„Bár a végeredmény nem volt kérdés, de a tárgyalás lebonyolításának módja rosszabb is lehetett volna. Ez azt mutatja, hogy az orosz hatalom nem akarja tovább provokálni a híveit” – véli Rácz András, az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, akivel az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus ügyében hozott ítélet hátteréről beszélgettünk.
A bíróságnak Navalnij mártírrá emelése vagy az „okos szavazás”-kezdeményezés közvetett támogatása közül kellett választania. Miképpen értékeli a tegnap hozott ítéletet?
Sajnos a döntés egyáltalán nem volt meglepő. Attól kezdve, hogy Navalnij bejelentette visszatérési szándékát, az orosz állam nagyon egyértelműen kommunikált: elmondta, hogy Navalnij jogi szempontból megszegte a felfüggesztett szabadságvesztésre vonatkozó szabályokat. Ha volt az ítéletben bármi meglepő, az az, hogy nem tettek hozzá további éveket a letöltendő szabadságvesztéshez, hanem csak a meglévő, 3,5 évre szóló döntést választották. Amibe ráadásul beleszámították az előzetesben letöltött 10 hónapot is, így 2 év 8 hónapot kell majd börtönben töltenie.
A sajtóhírek némiképp meglepve számoltak be arról is, hogy egyáltalán végig mondhatta Putyin elnökkel kapcsolatos kritikáit.
Sokféle módon tud lezajlani egy nyilvános bírósági eljárás. Noha az ezúttal is bővelkedett abszurd jelenetekben, ezzel együtt legalább valóban hagyták őt beszélni. Bár a végeredmény nem volt kérdés, de a tárgyalás lebonyolításának módja rosszabb is lehetett volna. Ez számomra azt mutatja, hogy az orosz hatalom nem akarja tovább provokálni Navalnij híveit. Ugyanakkor viszont olyan óriási rendőri erőt vetettek be, ami jól mutatta, hogy készek bármeddig elmenni annak érdekében, hogy a Navalnij melletti tüntetés ne fejlődjön tovább valami olyasmivé, amit például 2020 nyarán Belaruszban láttunk.
Milyen más forgatókönyv lehetett volna elképzelhető?
Tekintettel arra, hogy Navalnij a felfüggesztett szabadságvesztésre vonatkozó szabályokat vis maior okból szegte meg – kómában feküdt egy külföldi kórházban –, megelégedhettek volna egy figyelmeztetéssel is. De az orosz hatalom szempontjából rossz és még rosszabb között lehetett választani. Legkésőbb szeptemberben parlamenti választások lesznek, így az orosz vezetés előtt két út állt: vagy szabadon hagyják addig Navalnijt, aki szerte az országban mozgósítja híveit, tüntetéseket tart. A másik opció, hogy felvállalják a lecsukásával járó következményeket és bíznak abban, hogy hívei elfáradnak a választások közeledtével. A másodikat választották.
Ha nem az indulatok lecsendesítése lett volna a cél, miképpen döntött volna a bíróság?
Emelhette volna a letöltendő évek számát, és lehetett volna még megalázóbb is az eljárás. Ám azt lássuk világosan: egy demokratikus jogállamban a jelenlegi helyzet nem fordulhatna elő. Ami a tárgyalóteremben történt az egy dolog, de ami a tárgyalótermen kívül történt az elmúlt néhány napban, az egy nagyon másik, sokkal brutálisabb történet. Navalnij híveit már a tárgyalást megelőzően, sok esetben otthonról szedték össze anélkül, hogy bármit elkövettek volna, a rendőrség pedig példátlan erőszakot alkalmazott. Csak a január 31-i, Navalnij melletti országos tüntetéseken pedig több, mint 5600 főt vettek őrizetbe az orosz hatóságok – többet, mint eddig bármelyik másik demonstráción a modern Oroszország történetében. Navalnij letartóztatása óta pedig összesen már több, mint tízezer ember van őrizetben; olyan sok, hogy szó szerint megteltek a moszkvai börtönök.
Úgy fogalmazott, hogy legkésőbb szeptemberben szavazni fognak az oroszok. Érdeke-e Putyinnak az előrehozott választás?
Minden manipuláció ellenére ez egy olyan autoriter rendszer, amelynek szüksége van arra, hogy időről időre választásokon erősítse meg legitimációját. Nem tisztességes, nem teljesen demokratikus választások ezek, de mégis meg kell azokat tartani. Nem nyílt, nem katonai diktatúráról van szó; ez egy magát demokráciának tettető autoriter rendszer. Fontos tehát, hogy az Egységes Oroszország pártja meggyőző eredményt érjen el; a Kreml számára lényeges az is, hogy lehetőleg kétharmados többséget szerezzen a választásokon, ugyanis szükség van az alkotmányozó többségre ahhoz, hogy biztosítani lehessen a zökkenőmentes átmenetet, ha Putyin esetleg mégsem kívánna 2024 után hatalmon maradni. A probléma a mostani parlamenti választással a rezsim szempontjából az, hogy a „hatalom pártjának” tekinthető Egységes Oroszország párt népszerűsége rettenetesen alacsony és folyamatosan csökken. A párt népszerűsége még az állami VCIOM közvélemény kutató adatai szerint is csak alig 30 százalék. Ez nem olyan helyzet, amikor könnyű nekifutni egy parlamenti választásnak. Annál is inkább, mert nemcsak a hatalom pártja, de a parlament általánosságban vett népszerűsége is alacsony: a független Levada Központ aktuális adatai szerint a parlament tevékenységét csak a lakosság 43 százaléka támogatja.
Mi ennek az oka? A gazdaság jó ideje tartó lassulása?
Számos ok áll e mögött. Egyrészt a gazdasági helyzet, aztán a korrupció, és az emberek belefáradása az egész putyini rendszerbe. Minderre jön még rá katalizátorként mindaz, ami Navalnijjal történt, illetve azok a korrupciós ügyek, amelyeket ő nyilvánosságra hozott. Ha a gazdasági és járványügyi helyzet kicsit javul szeptemberig, akkor talán picit vissza tud kapaszkodni az Egységes Oroszország párt népszerűsége. Ha a Kreml saját mérései alapján ez a verzió tűnik valószínűnek, akkor szeptemberben lesz a választás. Ha viszont azzal kalkulálnak, hogy a helyzet tovább romlik, vagy nem javul, akkor minél korábban volna érdekük választásokat tartani. Kívülről, nyilvános forrásokból dolgozó elemzőként egyelőre nem lehet megmondani, hogy melyikre hajlanak majd.
A rendszer belső legitimitását választások révén fenntartani – ez inkább belpolitikai vagy a külföldnek szóló üzenetet hordoz?
Minden politikai rendszer elsősorban a belpolitikai szempontokat tartja szem előtt, nemcsak az autokráciák. A külpolitikai megfontolások mindig alá vannak rendelve a belpolitikaiaknak. A külföld egyébként sem homogén. A nyugat, az USA, az EU kritizálják a Navalnij-ügyet, és nyilván kritizálni fogják a nem tiszta választásokat is, de mondjuk Kínának Oroszország mind fontosabb kereskedelmi és katonai partnere, ezért nem bírálja. India, a poszt-szovjet országok sem. A nyugat és Oroszország viszonya ráadásul évtizedek óta nem látott mélyponton van, ezen egy újabb antidemokratikus választás nem változtat.
Az orosz választók szemében mennyire nyilvánvaló a rendszer antidemokratikus jellege?
Az elnök és a kormány népszerűségét elválasztják egymástól. A népszerűtlen intézkedésekért mindig a kormányt és a parlamentet hibáztatják, az elnök népszerűsége ettől elválik és lényegesen magasabb – még mindig 60 százalék felett van.
A „Cár Atyuska”-jelenség eszerint máig él a néplélekben.
Ez is benne van, ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy Putyin uralmának első felében, a 2000-es években az ország korábban sosem látott gazdasági növekedést produkált a magas olajáraknak köszönhetően. Voltak olyan esztendők, amikor évente 10 százalékkal bővült a GDP. Az átlagpolgárok, különösen a vidéki lakosság életszínvonala soha annyit nem javult, mint ezekben az években. Ez is tükröződik Putyin népszerűségében. És létezik egy szocializációs elem is: a lakosság egy része mást nem is ismert az ország vezetőjeként, mint őt, aki a hatalmat már húsz éve gyakorolja.
Most azonban mind többen tüntetnek ellene.
Néhány tízezer emberről van szó. Navalnij hívei is azt mondják, hogy összesen az egész országban körülbelül 300 ezren mentek ki az utcákra a legnagyobb tüntetéseken. De ezt a több, mint 140 milliós lakossághoz érdemes viszonyítani. Ez egy hangos, aktív és elkeseredett kisebbség. Ami nem azt jelenti, hogy akik nem tüntetnek, azok mind a rezsim hívei volnának, a legkevésbé sem. A népszerűségi adatok jól mutatják, hogy a lakosság egésze egyre kevésbé elégedett. De a hatalomnak igazán azoktól kell tartani, akik hajlandóak aktív, tevőleges ellenállásra, tüntetésre, ők pedig kevesen vannak.
Nőhet-e ez a szám? A szavazók számára milyen hatása lehet az internet Medvegyev által belengett „megregulázásának”? Egyáltalán: mit takarhat ez pontosan?
Itt egyfelől arról van szó, hogy az ország megteremti a technológiai lehetőségét annak, hogy bizonyos tartalmakat elzárjon. Másfelől: az internet infrastruktúrájának számos eleme amerikai, illetve nyugati irányítású szervereken fut. Oroszország ezt sebezhetőségnek érzékeli. Mondok egy példát: az elektronikus banki átutalások rendszere, a SWIFT egy Belgiumban bejegyzett vállalat, így az EU a belga kormányon keresztül elméletileg le tudná kapcsolni a banki utalásokat Oroszországban. Nyilván nem fog ilyet tenni, de Moszkvában a lehetőség elvi meglétét is fenyegetésként érzékelik. És ennek kivédésére kifejlesztik a saját orosz banki átutalási rendszereiket. A cél az, hogy az országot le tudják majd választani a nyugati internetről. A végeredmény olyasmi, mint a kínai nagy tűzfal, azaz a nagyon erősen szabályozott kínai internet. Ám azért van különbség: míg Kínában nagyon központosítottan vezették be az világhálót, Oroszországban ezt a kilencvenes-kétezres években vállalkozók csinálták, decentralizáltan, így sok ezer olyan pont létezik, ahol az orosz internet fizikailag csatlakozik a külvilághoz. Nem olyan egyszerű tehát elszigetelni az orosz internetet a külvilágtól, mint Kínában. De a cél hasonló.
Ha elindul az orosz vezetés ebben az irányba, az nem adhat újabb lendületet a tüntetéseknek?
Attól függ, hogyan csinálják. Az orosz rendszernek elképesztően kifinomult és nagy erőforrásokkal megtámogatott közvéleménykutatási kapacitásai vannak. Nagyon pontosan monitorozzák a lakosság hangulatát. És bizony ki kell mondani azt is, hogy jól mérik fel a helyzetet. Azzal, hogy a legfontosabb ellenzéki vezetőt börtönbe küldik, és ezért országosan „csak” 300 ezer ember megy utcára, azt jelzi, hogy jól számolnak, legalábbis egyelőre. A választások végkimenetele persze más kérdés lesz majd.
Érzik a realitásokat.
Igen. Nemcsak érzik, de mérik is. És Navalnij esetében is elválik egymástól az, hogy mennyien ismerik és mennyien bíznak benne politikusként. Több, mint 70 százalék ismeri, de csak alig húsz százalék ért egyet a tevékenységével, míg 50 százalék elutasítja.
Ennek a korábbi ítélet kiváltó Yves Rocher-ügy az oka? Vagy az állami sajtó domináns szerepe?
A propaganda kétségtelenül belejátszik ebbe. De Navalnij saját politikai karrierjének is van ebben szerepe. Liberálisként indult, abból a liberális Jabloko pártból kizárták, akkor elment nacionalista irányba, utána jött a korrupcióellenes fordulata.
Nem eléggé hiteles?
Személyes integritását nem kezdte ki mindez; ezzel együtt, ha valaki le akarja őt járatni, akkor lehet erre alkalmas mondatokat találni a nacionalista korszakából. Az Yves Rocher-ügy mellett pedig volt egy másik is: a Kirovlesz erdőgazdasági vállalatban elkövetett visszaélések kapcsán is elítélték már egyszer, hasonlóan megkérdőjelezhető körülmények között. Van egy „szép” orosz kifejezés: a politikai technológia, azaz annak tudománya, hogy hogyan csinálunk politikát a gyakorlatban. Ebből a szempontból az Yves Rocher-típusú ügyek tökéletesen alkalmasak arra, hogy Navalnij korrupcióellenes tevékenységét hiteltelenítsék.
Navalnijtól függetlenül sem jók az ország kilátásai. Lejtmenetben van a gazdaság már jó ideje és a krími bevonuláshoz kapcsolódó szankciók és az alacsony olajár nyomán nem is látszik kiút. Mit kezd ezzel a hatalom?
Pontosítsunk egy kicsit. Az orosz gazdaság lassulása már a krími válság előtt, 2013-ban elkezdődött, és ennek alapvetően belső, strukturális okai voltak. Szinte kizárólag nyersanyagexportól él az ország, nem sikerült diverzifikálni a gazdaságot. Ehhez jön a korrupt és átpolitizált rendszer, és az, hogy az ingatag jogállamiság rengeteg külföldi befektetőt elriaszt, sőt: a gazdag oroszok is külföldre viszik a pénzüket. Az acélipari áresés 2014-2016 között is nehezítette a helyzetet. Az alacsony olajár és a szankciók aztán erre rakódtak. Utóbbiak hatása úgy oszlott meg akkoriban meg, hogy a veszteségek körülbelül 75 százalékát az olajár esése, 25 százalékát pedig a szankciók okozták. Ártanak a korlátozások, elsősorban a technológiai modernizáció kapcsán, de a fő veszteséget az olajár okozta.
Azt gondolhatnánk, hogy ennyi negatív hatástól összeomlik a gazdaság.
De nem ez történt. Oroszország ugyanis példátlanul sikeres makrogazdasági stabilizációt hajtott végre tulajdonképpen 2014 óta, így ki tudták manőverezni ezt a helyzetet. Komoly költségvetési tartalékaik voltak, és elengedték az inflációt, elinflálták a lakosság pénzét. Ez volt a makrogazdasági stabilitás egyik ára, és a rezsim ezt kész volt megfizetni, illetve megfizettetni a lakossággal. Ugyanezen makrogazdasági stabilitásnak köszönhetően a koronavírus is sokkal kevésbé ütötte meg az ország gazdaságát, mint az európai országok esetében. 4 százalék körül lehet a veszteség, miközben a stratégiai tartalékaik még növekedtek is. Ez nem egy gyorsan összezuhanó, hanem egy lassan kimerülő gazdaság. Amíg komoly gazdasági és ahhoz szükséges politikai modernizáció nem következik be, addig nem is fog javulni a helyzet.
Várhatóak-e Oroszország elleni újabb nemzetközi szankciók?
Érdemiek valószínűleg nem lesznek, mert az EU-n belül nincs meg erre az egységes politikai akarat. A jelenleginél sokkal durvább lépéseket is lehetne tenni, de az az uniónak, a tagállamoknak is ártana. Márpedig, ahogyan arról már beszéltünk, a belpolitikai szempontok mindenhol prioritást élveznek.
Nemzetközi jogi állásfoglalásokra lehet számítani?
Oroszországban tavaly módosították az alkotmányt, így az kimondja az orosz jog elsőbbségét a nemzetközi joggal szemben. Ezt pontosan ilyen esetekre vezették be: ha valamelyik nyugati bíróság hoz egy ítéletet, azt ne kelljen betartani. Lesznek elmarasztaló nyilatkozatok, de az események érdemi megváltoztatását ezektől nem lehet várni.
Hol látja az orosz politikai berendezkedés helyét a diktatúra-demokrácia tengelyen?
Egyértelműen túl van a felezőponton. Ez egy autoriter rendszer, de diktatúrának nem nevezném.
A Navalnij-ügy hozhat ebben változást?
Nem, ő annyira nem fontos, hogy alapvető változást tudjon elérni. Az ország modernizálatlan gazdaságán múlik a jövő. Ez a most látható stagnálás, leépülés még nagyon sokáig el tud tartani.
További részletekért hallgassa meg a témában készült podcast adásunkat.