A 2024-es magyar EU elnökséget érő támadások pusztán politikai természetűek, jogilag nem állják meg a helyüket.
A papírforma igazolódik be azzal, hogy az EU progresszív mainstream erői minden áron meg akarják akadályozni, hogy Magyarország 2024 második félévében elláthassa az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Brüsszelben több mint egy évtized óta erőteljes politikai lobbi zajlik a konzervatív vezetésű közép-kelet-európai országokkal szemben. A támadások fő fókuszában Magyarország áll, mert hazánkban van legrégebb óta folyamatosan hatalmon a nemzeti önazonosság, alkotmányos identitás és Európa keresztény kulturális fundamentumai mellett kiálló kormányzat. Magyarország bírálói minden alkalmat igyekeznek megragadni a nyomásgyakorlásra, és arra, hogy a nekik nem tetsző politikát folytató, regnáló vezetést kényelmetlen helyzetbe hozzák. A 2010-es évek elejétől sorra hozták létre – ha kellett, az uniós alapszerződéseket megkerülve – a különböző „jogállamisági” eszközöket, melyek közös jellemzője, hogy azokkal az uniós intézmények az EU és a tagállamok közötti hatályos hatáskörmegosztási szabályokat igyekeznek felülírni a saját javukra. Az Európai Parlament rendszeresen vitát szervez hazánkról, amelyek nyomán újabb és újabb elmarasztaló állásfoglalásokat fogad el, amelyekhez a progresszív nézőpont szerint „tűrhetetlen” magyar belpolitikai helyzet vagy speciális területi szabályozások szolgáltatnak apropót: az európai politikai cirkusz porondján szerepelt már a magyar bevándorlási szabályrendszer, a COVID veszélyhelyzeti törvény és a gyermekvédelmi törvény is.
Az Unió küszöbön álló magyar soros elnöksége, amelyet az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ.) 16. cikk 9) bekezdése garantál, a progresszívok számára nem más, mint a következő kínálkozó lehetőség arra, hogy újabb politikai pofont lehessen kiszolgáltatni a mainstreamtől eltérő vagy – ahogy Alberto Alemanno lobbista-professzor rendszeresen fogalmaz a nyugati lapok hasábjain – „lázadó” Magyarországnak. A „tűzparancs” meg is született, a politikai offenzíva az Európai Parlament 2023. június elsejei állásfoglalásával kezdődött, amely megkérdőjelezte, hogy Magyarország hitelesen el tudná-e látni az unió Tanácsának soros elnökségét, és felkérte a Tanácsot, hogy „találjon megfelelő megoldást”.
A magyar soros elnökséget támadók azzal érvelnek, hogy az az ország, amely megsérti az uniós jogot, és amelyet többször elítéltek az uniós értékek megsértése miatt, nem elnökölheti a tanácsi üléseket. Ezek az érvek azonban nem állják meg a helyüket. Magyarország esetében, mint minden egyéb tagállam esetében, vannak folyamatban lévő vagy lezárt kötelezettségszegési eljárások, amelyeket a Bizottság abban az esetben indít, ha úgy véli, egy tagállam nem megfelelően alkalmazza az uniós jogot. Az ilyen típusú eljárások keretében a tagállamok vagy megállapodáson keresztül rendezik a jogvitát a Bizottsággal, ennek hiányában az Európai Unió Bírósága hoz végső döntést. Ezek az eljárások hozzá tartoznak az EU mindennapjaihoz, így az a tény, hogy Magyarországgal szemben is folynak vagy folytak ilyenek, nem vezethet a soros elnökség megkérdőjelezéséhez. Ellenkező esetben ugyanis ilyen alapon bármely más tagállam soros elnökség ellátásához való jogát meg lehetne kérdőjelezni.
Ami az uniós értékek állítólagos megsértését illeti, szintén érdemes tisztázni a különböző fogalmakat. A helyzet az, hogy Magyarországot az Európai Parlament progresszív többsége szokta rendszeresen „elítélni”, amely azonban nem több politikai véleménynyilvánításnál, amiből az uniós jog alapján semmilyen hátrányos jogkövetkezmény nem származhat Magyarország számára. Az Unió egyéb „jogállamisági” eszközei kapcsán pedig rögzíteni kell, hogy a Bizottság a 2014-ben létrehozott jogállamisági keretében foglalt eljárást sohasem alkalmazta Magyarországgal szemben, csak Lengyelországot vonta ezen keresztül vizsgálat alá. Ezen kívül a Bizottság elkezdte alkalmazni a költségvetési kondicionalitási rendeletet, amely keretében Magyarországnak járó uniós források egy részét felfüggesztették. Ezzel az eljárással kapcsolatban azonban maga az uniós jogalkotó érvelt úgy az Európai Bíróság előtt, hogy nem jogállamisági eljárásról van szó, így az ennek keretében hozott döntéseket sem szabadna utólag jogállamisági „ítéletnek” tekinteni.
Ezen kívül van a 7-es cikk szerinti eljárás, amelyet az Európai Parlament 2018 szeptemberében indított el Magyarországgal szemben. Itt is pontosítani kell két fontos tényezőt, amely miatt nem állítható, hogy Magyarországot az uniós értékek megsértése miatt elítélték volna. Az egyik, hogy az eljárást a mai napig nem zárták le a Tanácsban, tehát nem született Magyarország ügyében döntés. Ellentmondásos és egyben aggasztó, hogy a látszólag a jogállamiság nevében és védelmében érvelő politikai erők éppen egy alapvető jogállami elvet sértenek meg azzal, hogy a vádat összekeverik a „vágyott” elmarasztaló ítélettel, még ha nem is bírósági, hanem politikai eljárásról van szó.
A másik fontos tény, hogy az EUSZ 7. cikke valójában két különböző eljárást rögzít. A 7. cikk első bekezdése szerinti eljárásban a tagállami miniszterekből álló Tanács minősített többséggel azt állapíthatja meg, hogy fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy egy tagállam súlyosan megsérti az EUSZ. 2. cikkben foglalt uniós értékeket. A 7. cikk második bekezdése keretében ezzel szemben a tagállamok állam és kormányfőiből álló Európai Tanács állapíthatja meg egyhangúan, hogy egy tagállam meg is sérti az említett értékeket. Magyarország esetében az első bekezdés szerinti eljárás van folyamatban, így, még ha azt egyszer le is zárnánk hazánk számára kedvezőtlen kimenetellel, akkor sem az uniós értkékek megsértésének tényét, hanem annak veszélyét mondanák ki a Tanácsban.
A magyar elnökséget támadó érvek jogi szempontból nem állják meg a helyüket, így ha az EU valóban hangsúlyt kíván helyezni a jogállamiságra és joguralomra, nem érhetnek révbe. Ha a magyar elnökséget mégis sikerülne ellehetetleníteni, akkor az újabb példa lenne arra, hogy az EU jogrendszere túlságosan gyenge ahhoz, hogy ellenálljon a mindenkori politikai akaratnak, amely így az uniós jog ellenében és azzal szöges ellentétben is érvényesülni tud. A magyar elnökséget is garantáló, uniós alapszerződésben rögzített jog betartása azért is fontos, mert ellenkező esetben veszélyes precedens teremtődne. Már a fentebb hivatkozott lobbista cikkekben is megjelenik az a felvetés, hogy a soros elnökségi rendszert, mint a múltból visszamaradt felesleges hagyományt, úgy ahogy van, meg kellene szüntetni. Ez pedig azt jelentené, hogy idővel nemcsak Magyarország, hanem az összes többi európai ország is elesne a ma az alapszerződésekben rögzített jogától.
Kép: A 2011-es magyar EU elnökség logója, forrás: wikipédia
