Energetikai tárgyú jogszabály felülvizsgálata kapcsán értelmezte a Törvényszék, hogy kik és milyen feltételek mellett jogosultak uniós jogszabályok érvényességét vitatni.
Főszabály szerint nem jogosultak Európai Parlamenti („EP”) képviselők saját jogon uniós jogszabályokat megtámadni és azok megsemmisítését kérni – határozott június végén hozott ítéletében a Törvényszék. A döntés az EP képviselők jogállásával kapcsolatban komoly jelentőséggel bír, ugyanis az uniós bíróság egyértelművé tette, hogy csak az EP mint uniós intézmény és nem az egyéni EP képviselők jogosultak a Bizottság vagy más uniós szerv által meghozott jogszabályok megsemmisítését kérni az Európai Bíróságtól az EP előjogai megsértésére hivatkozással. A döntés fellebbezhető.
Az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (az „EUMSz”) értelmében (263. cikk) az EP, a Tanács és a Bizottság, valamint a tagállamok külön érdekeltség igazolása nélkül kérhetik a Bíróságtól valamely uniós jogszabály megsemmisítését. A jogszabályok érvényességét, szűkebb körben, csak ún. „előjogaik védelmében” jogosultak vitatni az EU más, meghatározott szervei (a Számvevőszék, az Európai Központi Bank és a Régiók Bizottsága). Ezen a körön kívül eső bármely intézmény vagy személy csak akkor jogosult ilyen kereset indítására, ha igazolni tudja, hogy az érintett uniós jogszabály őt személyében és közvetlenül érinti vagy, ha őt a rendeleti jellegű jogi aktus közvetlenül érinti, azzal a feltétellel, hogy az nem von maga után végrehajtási intézkedéseket.
A szóban forgó eset tényállása szerint az EP és a Tanács 2020-ban fogadta el az ún. „taxonómia rendeletet”, amellyel az európai jogalkotó a magántőkét a fenntarthatósági szempontból megfelelőnek ítélt befektetések felé kívánta terelni. Ennek érdekében a taxonómia rendelet meghatározza azokat a kritériumokat, amelyek mentén egyes tevékenységeket (beruházásokat) környezeti szempontból fenntarthatónak tekint az uniós jogalkotó. A rendelet hatálya alá tartozó jogalanyoknak jelentést kell készíteniük a jogszabály által meghatározott kritériumok mikénti teljesüléséről.
A taxonómia rendelet értelmében a „fenntartható” minősítés elnyeréséhez egy beruházásnak négy feltételnek kell megfelelni: mindenekelőtt hozzá kell járulnia egy vagy több, az uniós jog által meghatározott fenntarthatósági cél eléréséhez; másrészt nem sérthet egyetlen, ugyancsak a rendelet által meghatározott fenntarthatósági célt sem; harmadrészt azt meghatározott biztosítékokkal összhangban kell a beruházónak végeznie; és végül, meg kell felelnie a Bizottság által, felhatalmazáson alapuló rendeleti formában kiadott meghatározott ún. „technikai vizsgálati kritériumoknak”.
A felhatalmazáson alapuló aktus az uniós jogforrási rendszer egy sajátossága, amelynek lényege, hogy a jogalkotó szervek felhatalmazhatják a Bizottságot arra, hogy az a jogalkotási aktusok lényegét nem érintő módon a tárgykörben további, általános érvényű szabályokat alkosson. A felhatalmazás alapján a Bizottság 2021 nyarán megalkotta a technikai vizsgálati kritériumokat meghatározó rendeletet (a „Rendelet”), amely 2022. január 1-jétől alkalmazandó.
Bár első ránézésre egy technikai szabályok megalkotására vonatkozó felhatalmazás olybá tűnhet, hogy az ügy érdemét nem érintő adminisztratív rendelkezéseket tartalmaz, valójában – ahogy az lenni szokott – az ördög éppen a részletekben rejlik. A felhatalmazás ugyanis nem valamiféle bürokratikus mellékszálat jelent, hanem Bizottsághoz telepíti annak lehetőségét, hogy pontosan meghatározza, hogy egy-egy beruházás fenntarthatónak, vagy ellenkezőleg, nem fenntartható minősül az uniós jog szerint.
Egy-egy tevékenység (iparág) uniós jogi helyzete következésképpen azon fordulhat meg, hogy mik a vonatkozó technikai követelmények s ilyen formán komoly hatáskört jelent, hogy azt a Bizottság egymaga állapíthatja-e meg, vagy annak kialakításába be kell más, politikai érdekeket is képviselő intézményt, esetünkben az EP is vonnia.
Érthető tehát e logika mentén René Repasi német EP képviselő (S&D) keresetének elvi indoka, aki tavaly október 10-én támadta meg a jogszabályt, kérve a Törvényszéktől annak megsemmisítését. Keresetében arra hivatkozott, hogy az EP bármely tagjának joga van az EP hatásköreinek megóvása érdekében a keresetindításhoz, és így felperesi legitimációja EP képviselőként biztosított. Érvelésében előadta, hogy figyelemmel arra, hogy – állítása szerint a Bizottság túllépte hatáskörét – a Rendelet elfogadása sérti az EP jogalkotási kompetenciáját, következésképpen az ő képviselői jogait is.
A keresettel szemben az alperes Bizottság nyújtott be ellenkérelmet. Beadványában azt állította, hogy a felperes EP képviselő perbeli legitimációja hiányzik, figyelemmel arra, hogy őt a Rendelet közvetlenül nem érinti. A Bizottság érvelése szerint, amennyiben a Törvényszék megállapítaná az EP képviselő kereshetőségi jogának meglétét, azzal felborítaná az intézményi egyensúlyt, továbbá az ellenkezne a határozatok többséggel történő elfogadásának demokratikus elvével, figyelemmel arra, hogy a Bizottság az EP-ben megfelelő többséggel történő szavazás és döntés alapján kapott lehetőséget és felhatalmazást a rendeletalkotásra, s végül, az gyakorlatilag az actio popularis intézményesítését is jelentené. (Megjegyezzük, itt érdemes abba is belegondolni, hogy 705 képviselő ül az EP-ben.)
A kérdés tehát azon állt, hogy a Törvényszék miként értelmezi az EP képviselők jogállását: biztosítja-e számukra, hogy az EP jogainak megsértésére hivatkozással megtámadhassanak európai uniós aktusokat.
A Törvényszék ítéletében mindenekelőtt emlékeztetett arra, hogy olyan jogi aktussal szemben, amelynek a felperes nem közvetlen címzettje (alaki perbeli legitimáció), csak akkor fogadható el a kereset, ha a kereshetőségi jogot (az anyagi perbeli legitimációt) meg tudja alapítani. Ez két esetben történhet meg: ha a felperest, annak megjelölése nélkül, a jogi aktus közvetlenül és személyében érinti; vagy, ha a felperest az érintett jogi aktus ugyan nem érinti ugyan személyében, de a közvetlen érintettsége fennáll, s a jogi aktus rendeleti jellegű, s végrehajtási intézkedéseket nem von maga után.
A közvetlenség megállapításához az uniós esetjogi gyakorlat alapján az szükséges, hogy a szóban forgó intézkedés közvetlen hatást gyakoroljon a felperes jogi helyzetére. A Törvényszék szerint az EP képviselőt az EP munkájában és általában az uniós ügyek demokratikus intézése kapcsán megillető jogosítványok nem tekinthetőek olyannak, amelyeket a Rendelet közvetlenül érint – lévén a Rendelet nem EP képviselők jogainak gyakorlásával, hanem energetikai beruházások fenntarthatósági szempontú minősítésével kapcsolatos rendelkezéseket tartalmaz.
A Törvényszék kiemelte, hogy az EP-t megillető demokratikus előjogok védelme érdekében maga az EP az, aki fellépni és semmisségi keresetet indítani jogosult, mégpedig korlátozás nélkül, a 263. cikkben foglaltak szerint, minden olyan esetben, amennyiben úgy véli, hogy a hatáskörére vonatkozó szabályokat nem tartották tiszteletben. Megállapította, hogy az EP tagjait nem érintik közvetlenül az EP hatáskörére vonatkozó szabályok, s mindezek alapján elfogadhatatlannak nyilvánította a keresetet.
A döntés igen jelentős a tekintetben, hogy egyértelműsíti az EP képviselők jogosítványait, s világossá teszi, hogy e képviselők nem hivatkozhatnak az Európai Unió szerveinek hatáskörével való visszaélésre annak érdekében, hogy egy-egy jogi aktus megsemmisítését kezdeményezzék az Európai Bíróság előtt. Következésképpen e képviselői kezdeményezések nem fognak az érdemi vizsgálati szakig eljutni, ugyanis a bíróság azokat már a perbeli legitimáció szintjén elszigeteli. A döntésből az is kitűnik, hogy az EP képviselők kereshetőségi joga semmiképp sem azonos magának az EP-nek a kereshetőségi jogával.
