az előadás egy pontján sírni kezdett. Ugyanakkor elöntötte a szégyen is, hogy az idősebbek ki ne nevessék. Ez az érzelmi tapadás kiemelten fontos a színházban. Innen már csak néhány lépés a katarzis, amiben kinyílhat a lelkünk. A színészek felé elvárás, hogy ébresszék fel a nézői empátiát. Az „aranyfedezet nélküli” alakítások nem váltják ki a szükséges érzelmeket, így a katarzist sem a nézőkből. Ez a régmúlt óta így van: a görög színház a közösségi és a vallási élet része volt. Az ilyetén spiritualitás még a jó egyetemi előadásokban is benne van.
Figyelem nélkül lehetetlen
A nevelés érzelmi része bizonyos, de mi van az értelmi résszel? – kérdezte Rátóti Zoltán. Önmagában, érzelem nélkül ez sem működik. Van is ma a színháznak a fiatalok felé ebben feladata, például, hogy kapcsolódjék a kötelező olvasmányokhoz. A ma elérhető Lázár Ervin Program keretében a diákok évente egy alkalommal ingyenesen eljuthassanak egy magyar színházba. A Nemzeti Színházban a János vitéz, a Csongor és Tünde és a Bánk bán tekinthető meg így. Szintén a színházi nevelés kérdéséhez tartozhat a történetmesélésre, a figyelemre és a koncentrációra való képességünk. Rátóti Zoltán négy önként jelentkező hallgató, Levente és Nikolett, majd Lídia és Nóra segítségével mutatta be a színházi növendékek erre vonatkozó feladatait. Az előadáson bemutatott gyakorlatok segítenek a figyelem, az empátia és a történetmesélés képességének fejlesztésében. A gyakorlatok rámutattak mindennapi figyelemhiányainkra is. A színpadon lényegesek lehetnek ugyanis ezek az apróságok is. Lehet készség az ilyen típusú figyelem és koncentráció? Rátóti szerint igen, szinte reflexszerűvé is válhat a színészek esetében, része tehát a színészképzésnek.
A jó és a rossz küzdelme
Létezik erkölcsi nevelés a színházban? – folytatta kérdéssel előadását Rátóti Zoltán. A legtöbb darabban a jó és a rossz a küzdelmét mutatják be. A színház be tudja mutatni tehát, hogyan teszünk a kettő közt különbséget. Egy kisgyerek esetén e döntés ösztönös, ők a jó mellé állnak. Ebben szerepe van természetesen a megfelelő történetmesélésnek is. A drámai hősöknek döntést kell hozniuk a színpadon. Egy jó darab után ugyanis elgondolkodunk azon, hogy hogyan döntött a hős – ami hasonlíthat saját életünk korábbi döntéseire. Ma nagyon nehéz hiteles hőst találni a hétköznapokban, de lehetőségünk van őket megtalálni a színházban. A jó színdarabban mindig van erkölcsi dilemma is, ezért a szellemi horizont tágítása sosem mehet a történetmesélés rovására. Ha a néző elveszíti a történet fonalát, akkor minden borul.
Egyszeri, közösségi élmény
Mit látunk a színpadon? – tett fel újabb kérdést Rátóti Zoltán. Ez az esztétikai nevelés területe, a jelmezek és a díszletek világa. Ezek a történeti hűségen túl a nézőket az azonosulásban segítik. A díszleteken látható szimbólumok szintén segíthetik a darab értelmezését. Emellett a színház mindig közösségi élmény, ami akkor, ott és csak egyszer történik meg. Ebből a szempontból különlegesnek számít a művészetekben. Szintén kapcsolódó területe lehet a nevelő színháznak a drámapedagógia vagy a kommunikáció és az önkifejezés fejlesztése. Feladata a színháznak a társadalmi nevelés is. Rátóti Zoltán azonban nem szereti, ha a színház csupán tükröt akar tartani a társadalomnak. A legfontosabb a színházban ugyanis a lélek. A hiteles színészi alakítás sosem lehet lélek nélküli, a színháznak fel kell mutatni az érzelmeket, amelyekkel kapcsolódni tudunk a magyar és a világirodalom drámáihoz. A lényeg, hogy érzelmeinket ne szégyelljük nézőként sem a színházban, hiszen őszinteségünk a színészek számára is érzékelhető a színpadon.
Nyitókép forrása: Elekes Andor / wikimedia.org
Videó: Pálfalvi Zoltán
