Közös cél – különböző érdekek
Az európai kontinensen 1945 óta a legsúlyosabb fegyveres konfliktust jelentő ukrajnai háború értelemszerűen felerősítette az „orosz fenyegetés” érzését. Ezzel párhuzamosan pedig növekednek a kétségek Donald Trump európai biztonságra vonatkozó elkötelezettségével kapcsolatban, amelyek az Egyesült Államok nyújtotta védelemtől való egyoldalú európai függőség megkérdőjelezéséhez vezettek. A közös cél, a védelem megerősítésének ambíciója azonban korántsem jelent egyetértést az unió tagállamai között. Az EU biztonsági stratégiájának meghatározásában egyfajta hatalmi harcnak, taktikai helyezkedésnek lehetünk tanúi francia, német, vagy akár olasz részről.
„Fortélyos félelem igazgat”
Az európai közvélemény szintén tükrözni látszik a háborútól való félelem eluralkodását, „felhatalmazva” ezzel az egyes nemzeti kormányok ezirányú fellépését.
A legutóbbi, a müncheni biztonsági konferenciát közvetlenül megelőzően készített Eurobarometer felmérés szerint az uniós polgárok többsége úgy véli, hogy hazája veszélyben van: egyharmaduk úgy gondolja, hogy az EU nem fektet be eleget a védelembe, míg 14%-uk szerint éppen, hogy túl sokat. A legfigyelemreméltóbb eredmény, hogy az európaiak több mint kétharmada (68%) véli úgy, hogy hazáját háborús fenyegetés veszélyezteti. A legnagyobb fenyegetettséget érző tagállamok Franciaország (80%), Hollandia és Dánia (77%), továbbá Ciprus és Németország (75%). Az európai polgárok 42%-a úgy véli, hogy személyes biztonsága veszélyben van.
Az új „credo”: Európa biztonsága
Az EU váltig igyekszik helyreállítani a megromlott kapcsolatokat az Egyesült Államokkal. A február 13-i müncheni biztonsági konferencián Marco Rubio által tartott beszéd némileg lenyugtatta az egy évvel ezelőtt JD Vance kijelentései által felkorbácsolt kedélyeket. A hagyományosan atlantista németek, illetve az amerikai elnök kitüntetett figyelmét élvező Giorgia Meloni által vezetett olaszoknál is új reménysugár jelent meg a láthatáron.
Mára már kikristályosodott a közös cél: Európa biztonságának a ReArm Europe program által felvázolt fegyveres garantálása jelenti ezentúl az EU stratégiájának egyik alappillérét. Azonban a közös célhoz vezető utat a hangadó tagállamok nem feltétlenül ugyanannak a logikának a mentén képzelik el. Ezt az érintett országok történelmi tapasztalatai, politikai beidegződései is nyilvánvalóan befolyásolják.
Továbbá az egyes tagállamok gazdasági érdekei versenyhelyzetbe állítják őket egymással. Az egységes Európa szükségének és építésének hátterében tehát nemzeti gazdasági érdekek mentén történő széthúzás tanúi lehetünk.
Mindezen nézeteltérések fényében jogos annak a kérdésnek a feltevése, hogy vajon in fine melyik tagállam stratégiai iránymutatása lesz a mérvadó? E mögött a kérdés mögött pedig végső soron ki is rajzolódik egy másik: melyik ország tekinthető majd Európa vezető hatalmának?
Ismét lassul a német–francia motor
A tagállami gazdasági érdekek előtérbe helyezésére talán a legeklatánsabb példa a francia–német–spanyol együttműködés eredményeképpen létrejött SCAF-programmal kapcsolatos német-francia nézeteltérés. Az érintett programot ipari szinten egy francia–német (Dassault/Airbus vezette) konzorcium indította el 2018-ban, amelyhez Spanyolország később, 2019-ben csatlakozott.
Ezt a jövőbeli harci légi rendszerre vonatkozó együttműködést a német kancellár, Friedrich Merz megválasztása óta folyamatosan megkérdőjelezi, illetve Németország kivonásával fenyegetőzik. A német kancellár február elején kijelentette, hogy országának nincs szüksége ugyanolyan repülőgépekre, mint Franciaországnak, ami arra utalt, hogy Berlin akár fel is hagyhat a SCAF (Système de Combat Aérien du Futur, vagy FCAS – Future Combat Air System) programmal. Az Élysée-palota szerint „érthetetlen” lenne, ha a nézeteltéréseket nem „győznék le”.
Egy évvel a választások után, amelyek Friedrich Merzet juttatták hatalomra, Franciaország és Németország már nem rejti véka alá alapvető kérdésekben fennálló nézeteltéréseit: a Mercosur, az orosz vagyon befagyasztása, a belső égésű motorok megszüntetése az autókban 2035-ig, a párbeszéd folytatása – vagy annak elmaradása – Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, az adósságok összevonása a közös védelem finanszírozására, a jövőbeli európai Scaf harci repülőgéppel kapcsolatos előrelépés, a Donald Trump képviselte Egyesült Államokkal való kapcsolatok… A nézeteltérések listája hónapról hónapra egyre hosszabb, és a súrlódások egyre fokozódnak Párizs és Berlin között.
A német logika továbbá egészen már támpontokra helyezkedik. Az Emmanuel Macron által sürgetett, az európai védelem megerősítése érdekében felveendő közös kölcsön gondolata a Merz által vezetett német adminisztráció számára elképzelhetetlen. Az egy eladósodott és politikailag instabil Franciaországtól való félelem egyre inkább eluralkodni látszik a német politikai közegben, annál is inkább, mert minden jel szerint az egy év múlva esedékes elnökválasztáson esélyes, számtalan esetben német-ellenes hangot megütő Nemzeti Tömörülés soraiból kikerülő köztársasági elnökkel kell majd együttműködniük.
Az ily módon kialakult erőviszonyok pedig a Meloni vezette Olaszországnak látszanak kedvezni. Méghozzá oly mértékben, hogy – a franciák nagy félelmére – a Merz–Meloni páros arról álmodik, hogy a két ország együttműködésüknek köszönhetően, Európa új motorjává váljon.
A különutas franciák – a gall falu
Az Eurobarometer már fentebb említett, ez év elején készült felmérése szerint a francia lakosság 80%-a aggódik hazája biztonsága miatt a növekvő háborús fenyegetések közepette. Ugyanakkor mindössze körülbelül 40%-uk hiszi azt, hogy az EU képes lenne megvédeni őket. Franciaország tehát az a tagállam, amely a legkevésbé bízik Brüsszel védelmi szerepében, derül ki az Európai Bizottság felméréséből.
Franciaország az egyetlen ország az Európai Unióban, és az Egyesült Királyságon kívül az egyetlen európai ország, amely nukleáris fegyverekkel rendelkezik. Minden más országot kiterjesztett amerikai elrettentés véd a NATO keretében. Ez az a konkrét hadászati, illetve politikai stratégiai hivatkozási alap, amelyre Charles de Gaulle óta valamennyi francia köztársasági elnök, ily módon és a jelenlegi geostratégiai helyzetet tekintve érthető módon Emmanuel Macron is támaszkodik.
2026. február 13-i müncheni beszédében Emmanuel Macron francia elnök megvédte a vén kontinenst, követendő példának nevezve azt, ezzel mintegy válaszolva a múlt évben az amerikai alelnök, JD Vance által felvázolt, az európai bevándorlási és szólásszabadsági politikát érintő kritikára, amellyel igencsak meglepte az európai szövetségeseket. „Mindenkinek tőlünk kellene példát vennie, ahelyett, hogy minket kritizálna” – vágott vissza Emmanuel Macron az immáron egy éve elhangzott amerikai kritikára.
A francia elnök, a fegyveres erők vezetője és azon nukleáris fegyver bevetésének a kérdésében végső döntéshozó, amit Franciaország létfontosságú érdekei legfőbb garanciájának tekint. Emmanuel Macron hétfőn, március 2-án nagy érdeklődéssel várt beszédet mond majd a francia nukleáris elrettentés hozzájárulásáról az európai kontinens biztonságához a globális geopolitikai felfordulás közepette – jelentette be szerdán az Élysée-palota. Az elnök a Brest-ben (Bretragne), ünnepélyes keretek között fog beszédet mondani, azon az Île Longue-on, ahol négy nukleáris meghajtású ballisztikus rakétákkal hajtott tengeralattjáró állomásozik, amelyek a stratégiai légierő mellett a francia nukleáris elrettentés óceáni komponensét alkotják.
Ez az elnöki diskurzus azonban korántsem új. Az elnöki mandátuma utolsó évébe lépő és a saját hazájában rekord népszerűtlenséget elérő Emmanuel Macron már évek óta külpolitikai színtéren igyekszik magának (és hazájának?) babérokat szerezni. „Legyünk világosak: Franciaország létfontosságú érdekei immár európai dimenzióval rendelkeznek” – jelentette ki 2020 február 7-i, a védelmi és elrettentési stratégiáról szóló beszédében. Ez a felhívás 2020-ban csupán mérsékelt érdeklődést váltott ki európai partnereiből, akik ekkor még határozottan elkötelezettek voltak az amerikai nukleáris védőernyő mellett, és tartózkodóbbak voltak a Franciaországgal összehangolt elrettentéssel kapcsolatban.
Azóta azonban, a radikálisan megváltozott világrendben értelemszerűen, a hangnem is megváltozott.
Európában a jelen körülmények között természetesen igencsak érthető módon igen nagy várakozás előzi meg a francia elnök hétfői beszédét, amely minden bizonnyal a fentebb említett 2020. február 7-i elemző felszólalás folytatása lesz. A folytatólagosság nyilvánvaló, hiszen Emmanuel Macron már ekkor, azaz pontosan 6 évvel ezelőtt „stratégiai párbeszédet” javasolt az európaiaknak a „francia nukleáris elrettentés szerepéről” Európa kollektív biztonságának kontextusában, továbbá közös hadgyakorlatokat indítványozott ezen a rendkívül érzékeny, az egyes államok nemzeti szuverenitásának hatáskörébe tartozó területen. Friedrich Merz német kancellár február 13-án Münchenben megemlítette Emmanuel Macronnal folytatott „bizalmas megbeszéléseit” az „európai nukleáris elrettentésről”.
A folyamatosan, az egyes, elsősorban tagállami gazdasági érdekek mentén változó pozíciók az Európa biztonságát garantálni hivatott egységes stratégiát hátráltatják, ezzel egyben új lehetőségeket vázolva fel az unió vezető szerepének betöltésére.
Nyitókép forrása: lightsource / depositphotos.com
