Február 24-e óta nyilvánvaló volt, hogy a most záruló év a háború éveként lesz számon tartva az európai belpolitikában. Az azóta eltelt nyolc hónap azonban azt is világossá tette, hogy az Európai Bizottság nemcsak az orosz–ukrán háborúban, hanem az ideológiai hadviselésben is határozottan elkötelezi magát. Ennek eredményeként az idei év a Bizottság új szerepvállalásának egyértelmű kirajzolódását is magával hozta: a politikai és a geopolitikai Bizottsággal szemben az ideológiai Bizottságét.
Alighogy kiverekedte magát az Európai Unió az akkor már két éve tartó, egymást követő hullámokban rohamozó koronavírus-járványból, amikor egy új, 1945 óta mindennél élesebb geopolitikai helyzettel kellett szembesülnie a közvetlen határvidékén. Oroszország Ukrajna elleni támadásával ugyanis az Európai Unió tagállamaival határos országban két atomhatalom vívott egymással háborút, annak minden világpolitikai és európai politikai biztonságpolitikai kockázatával. A háború – mint tudjuk – nem előzmények nélküli, hiszen előzményét már 2014-ben láthattuk, amikor a zömmel oroszok lakta kelet-ukrajnai területek egy része Donyeck és Luhanszk vezetésével fegyveres harcot kezdtek elszakadásukért. Oroszország akkor még nem vállalta fel a szakadárok nyílt támogatását. Talán ezért is, akkor könnyebbnek tűnt a béketeremtés. amely alapvetően a francia, az orosz és az ukrán elnök, illetve a német kancellár erőfeszítésein múlott, ugyanakkor az Európai Bizottság is komoly szerepet vállalt a misszió sikerében.
Nyolc évvel később, a mostani háború egy sokkal harciasabb Európai Bizottságot talált Brüsszelben. Talán az időzítés is számít: az akkori, a béketeremtésben aktív szerepet vállaló Bizottság – José Manuel Barroso második Bizottsága – már erőteljesen mandátuma vége felé járt 2014 nyarán, így talán ez is közrejátszott abban, hogy inkább az indulatok csillapítása felé terelte az eseményeket és a szereplőket.
A 2022 februárjában kitört háború pedig mandátuma felénél érte az Ursula von der Leyen által vezetett Bizottságot, amely két év koronavírus-járványának megannyi kudarca után a végletekig ki volt éhezve olyan szerepre, amely egyrészt bizonyítja az uniós intézményeken belüli vezető szerepét, másrészt pedig örökségét is egy markáns elemmel gazdagítja. Így aztán az indulásakor saját magát geopolitikainak nevező Bizottság kapva kapott a valóban geopolitikai pillanaton, és szakítva elődje hagyományával, egyértelműen vezető szerepre tört az Ukrajna megsegítésével kapcsolatos erőfeszítések megszervezésénél. Noha végül a tagállamokat és a Tanácsot nem sikerült háttérbe szorítania, a szankciós rendszerek tartalmi elemeinek összeállításában és a segítség összehangolásában kétségtelenül oroszlánrészt vállalt a Bizottság.
Ez már önmagában megalapozhatná azt a megállapítást, hogy ez az év a háború éveként vonuljon be a Bizottság idei munkáját összegző elemzésekbe. A tavasz azonban arról is gondoskodott, hogy ez a minősítés már értelemben is találó legyen a Bizottság ezévi munkájára. A Bizottság ugyanis 2022. április 5-én – két nappal a magyar parlamenti választásokat követően – elindította Magyarországgal szemben a jogállamisági feltételességi eljárást. Az esemény azért jelentős, mert a Bizottságnak ugyan eddig is sok vitája és konfliktusa volt a tagállamokkal – közülük is elsősorban Lengyelországgal és Magyarországgal –, azonban ezeknél a Bizottság jobbára reagáló pozíciót foglalt el. Azaz, előbb megtörtént a vita tárgyául szolgáló esemény, és csak utána lépett a Bizottság vagy esetleg más uniós intézmény.
Most azonban, a jogállamisági feltételességi eljárás megindításával az Európai Bizottság megelőző támadást hajtott végre. Mielőtt megérkeztek volna Magyarországra az uniós források, sőt mielőtt egyáltalán a megállapodás megszületett volna a források megérkezéséről, az Európai Bizottság már vizsgálatot indított és garanciákat követelt a hasznosítást illetően. Magyarország sorsát nem sokkal később Lengyelország követte. Noha a másik renitensnek minősített tagállammal szemben nem indult új eljárás, a vele kötött megállapodásra adott európai parlamenti reakció is elégséges volt ahhoz, hogy ténylegesen Lengyelország se férhessen hozzá az országot megillető uniós forrásokhoz.
Az Európai Bizottság mindkét ország esetében egy közelebbről meg nem nevezett demokrácia-kép és -koncepció alapján mond ítéletet, és dönt ez alapján az uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségéről. Az Európai Unió költségvetési pénzeinek ideológiai premisszák mentén történő odaítélése azonban olyan új fejlemény, amely könnyen lehet, hogy nemcsak az idei év, hanem az elkövetkező időszak egyik legfontosabb új fejleménye lesz.
Az Európai Bizottság ugyanis mindeddig pontosan azért tudta sikeresen betölteni a szerződésekben meghatározott, egyáltalán nem könnyű szerepét, mert ideológiai hovatartozás nélkül minden tagállam és minden kormány bizalmára alapozhatott. Ez a bizalom előfeltételként megkívánta azt is, hogy a Bizottság ideológiai és pártpolitikai szempontból „vak” legyen a tagállamokkal szemben.
A Bizottság idén tett lépései ennek a „vakságnak” a megszűnését jelentik. A tény, hogy az Európai Bizottság az európai belpolitikában zajló számos ideológiai háború némelyikében magát is elkötelezi, talán a legrosszabb hír az európai integráció jövője szempontjából. Az ideológiai Bizottság ugyanis szükségszerűen rossz döntéseket fog hozni egy világnézeti szempontból sokszínű európai közösségben. Azt azonban, hogy ez csupán félrelépés vagy történelmi tévút, csak a következő években tudjuk meg.
Kép: PubAffairs Bruxelles
