Számos fiktív és valóságos jogeset, dilemma merül fel az önvezető autók megjelenése kapcsán. Ezek mind azt illusztrálják, mennyire nehéz összhangba hozni a jog és a mesterséges intelligencia szempontrendszerét.
Egy sor etikai dilemma merül fel az önvezető járművek forgalomba állítása kapcsán – vezette fel előadását Pődör Lea, a Széchenyi István Egyetem jogi karának PhD hallgatója a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpontja által szervezett, A mesterséges intelligencia alkalmazásának hatása az alapjogokra című konferencia egyik szekcióülésén. Ezt számos, a szakirodalomban található példával és elgondolkodtató jogesettel illusztrálta is. Az elszabadult villamos dilemmája szerint például nálunk van a váltó, így eldönthetjük, hogy melyik irányba fordítsuk azt. Ám az egyik esetben öt munkást öl meg a szerelvény, a másik esetben egyet gázol halálra. Frances Kamm amerikai filozófus ennek kapcsán azt a kérdést veti fel: mikor, milyen esetekben megengedett embert ölni?
Az efféle morális tépelődések nem újkeletűek. Aquinói Szent Tamás azt állapította meg, hogy az értékek közötti választást nehezíti az is, hogy sok esetben jót akarunk, értékmentést, de ez rosszal, negatív hatással is jár. Tipikus példa az efféle nehéz helyzetekre a méhen kívüli terhesség, a sziámi ikrek szétválasztása, az eutanázia végrehajtása vagy a katonai célpontok bombázása civilek által lakott területen.
Kinek az élete?
S hogy mennyire komplex problémák merülnek fel az élethez való jog kapcsán, azt Lon Fuller 20-i századi amerikai filozófus a barlangászok fiktív jogesetén keresztül mutatta be. Az eset szerint barlangászok egy csoportja egy beomlás következében bent reked a barlangban. Rádióösszeköttetésben maradnak a külvilággal, így megtudják, hogy mindnyájan nem élhetnek túl, elfogy az élelmük, mire megérkeznek a mentőegységek. Úgy döntenek, hogy dobókockával dobnak, így eldöntve, kit áldozzanak fel annak érdekében, hogy megmeneküljenek. Fuller leírja, hányféleképpen ítélhetik meg az esetet a bírák: lehet olyan jogász, aki szerint végszükségben cselekedtek, ezért kegyelmet kell, hogy kapjanak az emberölés vétsége kapcsán. Más vélekedhet úgy, hogy kannibalizmus történt, és ezt kell szabályozni. De olyan olvasat is létezhet, hogy a barlang belseje természeti állam területe, ezért itt speciális jogrend alkalmazandó, és új jogelveket kellene kimunkálni. Lehet azonban egy kézenfekvő megoldás is: olyan döntést kell hozni, amivel elégedett a társadalom. Azaz meg kell kérdezni az állampolgárokat.
A valóságban hajótöröttekkel történt hasonló eset Angliában. Akkor Viktória királynő megkegyelmezett a vádlottaknak.
Az önvezető járművek kapcsán azonban önmagában a közösség véleménye nem lehet meghatározó. Szerződéses rendszerekre lenne szükség – zárta előadását a szakember.