Az elmúlt időszakban több ízben vált kérdésessé az európai zöld megállapodás sorsa: több tagállam visszanyúlt a fosszilis energiaforrásokhoz, Franciaország szüneteltetné az újabb szabályozásokat, a Green Dealért felelős uniós biztos eközben lemondott pozíciójáról.
Az idei nyár sem volt eseményektől mentes Európában, már ha a klímaváltozás okozta időjárási szélsőségekről beszélünk: a mediterrán országokban 45 Celsius fok feletti értékeket is mértek, az extrém szárazság több térségben nagy kiterjedésű erdőtüzek kialakulásához vezetett, ugyanakkor villámárvizek és árvizek sújtottak le a kontinens számos részén. A szélsőséges anomáliák Magyarországot sem kímélték, habár jóval kisebb mértékben voltak jelen, mint a dél-európai országokban. Mindezek rámutatnak a közösségi szintű éghajlatvédelmi politika további alakításának, de legfőképp végrehajtásának szükségességére.
Ezek ellenére számos nagy „zöld” tagállam, csakúgy, mint Ausztria, Németország vagy Hollandia tért vissza a széntüzelésű erőművek megnövelt teljesítményű működtetéséhez az orosz–ukrán háború okozta energiaellátási bizonytalanságok miatt. Ezt követően Európa atomenergia-nagyhatalma ez év májusában „szabályozási szünetet” sürgetett az ipart érintő környezetvédelmi jogalkotással kapcsolatban arra hivatkozva, hogy elegendő terhet rónak az iparra a már elfogadott szabályozások. Ennek érdekében és ezzel egyidejűleg mutatta be Párizs saját, nemzeti szintű, az ipari szereplők érdekeit tükröző „zöld ipari” törvényjavaslatát, amely fellépés kissé ambivalensként hat a közösségi szintű „szünet” kérését követően.
Emmanuel Macron lépését vegyes reakciók követték az EU-ban, ugyanakkor heves ellenvetések nem érték a francia elnök gondolatait. Frans Timmermans, aki dedikáltan az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos, mindössze egy konferencián tett utalást egyet nem értése kifejezéseképp. Mindazonáltal a korábban, a nemzetközi klímapolitikában nagy és „hangos” erőfeszítéseket tett holland politikus részéről uniós szinten már nem is láthatunk több fellépést, hiszen Mark Rutte miniszterelnök lemondásával Timmermans miniszterelnök-jelöltként visszatér a nemzeti politikába, magára hagyva az EU-s klímavédelem zászlóshajóját. Habár utódját Ursula von der Leyen bizottsági elnök szinte azonnal megnevezte a szlovák, jelenleg intézményközi kapcsolatokért felelős Maroš Šefčovič személyében, a holland kormány néhány nappal később bejelentette Wopke Hoekstra (ex)külügyminiszter jelölését Timmermans egykori pozíciójára.
Az ügyvivő miniszterelnök javaslata holland európai parlamenti képviselők és a Greenpeace kritikus megnyilvánulását váltotta ki, ugyanis szerintük Hoekstra sem nemzetközi, sem klímavédelmi vonalon nem teljesített jól eddigi politikai pályafutása alatt. Az ellenzés valódi oka azonban leginkább a politikai háttérben rejlik, hiszen Timmermans baloldali, utódja pedig jobboldali gyökerekkel rendelkezik.
A Hoekstra-t ért éles kritikák a Bizottság által ideiglenesen kinevezett Šefčovič-nak kedvezhetnek. A szlovák biztos egy interjúban kifejtette elköteleződését a klímaügyekért, mindemellett olyan aspektust emelt be céljai közé, amely igény korábban már számos oldalról elhangzott: véleménye szerint úgy szükséges az európai parlamenti választások előtt lezárni a zöld átmenetet érintő jogalkotást, hogy kiemelt hangsúlyt fektetnek a tényleges „elszenvedők” (kormányok, cégek, lakosság) véleményére.
Jóllehet Hoekstra hivatalba lépését Ursula von der Leyen nem halogatja, ugyanis néhány nap leforgása alatt lefolytatta a holland jelölttel való előzetes meghallgatást, és javaslatot tett a Tanács, valamint a Parlament részére Wopke Hoekstra éghajlat-politikáért felelős biztosi kinevezésére. Mindazonáltal az Európai Parlament a politikai kifogások miatt meghiúsíthatja ezt a javaslatot, azonban egy elhúzódó vita a biztos személyéről hatalmas terhet róhat az európai zöld megállapodás végrehajtására.
Kép: Bruegel.org
