A helyi politika kutatásának öt nagyágyúja egyszerű(nek tűnő) kérdést tesz fel: milyen nagynak kellene lennie az önkormányzatoknak? Az egyszerű kérdésre természetesen nem adható egyszerű válasz. Mivel az elméleti szakirodalom sem ad egyértelmű kiindulópontot a kutatáshoz, a szerzők arra vállalkoznak, hogy az „oksági tölcsér” modellre építve feltárják mindazokat a tényezőket, amelyek befolyásolhatják a méret és a helyi demokrácia viszonyát, illetve megvizsgálják, hogy az egyes tényezők önmagukban, és más tényezőkön keresztül miképpen alakítják ezt a viszonyt.
A kutatás fő kérdése (mekkorának kell lennie a helyi politikai közösségnek?) nagy múltra tekint vissza, már Arisztotelésznél megjelenik a Politika című művében. A filozófus sejtelmes válasza szerint elég nagynak ahhoz, hogy el tudja látni a polgárait, és elég kicsinek ahhoz, hogy a polgárok megfelelően részt tudjanak venni a közösség politikai életében. Mintegy 2300 évvel később Dahl és Tufte (1973) klasszikus műve viszont amellett érvel, hogy az optimális méret nem létezik, mivel az Arisztotelész által megfogalmazott kívánalmak között feloldhatatlan ellentét feszül. A Size and Local Democracy kötet szerzői éppen ezért (hogy a témát empirikusan is vizsgálni lehessen) az arisztotelészi gondolatból kiindulva úgy teszik fel a kérdést: miként hat az önkormányzat mérete a helyi demokrácia minőségére?
Mielőtt rátérnénk a kérdés megválaszolásának módjára, érdemes megjegyezni, hogy az antik gyökerek ellenére a kutatás tétje nem valamilyen régmúltba vesző probléma boncolgatása, a kérdés a kortárs területi politikai folyamatok szempontjából komoly jelentőséggel bír. Európa térképe az elmúlt ötven évben jelentősen változott a vissza-visszatérő területi reformok során. A közigazgatási trendeket (például: New Public Management) követve az egyes országok területi struktúrája változott, önkormányzatokat vontak össze („amalgamation”), vagy daraboltak fel kisebb egységekre (erről lásd például: Erlingsson et al 2015). Habár a területi reformok szakirodalma viszonylag széleskörű, a szakértők között nem alakult ki konszenzus arról, hogy az összevonások miként hatnak a helyi feladatellátás költségeire, illetve kapacitásaira, vagy éppen a helyi demokráciára. Azaz – kissé leegyszerűsítő módon fogalmazva – a területi reformok anélkül zajlanak, hogy világos lenne, az önkormányzatok méretének megváltoztatása miként hat a helyi közösségre és az intézményrendszer működésére.
A könyv tehát a helyi demokrácia minőségének és az önkormányzat méretének kapcsolatára fókuszál. A helyi demokrácia minőségét a szerzők az állampolgári aktivitás, kompetencia, bizalom és elégedettség összességeként írják le. Ezek kapcsolata az önkormányzat méretével a korábbi szakirodalomból kiindulva egyáltalán nem egyértelmű: egyfelől az önkormányzat méretének növekedésével csökkenhet a lehetőség és hajlandóság a politikai részvételre, másfelől viszont a méret növekedése a politikai verseny élénkülését hozhatja magával. Ennek megfelelően többféle kép is felrajzolható az önkormányzatokról. A könyv Jonathan Swift Gulliverjét analógiaként használva a kétféle érvelést „Bájos Lilliput” („Lovely Lilliput”) és „Gyönyörű Brobdingnag” („Beautiful Brobdingnag”) világaként írja le: a törpék világában az önkormányzat méretének növekedése negatív hatással van a helyi demokrácia minőségére, az óriások földjén pedig fordítva. A szakirodalom e két tábora mellett létezik továbbá egy harmadik irányzat is, amely szerint a méret és a helyi demokrácia között valójában nincs kapcsolat.
A szerzők a demokrácia minőségét az egyének percepciói alapján mérik, ennek megismeréséhez pedig állampolgárokkal készített kérdőíveket használnak, négy ország (Dánia, Hollandia, Norvégia és Svájc) összesen 234 önkormányzata esetében. A felállított elemzési keretben a településméretet az egyéni preferenciákat alakító egyik tényezőként helyezkedik el a választói viselkedés kutatásában klasszikusnak tekinthető oksági tölcsér („funnel of causality”) modellben.
A kibővített modell szerint tehát a helyi demokrácia minőségére hatással van az egyén környezete (ideértve az egyéni háttér mellett az önkormányzatot is), amely hat a társadalmi beágyazottságra (szomszédsági kapcsolatok, részvétel civil egyesületekben, helyi kötődés szubjektív érzete, bizalom), az egyén politikai orientációira (politikai tudás, kompetencia, politikai érdeklődés stb.) és végső soron a politikai részvételre. Az oksági tölcsérből kiindulva a szerzők az egyes tényezőket indikátorokra bontják, és hierarchikus (többszintű) kapcsolati modellt építenek belőle, azt vizsgálva, hogyan hatnak a tényezők egymásra és a helyi demokrácia minőségére.
A munka gerincét adó elemző fejezetek (4–12.) elriaszthatják azokat, akik könnyed kikapcsolódásra vágynak, szárazak és eléggé technikaiak: sorra veszik az egyes tényezőket, a hozzájuk tartozó indikátorokat, és beépítik azokat az egyre dagadó hierarchikus modellbe, majd bemutatják, hogy az egyes országok önkormányzataiban (pontosabban azok polgárainak percepcióiban) milyen irányú és mennyire erős kapcsolat van a tényezők és a helyi demokrácia minősége között. A modellben a kiindulópont minden esetben a méret, amely hatással van az adott tényezőre, ami viszont a helyi demokráciára hat.
Vitathatatlan, hogy a könyvben jelentős, nagy kaliberű kutatómunkáról van szó, ezt mutatja az is, hogy a szerzők bevallása szerint a kutatás ötletének megjelenése és megvalósítása (publikálása) között tizenhét év telt el. Így talán nem teljesen méltányos az a kritika, amely az esetkiválasztásra vonatkozik. A vizsgált országok intézményi berendezkedése és politikai tradíciói között ugyanis egyszerre túl kevés a hasonlóság ahhoz, hogy ugyanolyan esetekként kezeljük őket, és túl kevés a különbség ahhoz, hogy különböző modellek összehasonlításának tekinthessük a kutatást. Míg a holland, dán és norvég esetek gyakran mutatnak hasonló tendenciákat, a svájci eredmények sokszor kilógnak a többi eset közül. Ennek oka a fejlett svájci állampolgári részvétel, a helyi ügyekbe való közvetlen beleszólás kultúrája. Ezt a problémát persze igyekeznek kezelni a szerzők, külön fejezetet szentelve a svájci modell sajátosságai feltárásának, mindazonáltal az esetkiválasztás (amit nyilván inkább a szükségszerűség, mint a kutatási dizájn motivált) egysége csorbul.
Amint a kutatási kérdésről kiderült, hogy nem is olyan egyszerű, úgy természetesen a rá adott válasz sem lesz az. A szerzők az elemzés során a különböző tényezők esetében különböző irányú hatásokat találnak, így a méret és a helyi demokrácia minősége kapcsolatának iránya sem egyértelmű. Az empirikus elemzés alapján vannak érvek a „Bájos Lilliput” felfogás mellett, azaz a méret növekedése és a helyi demokrácia minősége között inkább fordított kapcsolat van, de ez a kapcsolat gyenge. A szerzők ez alapján részben a harmadik irányzat és Newton (1982) megállapítása mellett foglalnak állást, aki szerint a kis és nagy önkormányzatok nem különböznek jelentős mértékben egymástól a hatékony működés és helyi demokrácia tekintetében. Ugyanakkor, míg Newton arra a következtetésre jut, hogy a nagyobb méret mégiscsak indokolt, mivel így a politikai részvétel (a pártok, a média stb. révén) szervezettebb, a szerzők empirikus elemzései ellenkező irányba mutatnak: azokban az esetekben, amikor konzisztens kapcsolatot találtak a méret és a demokrácia minősége között, ezek a kapcsolatok inkább a negatív, mint a pozitív irányba mutattak.
Bas Denters, Bas – Goldsmith, Michael – Ladner, Andreas – Mouritzen, Poul Erik – Rose, Lawrence E.: Size and Local Democracy. Cheltenham: Edward Elgar, 2014.
A kép forrása: Edward Elgar Publishing
