Kulcsfontosságú migrációs és menekültügyi tervezetek kapcsán fogadta el a Tanács a mandátumát
A Tanács jelentős lépést tett az EU menekültügyi és migrációs politikájának reformja irányába, ugyanis megállapodott a menekültügyi eljárásról szóló rendelet, valamint a menekültügyi és migrációkezelési rendelettel kapcsolatos tárgyalási álláspontjáról. Ez az álláspont képezi majd a Tanács elnöksége, az Európai Parlament és a Bizottság közötti trilógus tárgyalások alapját.
Mindkét tervezet része a migrációs és menekültügyi paktumnak, amely az uniós migrációs és menekültügyi szabályok reformjára irányuló javaslatokból áll. Ezt a folyamatot a 2020. szeptember 23-án bemutatott új migrációs és menekültügyi paktum indította, melyet számos jogalkotási javaslat kísér. Ezen javaslatok között szerepel egy menekültügyi és migrációkezelési rendelettervezet, valamint a menekültügyi eljárásról szóló rendeletről szóló 2016-os javaslat módosítása.
A menekültügyi eljárásról szóló rendelet tervezete az egész EU-ban közös eljárást hozna létre, és az arra vonatkozó eljárási szabályokat egyszerűsítené – így például az eljárásra nyitva álló időtartamot –, valamint különböző jogokat állapítana meg a menedékkérők vonatkozásában, többek között a tolmács igénybevételéhez, illetve a jogi segítségnyújtáshoz és képviselethez való jogot. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a tervezet egy fontos célja a különböző visszaélések megelőzése azáltal, hogy a kérelmezők számára egyértelmű kötelezettségeket ír elő a hatóságokkal való együttműködésre az eljárás során.
A tervezet kötelező jelleggel vezetné be a határon lefolytatott eljárásokat, amelyek célja, hogy az EU külső határain a lehető legrövidebb idő alatt lehessen megvizsgálni a kérelmeket. Ezen eljárás alá vont személyek nem léphetnek be a tagállam területére. A határon lefolytatott eljárás a külső határokon benyújtott kérelmek esetében, illegális határátlépés során történt elfogást követően, valamint a keresési és mentési műveletet követő partra szállást követően lenne alkalmazandó, amely ugyanakkor kötelező a tagállamok számára, ha a kérelmező veszélyt jelent a nemzetbiztonságra vagy a közrendre, hamis információkkal vagy információk visszatartásával félrevezette a hatóságokat, és ha a kérelmező olyan állampolgársággal rendelkezik, amelynek a nemzetközi védelem megadása tekintetében az elismerési aránya 20% alatt van.
A határon lefolytatott eljárások hatékony működtetése érdekében a tagállamoknak megfelelő kapacitást kell létrehozniuk a befogadás és a humánerőforrás tekintetében. E kapacitás ahhoz szükséges, hogy egy adott időpontban meghatározott számú kérelmet legyenek képesek megvizsgálni, és képesek legyenek végrehajtani a visszatérési határozatokat. Az Európai Unió egészét nézve a megfelelő kapacitás 30 ezer fő, ugyanakkor az egyes tagállamok kapacitását egy olyan képlet alapján határozzák meg, amely figyelembe veszi az illegális határátlépések és a belépések megtagadásának számát egy hároméves időszak vonatkozásában.
A menekültügyi és migrációkezelési rendelet megállapodás esetén a jelenleg hatályos dublini rendelet helyébe lépne. E tervezet egyszerűsíti a dublini rendeletben foglalt szabályokat és lerövidíti a határidőket. A jelenlegi rendszert, amelyben gyakorlatilag csupán néhány tagállam felelős a menedékjog iránti kérelmek túlnyomó többségéért, egy új szolidaritási mechanizmus váltaná, amely a Bizottság szerint egyszerű, kiszámítható és működőképes. Az új szabályok a kötelező szolidaritást a tagállamok rugalmasságával ötvözik az egyes hozzájárulások megválasztása vonatkozásában. Ezek a hozzájárulások magukban foglalják többek között az áthelyezést, a pénzügyi hozzájárulásokat vagy az alternatív szolidaritási intézkedéseket, például a kapacitásépítésre összpontosító intézkedéseket. Fontos kiemelni, hogy a tagállamok teljes mérlegelési jogkörrel rendelkeznek a szolidaritás típusát illetően, valamint egyetlen tagállam sem lesz köteles áthelyezéseket végrehajtani.
Meghatározásra kerülne továbbá a migrációnak kevésbé kitett tagállamokba való áthelyezések minimuma (30 ezer) azon tagállamok tekintetében, ahová a legtöbb kérelmező érkezik, míg a pénzügyi hozzájárulások éves minimális száma áthelyezésenként 20 ezer EUR lenne. A javaslat szerint e számok szükség esetén növelhetők, és figyelembe lehet venni azokat a helyzeteket is, amikor egy adott évben előreláthatólag nincs szükség szolidaritásra. Tehát – szükség esetén – az EU célja az lenne, hogy évente legalább 30 ezer migránst helyezzen át, de a tagállamok választhatnának, hogy vagy befogadnak embereket vagy 20 ezer EUR-t fizetnek minden egyes személy után, akit nem fogadnak be. Az utolsó pillanatban Olaszországnak tett engedményként ez a pénz egy közös kasszába kerülhetne, amelyet az EU meghatározatlan külföldi „projektek” finanszírozására használna.
A nem elegendő számú vállalt áthelyezés ellensúlyozására a szolidaritásban részesülő tagállamok javára második szintű szolidaritási intézkedésként felelősségkompenzációra lesz lehetőség. Ez azt jelentené, hogy a hozzájáruló tagállam felelősséget vállal azon személyek menedékjog iránti kérelmének megvizsgálásáért, akiket rendes körülmények között a felelős tagállamba kellene áthelyezni. Ez a rendszer kötelezővé válik, ha az áthelyezési kötelezettségvállalások nem érik el a Tanács által az adott évre meghatározott összes szükséglet 60%-át, vagy nem érik el a rendeletben meghatározott számot (30 ezer).
E tervezet továbbá olyan intézkedéseket is tartalmaz, amelyek célja a menedékkérők általi visszaélések megelőzése és a másodlagos mozgás elkerülése (amikor az adott személy az első érkezési országból máshol keres védelmet vagy kíván végleg letelepedni). A tervezet kötelezettségeket ír elő a menedékkérők számára, hogy az első beutazás vagy a legális tartózkodás helye szerinti tagállamban nyújtsák be a kérelmüket. A másodlagos mozgásokat pedig azáltal gátolja, hogy korlátozza a tagállamok közötti felelősség megszűnésének vagy áthelyezésének lehetőségét, és ezáltal csökkenti a kérelmezők lehetőségeit arra, hogy megválasszák azt a tagállamot, ahol a kérelmüket benyújtanák.
A kérdés, hogy kik a tanácsi mandátum nyertesei és vesztesei?
A nyertesek közé sorolható a svéd elnökség, amely egy olyan alkut kötött, amely megfelel neki – mint egy nem túl tisztességes közvetítő; a Bizottság, amely mindent megtett a paktum elfogadásáért; Franciaország, Hollandia és a többi keményvonalas, amelyek nagyrészt megkapták, amit akartak; valamint az embercsempészek, akik több pénzt kérnek el majd a bonyolultabb és hosszabb utazások kivitelezéséért.
A vesztesek egyértelműen a határoknál lévő nemuniós országok, amelyek több elutasított kérelmezővel fognak foglalkozni, és amelyekre nyomás nehezedik majd, hogy olyan menekültügyi rendszereket építsenek ki, amelyek elég biztonságosak ahhoz, hogy „biztonságos” harmadik országok legyenek; a menekültek, akik számára nehezebb lesz a tisztességes menekültügyi eljáráshoz való hozzáférés, ugyanakkor megnő az őrizetbe vétel és a kiutasítások kockázata; valamint azon országok, amelyek ellenezték a megállapodást (Magyarország, Lengyelország) elsősorban azon az alapon, hogy szerintük Európának nem kellene menekültügyi rendszerrel rendelkeznie.
A tanácsi mandátumok elfogadását a svéd soros elnökség történelmi jelentőségűnek értékelte, amely kiutat jelenthet az éveken át tartó parttalan tanácskozásokból, amely előre is lendítheti az új migrációs és menekültügyi paktum jogalkotási javaslatainak tárgyalását.
