A zöld adók Európában lényegében kötelezők, miközben önmagukban rontják az európai versenyképességet. Az adóbevételek átsúlyozásával azonban lehetnek növekedési célzatúk. A 2022–23-as kiugró inflációt a fejlett országok nagyon sok esetben kezelték nem monetáris eszközökkel is, amely indokolttá és lehetővé teszi a zöld adók és az antiinflációs politika közötti összefüggések vizsgálatát.
Ezt az összefüggést díjazta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is, amikor a Zöldpénzügyi kutatási kezdeményezése keretében III. helyezéssel jutalmazta az NKE kutatóinak kutatási tervét a zöld adók és az infláció közötti összefüggések vizsgálatára vonatkozóan. A díjátadás a 2024-es MNB Nemzetközi Zöld Pénzügyi Konferenciáján történt meg.
A pénzügyi stabilitás szempontjából a zöld adók hatással lehetnek az inflációra és a gazdasági növekedésre. A nemzeti bank célja az árstabilitás és az egészséges gazdaság. A zöld adók egyoldalú emelése jelentősen megemeli a termelési költségeket, ami rontja a versenyképességet és emeli az árakat. A rendszerkockázatok szempontjából, ha a zöld adók bizonyos iparágakat vagy vállalatokat kevésbé nyereségessé tesznek, az növelheti a hitelkiesés kockázatát ezekben az ágazatokban. A nemzeti bankot lépésre kényszerítheti mindez a hitelezési szabályozás területén. A hitelpiaci kockázatokból következően a zöld adókat, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos egyéb szakpolitikákat figyelembe lehetne venni a banki stressztesztekben, hogy a pénzügyi ágazatot érintő potenciális kockázatokat és lehetőségeket megértsék.
A gazdasági tevékenységek környezeti költségeinek internalizálását célzó zöld adók az éghajlatváltozás elleni küzdelem egyik kiemelkedő politikai eszközévé váltak. A Pigou-adó koncepciójában gyökerező adók célja a piaci hiányosságok korrigálása azáltal, hogy a szennyező tevékenységekre költségeket rónak ki. A környezetszennyezés megadóztatásával a zöld adók a vállalkozásokat és az egyéneket környezetbarátabb gyakorlatok alkalmazására ösztönzik.
A zöld adó olyan fiskális eszköz, amely egyszerre ösztönöz tiszta energiára, és teszi lehetővé a versenyképességet terhelő adók kiváltását, valamint hatással van a gazdaság rendelkezésre álló pénzmennyiségre és az árakra, így monetáris célokat is érint. A zöld adók Európában lényegében kötelezőek, miközben önmagukban rontják az európai versenyképességet. Az adóbevételek átsúlyozásával azonban lehetnek növekedési célzatúk. Ezen kívül ily módon az antiinflációs politika közti összefüggések vizsgálata is lehetővé válik. A tanulmány célja rendszerezni a zöld adókhoz kapcsolódó szakirodalmi bázist, továbbá összeállítani egy olyan elemzési keretrendszert, amelyen keresztül vizsgálhatóvá válik a későbbiekben a zöld adók hatása a versenyképességre, a gazdasági növekedésre és az inflációra. Ennek alapját a nemzetközi szakirodalomban fellelhető zöld adózási empirikus vizsgálatok szintetizálása jelenti. Ezzel összhangban azonosíthatóvá válhatnak elméleti, empirikus és szakpolitikai oldalról a nemzetközi jó gyakorlatok, illetve az ahhoz kapcsolódó egyes összefüggések. A zöld adó és az infláció közötti összefüggés kapcsán érdemes a modern monetáris elmélet (MMT) megközelítéséből felidézni az adók antiinflációs funkcióját.
A zöld adók a modern monetáris elmélet (MMT) keretrendszerében az adórendszerbe mint a pénzkínálat szabályozásának az eszközrendszerébe illeszkednek bele. Az MMT egy olyan heterodox közgazdasági keretrendszer, amely megkérdőjelezi a hagyományos keynesiánus és neoklasszikus feltevéseket. Az MMT azt állítja, hogy a szuverén kormányok költhetnek anélkül, hogy előzetes adóbevételekre támaszkodnának, mivel rendelkeznek pénzteremtő képességgel. A túlzott pénzteremtés azonban inflációhoz vezethet.
Az MMT megközelítéséből az adó hatféle funkciót tölt be:
„1) A kormány által a gazdaságban elköltött pénzek visszaszerzése az infláció megfékezése céljából.
2) A pénz értékének megerősítése a valuta iránti kereslet megteremtésével azáltal, hogy előírják, hogy az adót az adott ország helyi pénznemében kell kiegyenlíteni.
3) A jövedelem és a vagyon újraelosztása.
4) A piaci kudarcok újbóli beárazása, főként az externáliák ellenőrzésére a Pigou-adókon keresztül.
5) A gazdaság átszervezése a fiskális politikán keresztül.
6) A demokrácia megerősítése azáltal, hogy a lakosságban megteremti a vágyat arra, hogy befolyásolja a jövedelemadó beszedésének és elköltésének a módját, ösztönözve és motiválva az embereket a szavazásra.”
Az MMT a keynesi közgazdaságtani megközelítésen alapul. Mindkét keretrendszer hangsúlyozza a kormányzati kiadások szerepét az aggregált kereslet befolyásolásában. Az MMT azonban bevezette a „költekezési és adóztatási ciklus” fogalmát, ahol a kormányzati kiadások pénzt teremtenek, az adók pedig a pénz „elpusztítására / elégetésére” szolgálnak. Az MMT adózással kapcsolatos megközelítése alapján – szemben a neoklasszikus közgazdasági gondolkodással – az adók elsősorban a bevételek megsemmisítésére (a gazdasági körforgásból való kivonásra), nem pedig a bevételtermelésre szolgálnak. A kormány először költ, majd adóztat az infláció megfékezése érdekében. Az adókat a gazdaságból való jövedelemkiszivárogtatásnak tekintik, ami csökkenti a háztartások jövedelmét és a vállalkozások bevételeit, példaként a béradókat (SZJA) hozzák fel, amelyet nem a jövőbeni társadalombiztosítás finanszírozására, hanem kifejezetten a jelenbeni fogyasztás csökkentésére használ a(z amerikai) kormányzat.
A Magyar Nemzeti Bank részt vesz a fenntartható finanszírozás előmozdításában. A zöld adók ösztönözhetik a vállalkozásokat és a fogyasztókat környezetbarát gyakorlatok alkalmazására. Az MNB ezeket az adókat a saját fenntarthatósági céljait kiegészítőnek tekintheti. Habár a zöld adók nem tartoznak a nemzeti bankok fő tevékenységi körébe, az MNB-nek tisztában kell lennie az inflációra, a gazdasági növekedésre és a pénzügyi rendszerkockázatokra gyakorolt potenciális hatásukkal. Bizonyos esetekben a zöld adók még az MNB fenntarthatósági céljaival is összhangban lehetnek.