Hetven évvel az első kísérlet kudarca után, október 6-án Prágában ismét létrehozzák – ezúttal Emmanuel Macron javaslata alapján – az Európai Politikai Közösséget. Önmagában az alakuló ülés már nagyobb sikert jelez, mint az első próbálkozás, ám, hogy valóban sikeres lesz-e a második változat, azt csak az idő dönti el.
Egy egyébként meglehetősen furcsa törvényhozási koalíció, amely alapvetően a jobboldali gaullistákból és a baloldali kommunistákból állt, 1954. augusztus 30-án megbuktatta az Európai Védelmi Közösség tervét a francia nemzetgyűlésben. A javaslat bukása annál is különösebbnek tűnhetett, hogy éppen a francia kormány volt a legszorgalmasabb képviselője annak az elképzelésnek, amely az Európai Szén- és Acélközösség sikerén felbuzdulva gyakorlatilag egy európai politikai föderációt hozott volna létre az alapító hat tagállam – Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Nyugat-Németország és Olaszország – közreműködésével. A tervezet bukása a francia parlamentben nem csak azt jelentette, hogy az eredeti tervvel ellentétben nem jön létre az európai hadsereg és védelmi potenciál, de azt is, hogy az ennek legitimációs biztosító Európai Politikai Közösség is megmarad az álmok és lehetőségek birodalmában.
Egészen a legutóbbi időkig. 2022 májusában ugyanis Emmanuel Macron, a hivatalban lévő francia köztársasági elnök egy olyan új, az Európai Unióhoz kötődő, ám szervezetileg annak részévé nem váló társulási formát vázolt fel, amely elképzelése szerint rugalmasan kezeli azon országok státuszát, amelyek vagy nem akarnak tagjai lenni az Európai Uniónak – mint például az Egyesült Királyság –, vagy őket nem akarják a jelenlegi tagállamok az Európai Unió tagjainak látni – mint például Ukrajna. Noha vannak, akik számára ez az ötlet is az Európai Egyesült Államok rémképét vetíti elő, valójában a francia elnök éppen az Európai Unió külső politikai környezetének rendezését kívánta elősegíteni. Megoldást találni arra a dilemmára, amelyet az jelentett, hogy az európai uniós tagságra váró államok egészen a teljes tagságig kívülállónak számítanak, illetve, hogy az együttműködés közvetlen környezetében élő, az Európai Unióhoz ezernyi szálon kötődő, ám ahhoz tagsági jogviszonnyal csatlakozni nem akaró tagállamok hogyan kötődjenek az Unióhoz.
Röviden: Macron javaslata megoldaná Norvégia, Svájc, Szerbia, Törökország és Ukrajna problémáját is. Eszerint bekapcsolódhatnának az intézményesített európai együttműködésbe azok az országok, amelyek nagyon szeretnének, de különféle geopolitikai okok miatt ezt nem tehetik, és azok is, akik nem nagyon szeretnének, ám az őket befolyásoló geopolitikai okok és hatások valamennyire kényszerítik erre. Ezzel az Európai Unió ismét egy jelentős lépést tenne a több fokozatú, rugalmas politikai együttműködés irányába.
Közel hetven évvel az eredeti föderalista tervezet bukása után az Európai Politikai Közösség új esélyt kap az élettől. A ma Prágában összeülő találkozó egyrészt a cseh soros elnökség fontos gesztusa Franciaország és annak elnöke irányába, másrészt pedig az európai integráció jövője szempontjából is meghatározó esemény lehet. A találkozóra az Európai Unió tagállami vezetőin kívül meghívót kaptak azon országok vezetői is, akik évek vagy éppen évtizedek óta várnak a tagságra, és azok is, akik az Európai Gazdasági Térség tagjaiként nem akarnak tagok lenni, ám rendezett kapcsolatra törekednek az Európai Unióval. Ami pedig igazi újdonságot jelent: meghívót kapott az Egyesült Királyság is, az az ország, amely kívülállóként kezdte, majd csatlakozott az európai integrációhoz, hogy aztán elsőként kilépjen belőle.
A fentiekből adódóan talán nem túlzás azt állítani, hogy a mai találkozó történelmi jelentőségű lehet. Egy újfajta, sikeres együttműködési forma még rugalmasabbá teheti az európai együttműködés formáit, kiépítve egy olyan külső platformot, amely a szorosabb – már-már föderatív jellegű – együttműködésre törekvő tagállamok mellett teret ad a lazább, kormányközi együttműködést vagy éppen partnerségi kapcsolatrendszert előnyben részesítő tagállamok preferenciáinak is. Persze, a prágai találkozó megmaradhat a protokoll szintjén is. Ebben az esetben a résztvevők egy újabb lehetőséget vesztegettek el – egy illúzió által vezérelten.
Az Európai Politikai Közösség komoly esélyt jelent egy rugalmasabb európai együttműködés kialakítására. A mai prágai találkozó annak a próbája is, hogy hét évtized után, az újonnan felnövekvő politikai nemzedék megtalálja-e a megfelelő választ Európa aktuális problémáira.
Kép: Mandiner
