Az emberek jelentős része szerte a világon alapvetően elutasító az arcfelismeréssel szemben.
Molnár Tamás, az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének munkatársa az NKE A mesterséges intelligencia alkalmazásának hatása az alapjogokra című konferencián tartott előadásában kitért a rendszerek működésére. Mint mondta, a technológia lényege, hogy a számítógép mesterségesen létrehoz az eredeti arc vonásai alapján egy biometrikus sablont, amelyet képes lehet összevetni más sablonokkal. Ez azonban csak egy módja az arcfelismerésnek. Számos újabb generációs telefon használja az arcfelismerést verifikációra/autentifikációra, vagyis egy-az-egyhez azonosításra.
Az arcfelismerő technológiák közül nem ez, hanem az identifikáció (egy-a-sokhoz) típusú arcfelismerés zavar sokakat. Az egy-a-sokhoz rendszerek egyik legfejlettebbje az élő arcfelismerés technológia, amelyet az angol betűszó után LFRT-ként is emlegetnek. Az LFRT a konkrét személyek azonosítása mellett képes különböző kategóriákba sorolni az embereket faji, életkori, sőt akár szexuális orientáció alapján is, valamint hazugságvizsgálat során is alkalmazható. A technológia képes olyan rezdülések és metakommunikatív LFRT üzenetek felismerésére, amire az emberi szem képtelen. A technológiát használják határellenőrzés és beléptetés során.
Jogsérelmek
Uniós szinten a legjelentősebb program az iBorderCtrl nevű projekt, amely egy okos határellenőrzés létrehozására irányul az EU-n kívüli országokból érkezettek számára. Azonban itt is – ahogyan bármilyen arcfelismerő rendszer létrehozásánál – problémák adódhatnak. Az arcfelismerés pontossága ugyanis elsősorban az adatállományok méretén és tisztaságán múlik. Minél kisebb és gyengébb adatbázisra épül egy arcfelismerési rendszer, annál valószínűbb, hogy „hamis negatív” (tévesen nem azonosít a szoftver) vagy „hamis pozitív” (téves egybeesést állapít meg a szoftwer) eredmény születik.
A felhasználás ugyanakkor sértheti a magánélethez való és a személyes adatok védelmével kapcsolatos jogokat, valamint a gyülekezés és egyesülés, illetve a véleménynyilvánítás szabadságát. Ezeknek az alapjogi aggályoknak a valós súlya azonban a felhasználás módjától és kontextusától függ. A technológiát elsősorban biztonsági célokra felhasználni kívánó államhatalomnak tehát egy világos és kellően részletes jogi keretrendszerre van szüksége.
„A jogalkotó mellett azonban elhúzott a technikai fejlődés” – fogalmazott Sabjanics István, az IdomSoft Zrt. munkatársa. Az államnak tehát elsősorban nem a technológiai oldalt kell figyelembe vennie, hanem olyan garanciális szabályozást kell alkotnia, amely megteremti a szükséges szabadságot.
Ki a hibás?
Németországban a rendőrséget már évek óta segítik a köztéri kamerák arcfelismerő rendszerei, amik jól jöhetnek például tömegoszlatás során. A rendőröknek mindössze annyi a feladata, hogy a kamerák alapján beazonosítsák a tüntetés hangadóit és azokat kiemeljék. Szintén német példa az árvízveszély kezelés problémája is. A technológia élő műholdas felvételek elemzése alapján javaslatokat tesz arra, hogy adott gátakat hol érdemes megnyitni vagy megerősíteni. A mesterséges intelligencia ilyen jellegű döntéshozatalba való bevonása azonban felveti a felelősség kérdését. Ha mégis átszakad a gát azért ki lesz a felelős? Konkrétabban: aki a gát átvágása miatt kárt szenved, kit perelhet be?
Az Egyesült Királyság három különböző szervezett bűnözéssel, terrorral és kémkedéssel kapcsolatos MI (mesterséges intelligencia) projektet támogat. Az első a Tempora volt, amely szoftver segítségével vizsgálja az internetforgalmat és fizikailag kapcsolódik a hálózatra. A Karma-police a teljes online aktivitás figyelembevételével és a megvalósult adatforgalom alapján igyekszik kockázati tényezőket kiszűrni, magyarán megjósolni, hogy mire készülhet egy adott személy. A Black Hole projekt szintén hasonló alapon működik és több mint 3000 milliárd adatot tartalmaz különböző személyekről. Ilyen jellegű technológiákat már a 2001-es terrortámadások után is alkalmaztak a nyomozás során. Ekkor alig két hét leforgása alatt sikerült beazonosítani a terroristákat támogató személyeket, mindössze vásárlási szokások és kereskedelmi háttér alapján.
Hazai helyzet
A fentiekből egyértelműen kiderül, hogy a megfigyelésre alkalmas mesterséges intelligenciát előszeretettel alkalmazzák a rendészeti és a titkosszolgálati szervek. Remport Ádám, a TASZ Magánszféra projektjének jogi munkatársa előadásában elsősorban az arcfelismerés hazai nemzetbiztonsági felhasználásáról beszélt. Mint mondta, az európai jogi gyakorlat az „ésszerűen elvárható magánszféra” fenntartására irányul, így közterületen elvileg nem lehetne kamerás megfigyeléseket végezni. A szakember arról is beszélt, hogy a TASZ közadatigénylést kért a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságtól (NAIH) a titkosszolgálatok által alkalmazott eszközökről és az információszerzés módjáról. Az öt magyar titkosszolgálat számára a hazai célzott megfigyelést a Nemzetbiztonsági Szolgálat végzi. Magyarországon három szervezet rendelkezik arcfelismerő rendszerrel, a legjelentősebb a Nemzetbiztonsági Szakszolgálaté, amelyet körözésre használnak. Ez a rendszer képes a fent említett „egy a többhöz” jellegű identifikációra. Egy másik arcfelismerőrendszerrel az OiF (Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság) rendelkezik személyazonosítás (autentifikáció) céljából. A Rendőrség hasonló módon „egy az egyhez” azonosítást használ. 2018-ban ezekkel a technológiákkal majdnem hatezer találatot értek el, azt 209 esetben használták igazoltatásra és négyszer előállításra.
Az arcfelismerés és a mesterséges intelligencia tehát lassan a mindennapok államigazgatásának és végrehajtásának a részévé válik. A technológia használatának kontrolljára azonban egyértelműen szükség van.
