Három hónap után újabb bizalmatlansági indítvány Ursula von der Leyen ellen.
A hétfői vita után az Európai Parlament csütörtökön szavazni fog az Európai Bizottság elnöke ellen benyújtott legújabb két bizalmatlansági indítványról. A kezdeményezők a politikai paletta két szélén állnak, egyrészt a Patrióták Európáért, másrészt az Egységes Európai Baloldal frakció nyújtott be bizalmatlansági indítványt. Nem meglepő módon vannak közös pontok a panaszaik között.
A jobboldal úgy véli, hogy a Bizottság különböző intézkedései visszavetik az Európa versenyképességét – és itt az erőltetett zöldítési politikákat említik meg, amelyet a Bizottság az európai zöld megállapodás csomagban dolgozott ki. Kifogásolják az elnökasszonyhoz köthető pénzügyi botrányokat, az uniós ügyek intézése során az átláthatóság hiányát, valamint az olyan döntéseit, amelyek során átlépte hatásköreit. Sérelmezik az illegális migráció megfékezésének elmulasztását, a szólásszabadságot fenyegető veszélyeket. Ezen felül élesen bírálják a Mercosur és az USA-EU megállapodást is. Úgy látják, hogy ezek a lépések aláássák a nemzeti szuverenitást, fenyegetik az európai mezőgazdaságot, a különböző iparágakat és összességében gyengítik az EU-t. Azt állítják, hogy a Bizottság elhanyagolja az európai polgárok érdekeit, és nem foglalkozik a legfontosabb kihívásokkal.
A baloldal bizalmatlansági indítványában azonosított fő problémák az Európai Bizottság nemzetközi és kereskedelmi kérdéseinek kezelésével kapcsolatosak. Bírálják a Bizottságot, amiért megfelelő mandátum nélkül fogadott el egy EU–USA kereskedelmi megállapodást, valamint, hogy a szerződésben foglaltak sértik az európai érdekeket. Hasonlóan elítélik az EU–Mercosur megállapodásra irányuló javaslatot és úgy vélik, hogy a megegyezés az európai gazdálkodókat, a környezetet és a közegészségügyet is hátrányos helyzetbe hozza majd. A baloldal is kifogásolja az európai zöld megállapodást, ám a jobboldallal ellentétben úgy látják, hogy az nem tesz eleget a környezetvédelem, illetve a klímaváltozás hatásainak elkerülése érdekében. Ezenkívül kifogásolják, hogy míg Oroszország ellen az EU kivetett gazdasági korlátozó intézkedéseket, a Bizottság elmulasztotta megtenni ugyanezt Izraellel szemben a gázai katonai fellépéseire válaszul, amely szerintük súlyos humanitárius jogsértéseket, valamint népirtásra adott elégtelen reagálást tükröz. Továbbá a baloldal is hiányolja az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot.
Ha a parlamenti patkó két ellentétes oldalán ülő politikai pártok fogalmaznak meg éles kritikát, vagy nyújtanak be bizalmatlansági indítvány a centrista erőkhöz tartozó pártcsalád egyik politikusa ellen, könnyen felmerülhet a gondolat, hogy a „szélsőséges” csoportok küzdenek a józan, higgadt, kiegyensúlyozott szakpolitikák ellen. Ez bizonyos esetekben igaz is lehet, ám alaposabban vizsgálódás egy jóval komplexebb képet kapunk, különösen az európai politikai térben.
Nyugat-Európában a második világháború után a nagyon is szükséges politikai stabilitást a centrista pártok, jellemzően egy szociáldemokrata, illetve egy kereszténydemokrata párt vagy néppárt biztosította, amelyek között létezett egy alapvető egyetértés a társadalom legfontosabb kérdéseit illetően. Ugyanezt a struktúrát képezte le az Európai Parlament is, a maga „nagy koalíciónak” nevezett összefogásával, amely egyrészt Európai Szocialisták Pártja, másrészt az Európai Néppárt között jött létre. A stabilitásnak azonban nem csak előnye, hanem hátránya is van – elégedetlenség esetén a választók hiába adták voksukat a másik domináns pártra, a szakpolitikai irányok nem változtak lényegesen, ami tovább növelte a szavazók csalódottságát. A globalizáció és az uniós integráció előrehaladtával ezek a kihívások szaporodtak és az egykor stabilan működő struktúrák, amelyeket a centrista pártok működtetnek, egyre kevésbé képesek megoldani korunk társadalmi kihívásait.
Az elmúlt másfél évtizedben szemtanúi lehettünk, ahogyan a különböző, radikálisnak nevezett pártok fokozatosan teret nyertek nem csak európai, hanem globális szinten is. Az új pártok táptalaját a régi centrista pártokkal való szavazói elégedetlenség adja – az, ahogyan a legújabb társadalmi kihívásokra inadekvát megoldásokat szorgalmaznak. Úgy tűnik, hogy a hagyományos jobb- és baloldali pártok közötti éles politikai törésvonal kezd elmosódni és egy újabb politikai törésvonal kezd megerősödni, amely egyrészt a nemzeti, másrészt a nemzetek feletti érdekeket között húz éles határt. A centrista erők közelebb állnak a nemzetek feletti érdekek képviseletéhez, ami bizonyos esetekben szükséges és hasznos tud lenni. Ugyanakkor nem volna szabad megfeledkezniük a lokális vagy nemzeti érdekekről sem, hiszen a közügyek legnagyobb részét a társadalom többsége alacsonyabb szinten, helyi közösségi szintem szereti eldönteni.
Az Ursula von der Leyen ellen benyújtott két bizalmatlansági indítvány tartalma is erre utal. A gyökeresen eltérő értékrendet hangsúlyozó politikai pártok egyaránt sérelmezik a helyi, nemzeti vagy akár európai érdekek figyelmen kívül hagyását, valamint a lakosság érdekeinek elégtelen képviseletét az észak- illetve dél-amerikai érdekekkel szemben. Vagyis a panasz oka leginkább a távolinak és megfoghatatlannak tűnő szupranacionális érdekek képviselete a helyi közösségi érdekekével szemben, ami lehetővé tette, hogy a politikai jobb- és baloldal egyszerre lépjen fel. Mindez kiemeli a helyi, nemzeti, európai és a szupranacionális vagy globális érdekek között feszülő politikai ellentéteket. A bizalmatlansági indítvány felhívja a figyelmet az azonosított hiányosságokra, mozgósíthatja az ellenzéki erőket, befolyásolhatja a közvéleményt.
Mindezek ellenére nem valószínű, hogy az Európai Parlament csütörtökön megvonná a bizalmat a Bizottság elnökétől. A bizalmatlansági indítvány elfogadásához a 719 képviselő kétharmada kellene igennel szavazzon, ám a legnagyobb politikai erőt kitevő centrista Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének, illetve az Európai Néppárt képviselői is jelentős számban kellene, hogy támogassák az indítványt. Bár a centrista pártok képviselői egyre elégedetlenebbek a Bizottság elnökével, többségük úgy véli, hogy az alternatíva „még rosszabb lenne”. Vagyis, az Európai Bizottság jelenlegi elnökének munkáját még a centrista pártok sem támogatják szívvel-lélekkel, csak még nem találtak egy alkalmasabb személyt. Talán érdemes lenne szélesebb körben meghirdetni az állást…
nyitókép: depositphotos.com/skovalsky
