Módosult szeptember 1-jével az Európai Unió Bíróságának alapokmánya. A módosítás, szakítva az elmúlt, több mint 70 éves gyakorlattal, lehetővé teszi, hogy bizonyos tárgykörökben október 1-je után többé ne a Bíróság, hanem a Törvényszék adhasson az uniós jog tekintetében kötelező erejű értelmezést.
Az Európai Szén- és Acélközösség megalakítása óta egyetlen szerv, mégpedig az Európai Bíróság volt jogosult uniós jogértelmezési kérdésekben dönteni. E hatáskör egészen pontosan az elsődleges és másodlagos jog értelmezésére, illetve a másodlagos jog érvényessége kérdésében való döntésekre terjed ki. A tagállami bíróságok ún. „előzetes döntéshozatali eljárásban” fordulhatnak a Bírósághoz annak érdekében, hogy adjon számukra iránymutatást valamely európai uniós jogi aktus helyes értelmezése kapcsán. A Bíróság döntésének kvázi precedens jellege van, így alapvető fontosságú egy-egy ügyben hozott döntése, valamint az is, hogy az ilyen eljárásban hozott döntések egymással összeférhetőek legyenek.
A Közösségek, majd az Európai Unió megalakulása és bővülése, azaz a tagállamok számának növekedése, de még inkább az uniós joganyag roppant mód megnövekedett mérete (az Unió „mélyülése”) az évek során rendkívüli módon megsokszorozta a Bíróság ügyterhét és ennek következményeként az átlagos eljárási időtartamot is. Erre tekintettel hosszú ideje téma az előzetes döntéshozatali eljárások felgyorsításának és áttételesen a Bíróság ügyterhe csökkentésének mikéntje. Az világos, hogy az ítélkezés úgy gyorsítható, ha – legegyszerűbben – több bíró foglalkozik velük, azaz az ügyek több bíró között oszlanak meg. Ennek triviális módon két útja van: vagy a Bíróság létszámát kell növelni vagy más szervet is be kell vonni az ítélkezési folyamatba. Mivel a Bíróságba hagyományosan minden tagállam egy-egy bírót küld, a bírák számának megnövelése számtalan problémát vet fel. A másik megoldás, az ügyek egy részének egy másik bírói szervhez terelése. Erre a Törvényszék elvileg (sőt a Nizzai-szerződés óta jogilag is) rendelkezésre is áll.
Az igazságügypolitikai dilemma ugyanakkor abban áll, hogy amennyiben az uniós jog egységes alkalmazásáért egynél több intézmény felel, hogyan lehet az egységes ítélkezést (jogértelmezést) továbbra is biztosítani. Nyilvánvaló ugyanis, hogy még a legjobb szándék, és legjobb szakmai felkészültség mellett sem tud több fórum egységet biztosítani – előbb-utóbb egymással össze nem férő ítéletek, jogértelmezések jelennek meg ilyen esetben. (Megjegyzem, ez még abban az ideáltipikus esetben is előfordulhat az ügyek nagy száma, a jogfejlődés, illetve végső soron az emberi tényező miatt, ha egyetlen fórum ítélkezik).
Az európai jogalkotó a gordiuszi csomót azzal vágta át, hogy meghatározott ügytípusokat kiemelt a Bíróság hatásköréből és a Törvényszéket ruházta fel azzal a jogosultsággal, hogy az október 1-je után induló, ilyen tárgyú eljárásokban kötelező erejű döntést hozzon.
El kell mondani, hogy a módosítás nem előzmények nélkül való: a 2001-es Nizzai Szerződés óta biztosított annak az elvi lehetősége, hogy a Törvényszék részt vegyen az előzetes döntéshozatali kérelmek elbírálásában, azonban a Bíróság korábbi jelentései alapján – noha az ügyteher egyre fokozódott – ezt a fajta hatáskörmegosztást nem javasolta. A helyzet azonban 2024 tavaszára megváltozott: a Bíróság márciusi jelentésében a megnövekedett ügyteherre és az egy-egy ügy elbírálására fordított átlagos idő növekményére tekintettel maga kezdeményezte a Törvényszékkel történő ügymegosztást.
A Bíróság alapokmányát módosító rendelet preambuluma kiemeli emellett, hogy a Bíróság tehermentesítése annál is inkább indokolt, ugyanis a testületnek „…egyre gyakrabban kell határozatot hoznia alkotmányos jellegű vagy az emberi jogokkal és az Európai Unió Alapjogi Chartájával kapcsolatos kérdésekben…”. Figyelemmel arra, hogy ezeket a kérdéseket az európai jogalkotó kiemelt jelentőségűeknek találta, a rendelet kimondja, hogy a bírósági eljárás átláthatóságát és nyitottságát javítani kell – többek között azzal, hogy főszabály szerint az ügyben érkező észrevételeket, beadványokat is közzé kell tenni a jövőben.
A tárgykörök, amelyekben a Törvényszék hatáskört kap, alapvetően három téma köré csoportosíthatók: egyes adó- és vámjogi kérdések (egészen pontosan: a közös hozzáadottértékadó-rendszer, a jövedéki adók, illetve a közösségi vámkódex, valamint az áruknak a Kombinál Nómenklatúra szerinti tarifális besorolása), egyes utaspanaszok és utasoknak biztosított jogokkal kapcsolatos kérdések („denied boarding”, késés, illetve járattörlés), valamint az üvegházhatású gázok kvótáinak kereskedelmével kapcsolatos jogviták. A Bíróság sajtóközleménye szerint ezek az ügyek az előzetes döntéshozatali eljárások nagyjából 20%-át teszi ki.
Figyelemmel arra, hogy alapvető jelentőségű uniós jogi kérdés bármilyen témájú jogvitában felmerülhet – a Bíróság az uniós jog sui generis jellege kapcsán mérföldkő súlyú döntéseit többek között éppen ilyenekben hozta az 50-es, 60-as években, a tagállami bíróságok számára a rendszer egykapus lesz: a kérdést felterjesztő bíróságok mindenképpen az Európai Bírósághoz nyújtják majd be előzetes döntéshozatali kérelmüket, amely utána dönt arról, hogy a Törvényszékhez utalja-e a kérdést. Így pl. amennyiben a megadott ügycsoportokon kívül más uniós jogi kérdést is érint az előzetes döntéshozatali ügy, az továbbra is a Bíróság hatáskörbe tartozik, valamint akkor is, hogyha az ügy ugyan a megadott tárgykörön belül marad, azonban annak kapcsán kérdés merül fel az elsődleges jog, a nemzetközi közjog, az uniós jog általános elvei vagy a Charta értelmezése tekintetében. Amennyiben a hatáskör kérdése a Bíróságon egy ún. „előzetes elemzést” követően nem dönthető el, azt a Bíróság valamennyi bírájából és főtanácsnokából álló általános értekezlet elé utalják. Megjegyzem, hogy bár a jogi garanciák természetesen fontosak és a működés hatékonysága csak a gyakorlatban látszik majd, ennek az eljárásnak a gyorsasága komoly kérdéseket vethet fel.
A szabályozás végül rendezi azt a kérdés, hogy amennyiben az ügy ugyan a Törvényszékhez tartozik, ám az úgy ítéli meg, hogy az uniós jog egységességét és koherenciáját érinti a kérdés, átteheti azt a Bírósághoz. Arról azonban nem szól a rendelet, hogy egy, a Törvényszékre szignált ügyet később a Bíróság magához vonhat-e, illetve hogy amennyiben az ügy elbírálása során hatásköri összeütközés merül fel a Törvényszék és a Bíróság között, ennek a feloldása miként történik majd. A Bíróságnak 4 év múlva kell először jelentést tennie az uniós jogalkotó szervek felé a reform mikénti végrehajtásáról.
Ami biztos, az az, hogy a Bíróság valóban nagy mennyiségű, jelentős részben technikai jellegű ügytől tud és fog szabadulni október 1-je után, s több kapacitása lesz valóban uniós jogi dogmatikai értelmezési kérdésekkel foglalkozni. A jövő zenéje, hogy a Bíróság ügyterhének csökkentése az említett területeken kivált-e majd a jelenleg láthatónál nagyobb mértékű bírói aktivizmus és erőteljes jogfejlesztő tevékenységet. Az azonban bizonyosnak látszik, hogy az uniós jog értelmezésével és alkalmazásával foglalkozó tagállami szerveknek, így elsősorban a bíróságoknak, illetve másodsorban az EU-s kormányzatnak várhatóan érdemes lehet a jelenleginél is komolyabb erőforrásokat csoportosítani az európai bírósági eljárások figyelemmel kísérésére, ideértve az azokban történő tagállami érdekérvényesítést is.
A kép forrása: wikipedia
