Fókuszban a Visegrádi Együttműködés
Ma a kelet-közép-európai régió az európai növekedés potenciális motorja, amely az EU ipari bővülésének, exportjának egyre növekvő részéért, valamint védelmi és energiabiztonsági helyzetének dinamikus változására is hatással van. A kérdés ennek fényében nem az, hogy a régió tud-e növekedni, hanem hogy növekedése egy EU koherens, hosszú távú stratégia irányába valósul-e meg. Ehhez pedig arra van szükség, amiben Európa ritkán jeleskedik: tartós és strukturált regionális párbeszédre.
A NATO keleti szárnyán elhelyezkedő kelet-közép-európai régió a 2022-es orosz–ukrán háború kezdetével jelentősen felértékelődött. 2026. február 18-án az Európai Bizottság közzétette az Oroszországgal, Fehéroroszországgal és Ukrajnával határos keleti régiókról szóló közleményét, amelynek az „Erős régiók egy biztonságos Európáért” alcímet adták. Ebben a dokumentumban az Európai Bizottság az EU keleti határvidékét „biztonságunk őrzőjének” nevezi. Az Unió keleti régióinak, sőt az Európai Unió egésze biztonságának sarokköve továbbra is a katonai biztonság, amelyet mindinkább a kooperáció jellemez. Az együttműködés jelentős az államok közötti bizalom növekedésének, valamint az agresszió csökkentésének tekintetében. Azon államok, amelyek nincsenek megelégedve az éppen aktuálisan fennálló állapottal, tehát a status quóval, nagymértékű fenyegetést jelentenek valamennyi államra és régióra. Ennek értelmében fontos megemlíteni a fegyveres erők fejlesztését, amelyek hiteles elrettentésre is képesek. A katonai képességek gyors fejlesztésének hangsúlyozása szintén elengedhetetlen a konfliktusmegelőzés szempontjából, különösen tekintettel arra, hogy a jelenlegi világpolitikai események a puszta erő („hard power”) logikájára épülnek.
A fenti tények miatt arra lehet következtetni, hogy a Visegrádi Együttműködés, az EU-n belüli regionális együttműködés példájaként kulcsszerepet játszhatna. Korábban a visegrádi országok bizonyították, hogy a kelet-közép-európai államok hogyan tudnak együttműködni Európa napirendjének alakításában: álláspontjaik összehangolásával, közös kezdeményezések előterjesztésével, valamint a kelet- és nyugat-európai országok közötti hidat képezve olyan kérdésekben, mint a gazdasági rugalmasság, a biztonsági kihívások és az integrációs keretek.
Az utóbbi években az együttműködés hullámvölgybe került, az ukrajnai háború jelentősebb éket vert az országok közé. Az ideológiai nézeteltérésekből fakadó viták, félreértések miatt olykor megszakadt a kommunikáció. Mindezek ellenére, a hullámvölgyeket mindig követte a felismerés, hogy a négy ország közötti kapcsolatot azonban ápolni kell. Az együttműködés jól illusztrálja, hogy a kisebb európai államok hogyan tudják kihasználni a kollektív fellépés előnyeit egy kiegyensúlyozottabb és hatékonyabb európai politikai napirend kialakításához.
Tekintettel a formálódó új nemzetközi világrendre, a mélyebb együttműködés mellett szóló érvek ma erősebbek, mint az elmúlt két évtizedben bármikor. A biztonság fontos, ha nem a legfontosabb tényezővé vált, hiszen az ukrajnai háború jelentősen megváltoztatta a régió stratégiai jelentőségét.
A nemzeti össztermék (GDP) 2 százalékos küszöbét érintő védelmi kiadások tekintetében Lengyelország 4,48%-os költése nemcsak regionálisan kiugró, hanem NATO szinten is domináns, ami azt üzeni, hogy Lengyelország nem egyszerűen hozzájárul, hanem vezető szerepre tör a keleti szárny védelmében. Ez a szint stratégiai értelemben a NATO-elrettentés egyik fő európai pillérévé teszi, „frontállami” státuszt ad számára, és politikai értelemben is növeli Varsó súlyát Washingtonban, Berlinben vagy Brüsszelben. Lengyelország után Magyarország a 2,06%-kal, Szlovákia a 2,04%-kal és Csehország a 2,00%-kal szintén hitelesek. Stratégiai súlyuk azonban nem ebből fakad, hanem abból, hogyan képesek fenntarthatóan modernizálni és hogyan képes NATO-kompatibilis partnerként erősíteni a közép-európai blokkot. A NATO legfrissebb védelmi kiadásokat összegző dokumentuma tehát azt mutatja, hogy az utóbb említett három ország éppen a NATO-elvárás felett van, tehát politikailag vállalható és szövetségileg elfogadható szinten teljesítenek.
A védelmi kiadásokon belül a felszerelésekre fordított arány valamivel más sorrendet mutat a négy ország tekintetében, valamint jelentősen a NATO 20%-os elvárás fölött teljesít mind a négy ország. Lengyelország az 54,4%-kal elképesztően kimagaslik nemcsak a régióban, hanem az egész transzatlanti együttműködés összehasonlításában. Mindez azt jelenti, hogy a lengyel katonai kiadások több mint fele nem fenntartásra, hanem eszközbeszerzésre és modernizációra megy. A magas arány fontos stratégiai üzenetet is rejt. Jelzi a hadsereg gyors átalakítását és a NATO keleti szárnyának tényleges katonai ütőképességét növeli. Lengyelország így nemcsak sokat költ, hanem képességalapon költ, ami a stratégiai jelentőség egyik fontos mércéje.
Lengyelország után Magyarország következik a V4-ek tekintetében a sorban 45,0%-kal. Ez azt jelenti, hogy Magyarország szintén dinamikusan modernizál, fejleszt és nem pusztán „adminisztratív védelmi kiadást” teljesít. Stratégiai értelemben ez Magyarországot a „modernizációs középmezőny élére” teszi, és növeli a katonai interoperabilitást. Szlovákia 31,1%-kal és Csehország 30,7%-kal szintén erős kategóriába esnek. Mindkét ország esetében a grafikon azt jelzi, hogy valódi eszközbeszerzési ciklus fut, a NATO-elvárásokhoz igazodnak és fenntartható fejlesztési pályát követnek.
Egy, az AARMS folyóiratban frissen megjelent tanulmányomban a regionális biztonsági elemzések tágabb keretében vizsgáltuk Csengeri Jánossal a visegrádi országok légierőit, különös tekintettel azok modernizációs törekvéseire és stratégiai jelentőségére Kelet-Közép-Európában, hiszen különösen fontosak azok a kezdeményezések, amelyek a légvédelem megerősítését célozzák, ideértve az EU légterének az orosz drónok elleni védelmét is. A légi közlekedés biztonságának garantálása és a nemzeti légtér védelme kiemelt prioritásnak számít egy olyan helyzetben, amelyet az oroszok folyamatos provokációi jellemeznek, amelyek nem csupán a lakosság megfélemlítésére és társadalmi zavargások kiváltására irányulnak.
A fenti adatokból egyértelműen látszik, hogy a visegrádi országok katonai súlya nem egyforma, egy Lengyelország köré szerveződő struktúra jelenik meg a régióban, ahol a többiek egy NATO-kompatibilis, de kisebb kapacitású stabilizáló övezetet alkotnak. Ahhoz, hogy a régió maximálisan kihasználhassa előnyeit, közös jövőkép lehet indokolt, nem pedig párhuzamos nemzeti stratégiák. Ez természetesen nem feltétlenül jelenti azt, hogy a négy országnak közösen kell hosszú vagy rövid távú stratégiát alkotni, azonban azok esetleges kisebb nagyobb mértékű összehangolása előnyt jelenthet a régióban.
Európa jelenleg egy olyan korszakba lép, amelyet a geopolitikai verseny jellemez – a technológia, az energia és a biztonság terén. Kelet-Közép-Európa rendelkezik olyan földrajzi adottságokkal és olyan gazdasági bázissal, amely hozzá tud járulni ahhoz, hogy az EU hatékony választ tudjon adni a kihívásokra. A szubrégió sikere részben attól függ, hogy képesek-e a visegrádi országok együtt növekedni, vagy csak párhuzamosan fejlődni.
Nyitókép forrása: V.Sonnek.seznam.cz / depositphotos.com
