A legutóbbi évtizedekig evidenciának számított, hogy a katonai felkészülés és a környezet védelme közötti egyensúly a katonai felkészülés javára tolódott el. A XXI. században már számos kivétel létezik, ahol a környezetvédelem érvei, az energetikai kitettség csökkentése vagy az energiaszuverenitás megszerzése ugyanilyen fontosak. A kivételek oka viszont nem a természetes környezet megóvásának szándéka, hanem megújuló energiaforrásokon keresztül az energetikai kitettség csökkentése, illetve az energiaszuverenitás megszerzése.
Ferenc pápa néhány hete arról beszélt, hogy a vallásközi vezetőknek tanúbizonyságot szükséges tenniük a teremtett környezet védelmére irányuló kötelezettségünk erkölcsi és vallási dimenziójáról. A Szentatya meggyőződése, hogy a természet Isten ajándéka, amellyel való gazdálkodás csak a legnagyobb felelősséggel történhet.[1] A pápa szavainak vallási meggyőződéstől függetlenül különös súlyt ad, hogy a természetes erőforrások kimerülése és az éghajlatváltozás kétségtelenül súlyos kihívások elé állítják a nemzeteket. A globális klímaváltozás és a nyomában járó környezetváltozás, extrém ideőjárás és pusztításai, a legtöbb természeti erőforrás kimerülése, az édesvízkészletek elapadása és az ezzel járó élelmiszerellátási nehézségek, kiemelt biztonsági kérdésként jelennek meg, hiszen akár regionálisan, akár globálisan konfliktusosokat robbanthatnak ki. [2, o. 6] A legtöbb ország XXI. századi gazdasági nyitottsága miatt ellátási nehézségeknek van kitéve, amelyre a COVID-19 pandémia egyértelműen rámutatott.
Különös jelentősége van azon ritkafémeknek (kadmium, ezüst, arany, réz, stb.), amelyek nélkülözhetetlenek a modern technológia továbbfejlesztéséhez. A fémlelőhelyek feletti uralom megszerzése ugyan végigkíséri az emberiség történelmét, de az ércbányák jelentősége az ipari forradalommal nőtt meg. A komolyabb lelőhellyel vagy kitermelésben monopolhelyzettel rendelkező országok az árszabályozáson keresztül eredményesen befolyásolhatják a világgazdaságot. Az importszükségletben lévő országok technológiai lemaradásba süllyedhetnek, ezért rendkívül fontos a megbízható együttműködési stratégiák kialakítása. A nyersanyagok hozzáférhetőségének a hadiipari projektek számára is jelentősége van, amely a katonai felkészültséget, illetve a védelmet és biztonságot alapvetően befolyásolja. A különböző hadiipari projektek szempontjából az ilyen nyersanyagok biztosítása kulcsfontosságú lehet. Kockázatot hordoz, hogy ezek a ritkafémek jelentős mennyiségben nemzetközi vizek alatt és sarkvidéki területeken találhatók, amely még a 21. században is konfliktusok melegágya lehet.[3]
A föld vízének 77,5%-a alkalmatlan emberi fogyasztásra. Az édesvizeink többsége a sarkköri jégsapkákban található, amelynek mennyisége a globális felmelegedés miatt meredeken csökken. A 2,5% birtoklásáért már a 20. században is számos háború zajlott. A Közel-Keleten a Jordán, a Litani, az Orontész és a Jarmuk folyó életadó vizéért folyó versengés volt az 1967-ben lezajlott arab–izraeli háború egyik fő oka. 1947 óta a Közel-Keleten számos kísérlet történt arra, hogy békeszerződéseket írjanak alá, vagy új tűzszünetet kössenek, mégis minden alkalommal a víz témája az egyik tényező, amely megakadályozza a megállapodásokat. Miközben egyre világosabbá válik, hogy szükség van egy központosított, átfogó vízmegosztási tervre, egyre nehezebb ezt a tervet megvalósítani a politikai feszültségek miatt.[4, o. 4–7] A XXI. században árvizek és aszályok, szárazságok, a földek degradációja és az élelmiszerellátás bizonytalansága kényszermigrációt és fegyveres konfliktusokat indított el Afrikában. Az éghajlatváltozás hozzájárult a humanitárius válságokhoz és konfliktusokhoz különböző régiók helyi körülményeitől függően.[5] Az édesvíz valószínűleg háborúkat fog okozni, és országokat fog létrehozni vagy megbuktatni.
A fosszilis energiahordozókhoz való hozzáférhetőségnek az energiabiztonság területén van jelentősége. Ezek közül napjainkra kettőnek, a nyersolaj és a földgáz megbízható és nagy mennyiségű hozzáférhetőségének van különös hordereje. Az első jelentős változás az ipari forradalom volt, amely a XVIII. század végén kezdődött és egészen a második világháborút követő gazdasági „aranykorig” tartott. A fosszilis tüzelőanyag-fogyasztás a XX. században felgyorsult. Ez egy sajátos tendencia formájában jelentkezett, amelyben az energia, a szállítási és az élelmiszerrendszerek egyre inkább függővé váltak a kőolajtól, miközben a szén jelentősége lecsökkent. A fosszilis energiahordozók iránti kereslet a második világháborút követően Észak-Amerikában és Európában egyaránt megugrott, és még a XXI században is töretlen rájuk az igény az energia-, a közlekedési- és a mezőgazdasági szektorban. A vízi, repülő és szárazföldi közlekedési eszközök többségét ugyanis még mindig robbanómotor hajtja, így a kőolaj még jó ideig nélkülözhetetlen marad. A mezőgazdaságban a kőolaj szükséges a műtrágya előállításához is, hiszen a szerves trágya használata már évtizedek óta elégtelen a világ népességének élelmezéséhez. Ugyanez a helyzet az energiaiparban: a fosszilis tüzelőanyagok továbbra is a legfontosabb energiaforrást jelentik, hiába nőtt meg a megújuló energiaforrások (víz, a nap- és szélenergia) használatának aránya. A 21. században a modern iparral rendelkező országok még mindig függenek a fosszilis tüzelőanyagoktól, sebezhetők az energiaellátás csökkenésével szemben, miközben ezek kimerülése elkerülhetetlen és ellátásuk bizonytalan. Az olaj elérhetősége közismerten fontos szerepet játszik számos ország külpolitikájában, a terrorizmusban, a háborúkban és a geopolitikában is.[6]
Az ipari tevékenységek, az infrastruktúra és a katonai tevékenységek általában nagy mennyiségű erőforrást igényelnek, és ezek az erőforrások sokszor korlátozottak vagy éppen veszélyeztetett ökoszisztémákból származnak. Ez azt jelenti, hogy az ilyen tevékenységek negatív hatást gyakorolhatnak a természetes környezetre, például az éghajlatváltozásra, az élővilág károsodására vagy összeomlására. Ugyanakkor a védelem és a biztonság szempontja elengedhetetlen minden ország fennmaradásában, ami magában foglalja az infrastruktúra védelmét, és a katonai erők felkészítését is. Az ilyen tevékenységek biztonságosabbá és stabilabbá tehetik az országot, de az erőforrások és az ipari tevékenységek szabályozása során felmerülhetnek olyan környezetvédelmi aggályok, amelyek hatással lehetnek a védelemre és biztonságra. Az olaj- és gázipari tevékenységekhez szükséges infrastruktúra és technológia jelentős mennyiségű vizet és energiát igényel, amely a környezet szempontjából túlterhelést jelenthet. Az ipari szennyezőanyagok kibocsátása és a környezeti károk pedig csökkenthetik a természeti erőforrásokkal való rendelkezésünket, amelyek elengedhetetlenek az országok biztonságának fenntartásához. A katonai felkészülés és a környezetvédelem közötti érdekellentétek feloldása érdekében számos olyan intézkedést lehet hozni, amelyek biztosítják mindkét tényező egyensúlyát. Ezek közé tartozik az erőforrások hatékonyabb felhasználása és a megújuló energiaforrások használata, amelyek csökkentik a környezeti hatásokat, miközben biztosítják az ország energiaellátását és infrastruktúráját. A környezetvédelmi szabályozás és a katonai tevékenységek szabályozása is fontos, hogy minimalizálják a negatív környezeti hatásokat, miközben biztosítják az ország biztonságát. A tiszta energia céljainak elérése biztonsági előnyöket is jelenthet, például csökkentve a befolyást a globális energiapiacra.[7]
A környezetvédelem és a katonai felkészülés közt korábban mindig az utóbbi győzedelmeskedett. Blogbejegyzésemben hangsúlyozni kívánom, hogy a XXI. században mégis számos kivételt létezik, amikor a háborús felkészülés és a biztonsági érdekek nem nyomják el törvényszerűen a környezetvédelem érveit. Az energiabiztonság mára védelmi és biztonsági kérdéssé vált. A megújuló energiahordozók pedig növelhetik az országok védelmi képességét. A hazai energiaforrások által biztosított energiaszuverenitás védi az országokat a globális energiaár-sokkoktól és ellátási akadályoktól. A megújuló energiaforrások fejlesztésének további előnye, hogy a természetes környezet védelmét ugyanúgy szolgálják, mint az energiabiztonságot.
Bibliográfia
[1] „»A társadalmi és a környezeti válság egyet jelent« – mondta a pápa a vallásközi vezetőknek – Vatican News”, 2023. április 21. (elérés 2023. május 1.).
[2] A. L. Beregi, „Magyarország Nemzeti Biztonsági Stratégiája (2012) a mai biztonságpolitikai kihívások tükrében”, Hadmérnök, köt. 15, sz. 2, o. 205–217, 2020, doi: 10.32567/hm.2020.2.14.
[3] P. Le Billon, „Geographies of War: Perspectives on ‘Resource Wars’: Geographies of war: perspectives on ‘resource wars’”, Geography Compass, köt. 1, sz. 2, o. 163–182, márc. 2007, doi: 10.1111/j.1749-8198.2007.00010.x.
[4] J. K. Cooley, „The War over Water”, Foreign Policy, sz. 54, o. 3, 1984, doi: 10.2307/1148352.
[5] J. Scheffran, P. M. Link, és J. Schilling, „Climate and Conflict in Africa”, in Oxford Research Encyclopedia of Climate Science, Oxford University Press, 2019. doi: 10.1093/acrefore/9780190228620.013.557.
[6] R. Heinberg, The party’s over: oil, war and the fate of industrial societies, 2nd ed., rev.Updated. Gabriola Island, BC: New Society Publishers, 2005.
[7] C. Dunlap és J.D., „Mark Nevitt on “Can we Reconcile Clean Energy Goals with National Security?”, Lawfire, 2023. április 27. (elérés 2023. május 1.).
