Szociáldemokrata győzelem, ellenzékben maradó Die Linke, de milyen összetételű lesz az új kormány?
Angela Merkel tizenhat év elteltével történő visszavonulása után méltán beszélhetünk egy új korszak kezdetéről Németországban. Legalábbis az első lépés megtörtént ebben az irányban vasárnap. Tegnap, azaz szeptember 26-án szövetségi parlamenti választásokat rendeztek az államban, amelyet – egyszerre meglepetésre és nem meglepetésre – Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) nyert meg.
Meglepetésre, mert ebből fakadóan lehetséges, hogy több, mint másfél évtized után nem a Kereszténydemokrata Unió/Bajor Keresztényszociális Unió (CDU/CSU) pártszövetség politikusa lesz a végrehajtó hatalom élén, és ugyanakkor nem meglepetésre, mert azok, akik figyelemmel kísérték az elmúlt hónapok közvélemény-kutatásainak eredményeit, felkészülhettek erre a végeredményre, hiszen augusztus közepétől kezdődően megváltoztak az erőviszonyok. A CDU kancellárjelöltjének, Armin Laschetnek a botrányait követően a párt támogatottsága csökkenésnek indult, vele párhuzamosan pedig az SPD első embere, Olaf Scholz a tapasztaltságából és higgadtságából eredő személyes népszerűségét politikai szervezete javára tudta fordítani.
A választáson a szavazásra jogosultak 77 százaléka vett részt, és a polgárok a szociáldemokraták mellett öt politikai erőt juttattak még be a szövetségi törvényhozás alsóházába, a Bundestagba. A második legtöbb voksot a CDU/CSU kapta, a harmadik legerősebb párt a várakozásoknak megfelelően a Zöldek lett, a Német Szabaddemokrata Pártnak (FDP) lehet majd a negyedik legnagyobb frakciója a parlamentben, őket pedig az Alternatíva Németországért (AfD) és a Baloldali Párt (Die Linke) követi.
A tegnap éjszakát követően számos bizonytalan tényező bizonyossá vált, ám több kérdés továbbra is nyitott maradt:
Tudjuk, hogy Németország Szociáldemokrata Pártja lett a választás győztese, mely egyszersmind azt is jelenti, hogy nem csupán egy Angela Merkel utáni korszak kezdődik el Németországban, de megvan az esélye annak is, hogy a kereszténydemokraták sem maradnak az állam élén.
Tudjuk azt is, hogy a választópolgárok úgy döntöttek, Olaf Scholzot látnák legszívesebben kancellárként, aki erre hivatkozva kezdheti majd meg a koalíciós tárgyalásokat partnereivel. Egy sikeres kormányalakítást követően pedig az SPD tizenhat esztendő után válhatna ismét a végrehajtó hatalom vezető pártjává.
Tudjuk, hogy öt különböző koalíciós szcenárió segítségével lenne biztosítható az új kormány megalakulásához szükséges parlamenti többség, melybe nem tartozik bele a kereszténydemokraták által a kampány során aggasztónak nyilvánított vörös-vörös-zöld koalíció, vagyis az SPD, a Zöldek és a Die Linke közötti együttműködés. A matematikailag lehetséges végkimenetelek közé sorolható viszont a szociáldemokraták és a CDU/CSU újbóli nagykoalíciója.
Végezetül ugyancsak tudni lehet, hogy bármilyen összetételű végrehajtó hatalma is lesz Németországnak, annak az AfD nem lesz a tagja, a radikális jobboldali párttal való kooperáció lehetőségét ugyanis valamennyi politikai erő elvetette.
Nem tudjuk azonban, hogy mely szervezetek alakítanak végül kormányt. Nem tudjuk, hogy folytatódik-e az előző négy év, csak más erőviszonyokkal. Olaf Scholz ugyan a kampányában arra tett ígéretet, hogy nem lesz nagykoalíció, és olyan formában különben sem működtek még soha együtt, hogy az SPD adta a kancellárt, ám a sok évnyi közös munka és a legutóbbi kormányalakítási tapasztalatok miatt ez a forgatókönyv sem elvetendő. Amennyiben valóban nem kívánják közösen irányítani az országot, úgy Scholz egyedül a szabaddemokratákhoz és a Zöldekhez fordulhat, a három párt között azonban nem lesz egyszerű a közös nevezőre jutás, különösképpen a gazdaság-, és szociálpolitikai kérdésekben. Előfordulhat az is, hogy hiába nyerte meg az SPD a választásokat, mégsem kap szerepet az új végrehajtó hatalomban. A kancellár személyére – akinek a megválasztásáról a képviselők döntenek – ugyanis a szövetségi elnök tesz javaslatot, a német Alaptörvény pedig nem írja elő számára, hogy a voksoláson győztes párt jelöltjét kell megneveznie. Az államfő a kiválasztáskor sokkal inkább azt veszi figyelembe, hogy melyik politikus tudja magáénak a parlament többségének a támogatását. Ebből adódóan, ha Armin Laschetnek sikerül maga mellé állítania az FDP-t és a Zöldeket – nehezebb dolga az utóbbi esetében lenne -, akkor az úgynevezett Jamaica-koalíció alakulhat meg és a CDU politikusa lesz Németország új vezetője.
Ezen felül nem tudjuk azt sem, hogy mennyi ideig húzódhatnak el a koalíciós tárgyalások. 2017-ben fél évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy hivatalba léphessen az új kormány, és most sem számíthatunk rövid átmeneti időszakra.
Németországgal kapcsolatban tehát nem csupán a kampány eseményeit volt érdemes figyelemmel követni, de hasonlóképpen érdekes időszak következik most is, melynek a tétje sem sokban változott, hiszen továbbra sem tudni, ki lesz a következő német kancellár.
