Milyen következtetések vonhatók le a keddi európai parlamenti vita alapján az uniós források körüli vitákról?
Ismét Magyarország került napirendre az Európai Parlamentben. Alig három héttel az előző jogállamisági vita után az apropót ezúttal a jogállamisági kondicionalitási eljárás szolgáltatta, amelyet a Bizottság indított Magyarországgal szemben a 2022. április országgyűlési választásokat követően. Johannes Hahn, költségvetésért felelős uniós biztos október 3-án az Európai Parlament BUDG és CONT szakbizottságainak együttes ülésén, majd október 4-én a Parlament plenáris ülésén tájékoztatta a képviselőket az eljárás állásáról.
A képviselők a megszokottak szerint egymás után bírálták a magyar kormányt, és Magyarországot „oligarchiának”, vagy éppen „kleptokráciának” nevezték – a becsmérlő jelzős szerkezeteknek ezúttal is csak a sokszínű európai nyelvcsalád eszköztára szabott határt. Az EP vita ilyen szempontból nem nyújtott újdonságot, ugyanakkor Hahn felszólalása ezúttal érdemi információkkal szolgált, így a politikai párbaj összességében tanulságos volt.
Egyrészt nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar kormány és Bizottság egyetért a tekintetben, hogy jó úton haladnak a tárgyalások. Johannes Hahn megerősítette, hogy Magyarország 17 pontos intézkedési terve elviekben megfelelően képes orvosolni a Bizottság aggályait. Valós esély van tehát arra, hogy a jogállamisági kondicionalitási eljárás parttalanná váljon, és Magyarország megkapja a neki járó forrásokat.
Másrészt rögtön érdemes hozzátenni, hogy sok még a feltételes mód. A magyar kormánynak rendben át kell ültetni a gyakorlatba a vállalásokat, a Bizottságnak pedig jóhiszeműen kell ezeket értelmeznie. A minapi vita is azt bizonyítja, hogy a Parlament baloldali szárnya mindent megtesz, hogy a Bizottságot meggyőzze, a kormány csak látszatintézkedéseket tesz érdemi változtatások helyett. A jelenlegi kiélezett politikai helyzetben talán a legnehezebb a nyáron megteremtett kölcsönös bizalom fenntartása.
Harmadrészt leszögezendő, hogy a bizalmat nemcsak a megállapodásban foglaltakkal kapcsolatban kell fenntartani, hanem általában véve is. Minden olyan új politikai ügy kerülendő, ami eszkalálódhat és feltépheti a jogállamisági „sebet”. A kormány hazai és külföldi ellenzéke nyilvánvalóan abban érdekelt, hogy olyan támadási felületeket találjon, amelyek „casus bellit” szolgáltathatnak a Bizottság számára, hogy jelen megállapodás ellenére is fenntartsa a Magyarországgal szembeni eljárást.
Negyedrészt fontos, hogy a felek mind győztesnek érezzék magukat. Ha a kormánynak ilyen erős politikai ellenszélben sikerül elkerülnie az uniós forrásmegvonást, politikailag nyertes csatát könyvelhet el magának, függetlenül attól, hogy cserébe a Bizottság követeléseinek megfelelő intézkedéseket tett-e vagy sem.
A Bizottság azáltal érezheti magát nyertesnek, hogy cselekvésre „kényszerítette” a kormányzatot, ami az utóbbi időben kevésbé sikerült neki. Hahn biztos többször is utalást tett arra az Európai Parlamentben, hogy ha nem alkalmazták volna a kondicionalitási rendeletet, a mostani 17 pontos intézkedéscsomagra sem került volna sor a magyar fél részéről.
Jelen állás szerint a konkrét forráselvonásban reménykedő európai parlamenti többség a legkevésbé nyertes fél. Bár Hahn biztos felszólalásában utalt arra, hogy az, hogy Magyarország vállalásokat tett, közvetve az Európai Parlament érdeme is, a vitából azonban nem úgy tűnt, hogy ez kielégítő a képviselők számára, akik közül egyesek azt mondták, a források 100%-át is el kellene vonni, mások Hahn biztost vagy a teljes Bizottságot fenyegették meg lemondatással. A történethez hozzátartozik, hogy az EP tavaly még azért perelte be a Bizottságot az Európai Bíróság előtt, mert az nem kezdte el alkalmazni a kondicionalitási rendeletet. Miután a Bizottság megtette az első lépéseket Magyarországgal szemben, a Parlament visszavonta a keresetet. Ha azonban az eljárás eredményeként nem kerül sor Magyarország pénzügyi szankcionálására, a Parlament ezt akár úgy is értelmezheti, hogy alaposan kijátszották.
Végül fontos leszögezni, hogy a jogállamisági kondicionalitási eljárás esetleges lezárulása nem egyenlő a jogállamisági viták lezárásával. A 7-es cikkes eljárások, az európai parlamenti viták és a sorozatos, Magyarországot elítélő állásfoglalások ettől még nem szűnnek meg. A Bizottság ráadásul bármikor újabb kondicionalitási eljárást indíthat, ami szintén azt erősíti meg, hogy a most folyamatban lévő és remélhetőleg lezárásra kerülő eljárás csak egy hadszíntér a sok közül a „jogállamisági” küzdelemben.
Kép: Európai Parlament
