Az Európai Bizottság válasza a Minority SafePack-re
Az Európai Bizottság 2021. január 14-én közleményben[1] reagált a Minority SafePack elnevezésű kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezésre, amelyben részletes elemzésnek vetette alá a szervezők kilenc javaslatát. A Bizottság egyrészt arra hivatkozik, hogy az alapszerződések nem biztosítanak hatáskört az Unió számára a nemzeti kisebbségvédelem területén, illetve, hogy a kezdeményezés 2013-as benyújtása óta számos olyan intézkedés született, amely alkalmas a felvetett problémák kezelésére. Az értékelés szerint a jelenleg rendelkezésre álló eszközök megfelelően biztosítják a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét az Unióban. A Bizottság ezért kijelentette, hogy a kérdésekben további jogalkotási aktusokat nem tart szükségesnek.
A Bizottság érvelése – noha tartalmában nagyrészt helytálló – több ponton legalábbis vitatható. Az alábbi rövid elemzésben ezekre az ellentmondásokra kívánom felhívni a figyelmet.
A kisebbségvédelem uniós jogi alapja
A kisebbségvédelem nem kevésbé kitüntetett helyen, mint az Unió elsődleges jogában, az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) második cikkében szerepel, amely felsorolja az Unió alapértékeit. Eszerint „az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul”. Látható tehát, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek jogai külön nevesítve – az emberi jogok alkategóriájaként – kerülnek említésre. Az EUSZ 3. cikke kifejezetten deklarálja, hogy az Unió célja a béke, az általa vallott értékek és népei jólétének előmozdítása. Ebből tehát az következik, hogy nem pusztán deklarált érték a kisebbségvédelem, hanem annak megvalósítása is az Unió egyik célkitűzése.
A szintén az elsődleges uniós jogba tartozó Alapjogi Charta 21. cikke is kiemeli a nemzeti kisebbségeket a megkülönböztetés tilalmáról szóló rendelkezésénél. A kisebbségvédelem levezethető még az állampolgárságon alapuló megkülönböztetés általános tilalmából[2] is. A 22. cikk szerint az Unió továbbá tiszteletben tartja a kulturális, vallási és nyelvi sokféleséget. Ezek különösen fontos rendelkezések, ugyanis a Charta hatálya elsősorban az uniós intézményekre terjed ki.
Vitás pontok, önellentmondások
A fentebb sorolt elsődleges jogi rendelkezéseket a közlemény is elismeri, kiemelve azok megkerülhetetlenségét. A Bizottság szerint ezen alapokon nyugszik a rasszizmus elleni cselekvési terv[3], a nemi esélyegyenlőségi stratégia[4], illetve az LMBTIQ-személyek esélyegyenlőségéről szóló stratégia[5] is. Ennek fényében különösen visszás, hogy a közlemény szerint az Unió nem rendelkezik általános jogalkotási hatáskörrel kimondottan a nemzeti kisebbségek védelmének terén, egyéb kisebbségek védelmére ugyanakkor készülnek cselekvési tervek.
A kezdeményezés egyik pontjában az előterjesztők tanácsi ajánlások elfogadását kérik a kulturális és nyelvi sokszínűség védelméért és előmozdításáért. A Bizottság erre azzal reagál, hogy az Unió nem rendelkezik jogalkotás-kezdeményezési hatáskörrel az olyan kérdésekben, mint a regionális vagy kisebbségi nyelvek közoktatásban vagy máshol történő használata. A tanácsi ajánlások ugyanakkor nem minősülnek jogi kötőerővel bíró eszközöknek. Az előterjesztők továbbá nemcsak az oktatás területén, hanem jóval szélesebb körben kívántak jogvédelmet biztosítani a nemzeti kisebbséghez tartozók számára. A területek leszűkítése mesterséges és önkényes, amely azt célozza, hogy a Bizottság könnyedén ki tudjon bújni a felelőssége alól.
A Bizottság ráadásul még a szűkítés következtében sem mentesül azok alól teljes mértékben, ugyanis a kultúra, az oktatás, képzés és ifjúságügy területén az Uniónak támogató hatásköre van, amely feljogosítja az intézményeket a tagállami intézkedések kiegészítésére[6]. A kezdeményezők erre tekintettel bölcsen választották meg a tanácsi ajánlás formáját, mint jogi kötőerővel közvetlenül nem bíró eszközt.
Az sem kevésbé ellentmondásos, hogy a Bizottság először megállapítja a hatáskörének hiányát, majd – a további lépések szükségtelenségét alátámasztandó – példának hoz egy, már elfogadott tanácsi ajánlást[7], amely éppen a nyelvtanulás-nyelvtanítás témakörére vonatkozik. Látható tehát, hogy a hatáskörhiányra való hivatkozás nem állja meg a helyét az előterjesztők kéréseinek fényében.
Összegzés
Vitathatatlan, hogy az elmúlt években számos olyan uniós kezdeményezés született, amely védi a nemzeti kisebbségek jogait. Igaz továbbá az is, hogy az alapszerződések nem deklarálnak az Uniónak kifejezett jogalapot arra, hogy az a nemzeti kisebbségekre vonatkozóan fogjon jogszabály-alkotásba. Ugyanakkor az EUSZ 2. cikke a kisebbségek kifejezett megemlítésével rendelkezik az Unió alapértékeiről, amelynek érvényre juttatása az Unió céljai között szerepel. Az Alapjogi Charta rendelkezései is előírják az Unió intézményei számára, hogy működésük során legyenek tekintettel a diszkrimináció-mentességre. A teljes hatáskör-hiányra való hivatkozás azért sem fogadható el, mert az EU támogató hatáskörrel bír az oktatás, illetve a kultúra terén, és számos, már elfogadott jogszabály és jogi kötőerővel nem rendelkező dokumentum (ajánlás) tanúskodik arról, hogy az Unió mégis képes „kompetenciát találni” a témában. A Bizottság hozzáállása ezért egyértelműen arra utal, hogy, noha volna mozgástere a kérdéskörben, a közeljövőt tekintve mégsem sorolja a nemzeti kisebbségek védelmét a legfontosabb prioritásai közé.
[1] C(2021) 171 final
[2] Alapjogi Charta 21. cikk (2) bekezdés
[3] COM(2020) 565
[4] COM(2020) 152
[5] COM(2020) 698
[6] https://ec.europa.eu/info/about-european-commission/what-european-commission-does/law/areas-eu-action_hu#member, utolsó letöltés: 2021. 02. 01.
[7] 2019/C 189/03. sz. tanácsi ajánlás
