Az Európai Parlament hírességekkel, civil szervezetekkel és újságírókkal készül kampányára, melynek során a jövő júniusi szavazásra buzdítja majd az európai polgárokat.
Az európai parlamenti választások népszerűsítése és a választók részvételre való ösztönzése nem új jelenség az Európai Unióban. Ugyanezen megfontolásból indította el például az Európai Parlament (EP) 2019-ben a „Szavazni fogok” (This time I’m voting) kampányát. Az európai parlamenti képviselőket 1979 óta választják közvetlenül a polgárok ötéves időszakra. Az elmúlt kilenc voksolás részvételi adatait vizsgálva különösen érthetővé válik az EP azon múltbeli és jelenlegi törekvése, hogy minél többen éljenek a választójogukkal. A kezdeti lelkesedést követően, amikor is ötven százalék feletti részvételi arányok voltak, sőt, 1979-ben a választásra jogosultak több, mint hatvan százaléka ment el szavazni, az érdeklődés alább hagyni látszott. 1999-től folyamatosan csökkent a részvételi arány, a mélypontot 2014-ben érte el, amikor a választóknak mindössze 42,61 százaléka vett részt a voksoláson. Legutóbb, 2019-ben már kedvezőbb, 50,66 százalékos részvételi arány volt tapasztalható. Ez a szám azonban még mindig messze elmarad azoktól az adatoktól, amelyeket egy-egy nemzeti parlamenti választás alkalmával szoktak mérni az egyes tagországokban.
Az alacsony részvételi arányok mögött három fő okot lehet meghatározni. Az egyik, hogy a választást megelőző kampányok során a belpolitikai témák, és nem az Európai Unió egészét érintőek a hangsúlyosak, éppen ezért a választók is a hazai ügyek megítélése, a már meglévő pártszimpátia mentén szavaznak. Mivel azonban a választás nem eredményezhet az adott tagországban kormányváltást, az érdeklődés is alacsonyabb, mint a tényleges nemzeti törvényhozási választáson. A másik probléma az európai szintű valódi tét hiánya. A voksolást nem követi az Európai Unióban kormányalakítás, az Európai Parlamentben nem jön létre kormánypárti és ellenzéki megosztottság, annak pedig, hogy melyik európai pártcsaládnak lesz a legnagyobb frakciója, nincsen igazán jelentősége, hiszen a legerősebbek együttműködnek a jogalkotás során.
Ez utóbbi szorosan kapcsolódik a harmadik tényezőhöz, melyet az alacsony érdeklődés okaként lehet említeni, vagyis ahhoz, hogy a legmeghatározóbb pártcsaládok – és frakciók – között nincsenek érdemi – szakpolitikai különbségek, amely alapján a választó úgy érezhetné, hogy valódi döntés előtt áll.
Az alacsony választási részvétel az Európai Parlament és tágabban, az Európai Unió demokratikus legitimitását gyengíti, éppen ezért folyamatos a gondolkodás közösségi szinten arról, hogyan lehetne vonzóbbá tenni a polgárok számára az EP-választást. Ezt a célt szolgálják a csúcsjelölti rendszer intézményesítését célzó törekvések, illetve a transznacionális pártlisták bevezetésének ötlete is. Mindezek azonban csak részben és nem rövid távon jelenthetnék a megoldást. A polgárok szerepe a Bizottság elnökének kiválasztásában még nem eredményezi, hogy hatást gyakorolhatnak az Európai Bizottság, és így az EU „kormányának” összetételére. Az összeurópai pártlisták esetében pedig nem magától értetődő, hogy – főként a kezdeti időszakban – a kampánytémák európai jelentőségűek, és nem nemzetiek lesznek.
Ez utóbbi az egyik olyan tényező, amelyen a politikusoknak változtatniuk kellene a magasabb részvételi arányok érdekében. Amennyiben a voksolást megelőző időszakban uniós ügyek szerepelnek a napirenden és a szavazáskor azokhoz viszonyulnak a választók, többen érezhetik azt, hogy a választáson is ki kell nyilvánítaniuk véleményüket. Ez történt 2019-ben, amikor a migráció jelentett egy olyan összeurópai témát, amely valódi jelentőséget adott a választásnak, és ez meg is mutatkozott a részvételi arányok növekedésében. A másik változtatás az európai pártok által képviselt értékekben kellene, hogy történjen. A polgárokat akkor érdekelheti jobban a választás, ha a közösségi problémákra az egyes pártcsaládok, és a hozzájuk tartozó nemzeti pártok valódi és ami még fontosabb, eltérő megoldásokat kínálnak, értelmet adva ezzel a szó szerint értendő választásnak.
Az európai parlamenti választásokon való magasabb részvétel elérése érdekében a politikusoknak tehát intézményi és eljárásbeli reformok helyett elsődlegesen a tartalmi változtatásokat kellene előtérbe helyezniük.
