A Külügyek Tanácsának a február 20-i ülésén kellett volna döntést hoznia az EU által képviselni kívánt klíma-külpolitikáról, az atomenergia és a hidrogén körül elmélyülő viták azonban egyelőre gátolják a megállapodást.
Az Európai Külügyi Szolgálat, amely szerv az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai tevékenységéért felel, a közösségi, valamint a nemzetközi éghajlat-politikai cselekvés ösztönzésében is meghatározó szerepet vállal többek között a párbeszédalkotó képessége révén. Ennek és az EU más intézményi fórumainak (például a Group of Freinds for an Ambitious EU Climate Diplomacy) is köszönhetően nemcsak közösségi szinten, hanem más bi- és multilaterális együttműködések is kialakultak az éghajlatváltozás elleni küzdelem érdekében. Példaként említhető az Afrikai Unióval közösen kiadott nyilatkozat, amely a szolidaritáson, békén, biztonságon és fenntartható gazdasági fejlődésen alapuló megújult partnerségi kapcsolatokat hivatott előmozdítani. Ugyanakkor a globális széndioxid-kibocsátás közel egyharmadáért felelős Kínával is számos, a zöld átállást ösztönző megállapodás született már.
Ahhoz, hogy az EU külpolitikájában ambiciózusabban jelenjen meg a klímapolitika, egy minden tagállam által elfogadott álláspont kialakítása szükséges. Erre törekedtek az uniós külügyminiszterek a február 20-án tartott brüsszeli ülésük során is, amely több kritikus kérdés megvitatására is lehetőséget biztosított, mint például a fosszilis energiahordozókat helyettesítő megújuló energiaforrások előnyben részesítése, a válságok sújtotta közepes és alacsony jövedelmű országokra nehezedő költségvetési nyomás enyhítése, továbbá olyan ipar- és kereskedelempolitika kialakítása, amely a külső partnereket is a kibocsátáscsökkentésre ösztönzi. Ehhez fűződik szorosan a klímadiplomácia tartalmi elemeinek meghatározása is, ellenben a témát illető megegyezés helyett leginkább az érdekellentétek kerültek felszínre.
A klímadiplomáciára vonatkozó következtetések legvitásabb elemeit az atomenergiából, valamint a megújuló energiából előállított hidrogén körüli nézőpontkülönbségek adták, amelyek az EU nagyhatalmai, Franciaország és Németország, valamint a különböző táborokat erősítő kisebb tagállamok között törtek felszínre. A francia nukleáris energia melletti állásponttal szemben Berlin arra fektetett hangsúlyt, hogy az atomenergia mint a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez hozzájáruló energiaforrás háttérbe szoríthatja a megújulókba történő befektetés előnyben részesítését. A német vélemény nem cáfolja a nukleáris energia alacsony kibocsátását, viszont nem tartja ezt a megoldást a megújuló energiaforrásokkal, mint például a nap- vagy szélenergiával egy kategóriában említhetőnek. Josep Borell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője megoldhatóként látja a problémát, annak ellenére, hogy a hidrogén megújuló címkével ellátása kapcsán is több ellenhang merült fel. A most kialakítani kívánt uniós klíma-külpolitika többek között az ENSZ következő éghajlatváltozási konferenciáján (COP) képviselt uniós álláspont alapjaként szolgálna. Addig azonban, míg a legutóbbi konferencián tett vállalások gyakorlatba ültetését nem hajtják végre, az uniós klímadiplomácia hitelvesztése prognosztizálható.
Kép: EMTV Online
