A mezőgazdaság, energia- és közlekedési ágazatok Európa leginkább sérülékenyebb szektorai közé tartoznak az éghajlatváltozás tekintetében, a reziliencia kiépítése – és ezáltal a versenyképesség erősítése – ezért az eddiginél több forrás bevonását indokolja.
Az Európai Unió stratégiai szinten már a 2010-es évek elejétől foglalkozik a klímaalkalmazkodás kérdésével; jelenleg a 2021. évi alkalmazkodási stratégia az irányadó a szakpolitikában, de folyamatban van a megvalósítási keretrendszer formálása. Erre már jelentős szükség volt, ugyanis az uniós klímapolitikában még mindig elbillen a mérleg a mitigáció, vagyis a kibocsátáscsökkentést célzó intézkedések irányába. A mitigáció elengedhetetlen egy élhetőbb világ kialakításában, ugyanakkor a klímaváltozás okozta kihívásokat sok esetben alkalmazkodással enyhíthetjük. Az alkalmazkodásra azért van szükség, mert az éghajlat gyorsan változik, és az ilyen változások — beleértve a szélsőséges időjárási jelenségeket, mint a hőhullámok vagy extrém csapadékok — már sok európai ágazatot, infrastruktúrát és közösséget érintenek. Az alkalmazkodás csökkenti a károkat, és erősíti a társadalmi, gazdasági és környezeti rendszerek hosszú távú ellenálló-képességét.
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) egy elemzésében azt tárta fel, hogy nemcsak a következmények kezelését, hanem a versenyképességet, a biztonságot és az innovációt is támogathatja a klímaadaptáció.
A jelentés arra alapoz, hogy az éghajlatváltozás Európában egyre nagyobb gazdasági veszteségeket okoz, amelyek az elmúlt években évente több tízmilliárd euróra rúgtak. A mezőgazdaság, energia, illetve a közlekedési szektor különösen kitettek ezeknek a hatásoknak, mivel működésük nagymértékben függ az időjárási viszonyoktól és a stabil infrastruktúrától.
Az EEA elemzése szerint ahhoz, hogy ezen ágazatokat valóban klímarezilienssé tegyük, jelentős beruházásokra van szükség: évente 53–137 milliárd euró közötti összegre 2050-ig, és 59–173 milliárd euróra 2100-ig, a globális kibocsátási forgatókönyvektől függően. Ez az összeg nagyságrendekkel meghaladja a jelenleg allokált forrásokat, amelyek éves szinten mindössze 15–16 milliárd eurót tesznek ki ezen ágazatokban.
A dokumentum hangsúlyozza, hogy az alkalmazkodási intézkedéseket már ma el kell kezdeni, mivel az időben történő és proaktív beavatkozások csökkentik a jövőbeni kockázatokat és költségeket. A különböző forgatókönyvek vizsgálatánál kiderült, hogy ha a globális hőmérséklet-emelkedés mérsékelt marad, az alkalmazkodási költségek alacsonyabbak lehetnek, ugyanakkor hatványozottabb melegedés esetén az alkalmazkodási beruházások költségei jelentősen nőhetnek; a károkról nem is beszélve.
Az elemzés nemcsak a költségekre koncentrál, hanem a klímaalkalmazkodás egyéb hasznaira is, amelyek messze túllépnek a közvetlen károk elkerülésén: az ún. double dividend” (magyar fordításban kettős járulékos előny) elmélete szerint a megfelelően megtervezett alkalmazkodási beruházások nemcsak a klímahatásokkal kapcsolatos kockázatokat csökkentik, hanem támogatják az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését vagy a fenntarthatóság más aspektusait is. Például természetalapú megoldások – mint a vizes élőhelyek helyreállítása vagy a zöldfelületek növelése – egyszerre védenek az áradásoktól és növelik a szénmegkötést, míg az ellenállóbb mezőgazdasági gyakorlatok (pl. regeneratív mezőgazdaság) javítják a termésbiztonságot és hozzájárulnak a talaj szénmegkötéséhez.
Emellett az elemzésben bemutatott, az ún. „triple dividend” koncepció arra hívja fel a figyelmet, hogy az alkalmazkodásból származó előnyök nemcsak a kármegelőzésből és kibocsátás-csökkentésből adódnak, hanem szélesebb gazdasági és társadalmi hasznokat is hozhatnak, növelhetik az innovációt és erősíthetik az EU versenyképességét. Például egy városi zöldterület-fejlesztés csökkentheti a hősziget kialakulásának esélyét, miközben biodiverzitás növelő hatása van és találkozóhelyként a helyi közösségi kohéziót is erősíti. Vagy egy dombvidéken a folyón épített rönkgát megfogja a hordalékot és a hulladékokat, csökkenti egy villámárvíz kialakulásának veszélyét, ezáltal a közeli területeken élők és a helyi vállalatok működése is biztosított egy intenzív esőzés esetén.
A jelentés egyértelműen rávilágít arra, hogy a klímaalkalmazkodásba való beruházás hosszú távon megtérül, csökkenti a károkat és erősíti az európai társadalmak ellenálló-képességét. A jelenlegi finanszírozási szint azonban messze elmarad a szükségestől, különösen akkor, ha a klímaváltozás hatásai erősödnek. Ennek megváltoztatása érdekében a Éghajlatpolitikai Főigazgatóság gondozásában megjelent januárban egy jelentés, amely szerint az EU-nak, tagállamainak és a magánszektornak évente körülbelül 70 milliárd eurót (30 milliárdot infrastruktúrára, 21 milliárdot ökoszisztémákra és 12 milliárdot élelmiszerbiztonságra) kellene befektetnie 2050-ig – ez az irány valamelyest egybevág az EEA elemzésével is. A tervezéshez ugyanakkor több adatra van szükség, amelyet egy európai szinten összehangolt monitoring rendszer tudna segíteni. Az Európai Bizottság jelenleg dolgozik a közös kereteken, viszont a megvalósítás tagállami szinten kell, hogy megtörténjen, ugyanis a klímahatások földrajzilag meglehetősen diverzek és más-más beavatkozást igényelnek. Az európai keretrendszer ugyanakkor segíthet abban, hogy a tagállamok vagy a régiók, amelyek közös kihívásokkal néznek szembe, közösen cselekedjenek, hiszen a klímaváltozás nem áll meg az országhatároknál.
Nyitókép: depositphotos.com
