Az elmúlt és a mostani évet kétségtelenül az energiaválság és az ezt kiváltó orosz–ukrán háború tematizálja. Lehet arról vitatkozni, hogy az Európai Unió jól vagy rosszul menedzseli a krízishelyzetet, azt mindenesetre leszögezhetjük, hogy a blokkot felkészületlenül érték a különböző kihívások.
Az Eurostat 2021-es számai alapján a tagállamok nettó energiafüggősége nem kevesebb, mint 57,5%[1] volt, ezen belül a földgázkitettség 83,6%-os, míg a kőolajkitettség 96,9%-os volt[2]. Ezen energiahordozók és nyersanyagok meghatározó része ráadásul egyetlen országból, Oroszországból származott. Így utólag – némi szarkazmussal – azt is mondhatnánk, hogy Európa igazi politikai bravúrt hajtott végre: évtizedekig Amerikával finanszíroztatta védelmét és biztonságát, miközben olcsó orosz nyersanyagra alapozva pörgette iparát és gazdaságát. Úgy tűnik, ennek a kegyelmi időszaknak egyszer s mindenkorra vége: Amerika megelégelte az európai potyautas hozzáállást, egyúttal az olcsó orosz energia korának is leáldozott. Európa pedig ezekkel a megnövekedett terhekkel kívánja a potens geopolitikai szereplő képét fenntartani.
Az Öreg Kontinens vezetőinek lett volna hova visszanyúlnia és inspirációt szereznie. Közel másfél évvel a háború kitörését követően szembeötlő ugyanis, hogy a jelenlegi helyzet milyen sok hasonlóságot mutat az 1973-as olajválsággal. 2022-re, fél évszázaddal az első olajválság kirobbanása után az energia ismét fegyverré vált. Ezúttal azonban a célkeresztbe nem az Egyesült Államok, hanem sajnálatos módon Európa került.
Az akkori ügy előzménye, hogy 1973-ban Izrael újból katonai konfliktusba keveredett a környező arab államokkal, amelynek következtében kitört a jom kippuri háború[3]. Bár a háború csupán néhány hétig tartott, az azt követő energiaválság behúzta a kéziféket mind a nyugati, mind pedig a szocialista világ gazdasági fejlődésének. Látván a jelentős izraeli sikereket, az arab szolidaritás jegyében az OPEC bejelentette az olajkitermelés fokozatos, havi 5%-os csökkentését, emellett embargót hirdetett az Izraelt támogató nyugati hatalmak ellen. A piaci logikának megfelelően kilőttek az olajárak, és 400%-kal emelkedtek. Az 5 hónapig tartó szankciós politika eredeti célját ugyan nem érte el, vagyis az Egyesült Államok nem hátrált ki Izrael mögül, de az átlag amerikai számára így is igen megterhelő időszakot jelentett: gallononként 20$-ról ugrott fel 115$-ra a benzin ára. Mindez pont elég volt azonban az ekkoriban olcsó közel-keleti olajra rászokó amerikai gazdaság (ekkor az amerikai nyersolaj-szükséglet 82%-a származott a térségből) visszavetéséhez és félmillió ember munkahelyvesztéséhez. Mindezt úgy, hogy az eltüzelt olaj származási helye sem sokat változott: mivel az olaj már akkor is egy fungible global commodity (helyettesíthető globális árucikk) volt, Amerika gyakorlatilag ugyan azt az olajat vásárolta meg, mint korábban, csak lefinomítva, átfejtve, átcímkézve, négyszeres áron. Ezen a ponton hirdette meg Nixon az amerikai energiaszuverenitás programját[4]. A következő évtizedben hatalmas nukleáris kapacitások épültek, elindultak a tesztfúrások, megsokszorozódott a hazai kitermelés mértéke, lendületet kaptak a megújulókkal kapcsolatos fejlesztések; előtérbe került az energiamegtakarítás és a szemléletformálás. Korábban kivezetett eszközök álltak újra termelésbe, rövid idő alatt át kellett alakítani az energiamix struktúráját és új technológiákat kellett bevezetni a piacra. Kulturális és társadalmi jelentősége is van bőven ennek az eseménysorozatnak, hiszen innentől kezdődnek a kisebb méretű és kisebb köbcentivel ellátott autók gyártása, innentől vezettek be sebességkorlátozást több államban, ekkor került előtérbe új diszciplínaként a környezetvédelem és a fenntarthatóság. Európában Franciaország értette meg leginkább az energiafüggőségből fakadó komparatív hátrányokat. Az események hatására futtatta fel ugyanis a nukleáris energia kutatását és alkalmazását (lásd: Messmer-terv[5]), ezáltal lefektetve az egyik legellenállóbb európai energia-gazdaság alapjait. Ekkortól lehet kimutatni egy ismételt szénfelfutást is, többek között Németországban és Olaszországban.
Adott tehát egy kontinensnyi függőségi viszony kialakulása, egy törékeny gazdasági helyzet, magas inflációs környezet, amelyhez hozzájön még egy katonai konfliktus, majd annak szankciós kezelése. Minden ellátásbiztonsági problémákat okoz, az egekbe szöknek az árak és teljes szektorok strukturális változásait indukálják. Ezek a folyamatok pedig könnyen párhuzamba állíthatók az elmúlt időszak európai történéseivel.
Hasonlóan 2022 Európájához, az Egyesült Államok is túlélte a maga energiakrízisét, de nagy árat fizetett érte. Illúziónk ne legyen, Nixon programhirdetését követően az amerikaiak még évtizedekig küzdöttek azért, hogy az energiafüggetlenség terén elérjenek arra a szintre, ahol most vannak. Ennek az eredménye többek között az is, hogy idén márciusra az Egyesült Államok Európa legnagyobb olajbeszállítójává és a világ egyik legnagyobb olajexportőrévé vált. Talán mostanra ért be igazán ez az évtizedekig tartó átállás, amely Trump 2019-es szavaiból is kitűnik:
“And we have unleashed a revolution in American energy. The United States is now the number-one producer of oil and natural gas anywhere in the world[6].”
Adott tehát a lehetőség Európa számára, hogy megvalósítsa a saját energetikai forradalmát. Ahogy mondani szokták: jobb későn, mint soha.
Irodalom
[2] https://ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/NRG_TI_GAS__custom_2300444/default/bar?lang=en
[3] Lásd: https://rubicon.hu/kalendarium/1973-oktober-17-kirobban-az-elso-olajvalsag
[4] „Let this be our national goal: At the end of this decade, in the year 1980, the United States will not be dependent on any other country for the energy we need to provide our jobs, to heat our homes, and to keep our transportation moving.” („Legyen ez nemzeti célunk: ennek az évtizednek a végén, 1980-ban az Egyesült Államok egyetlen más országtól sem függ majd a munkahelyek biztosításához, az otthonaink fűtéséhez és a közlekedésünk fenntartásához szükséges energia tekintetében.”)
[5] A Messmer-terv 1974 márciusi ismertetésekor elhangzottak: „Az egyetlen igazi esélyünk a nukleáris eredetű elektromos energia […] Ebben az erőfeszítésben, amit egy bizonyos mértékű függetlenség, vagy legalábbis csökkentett energiafüggőség érdekében teszünk, előnyben fogjuk részesíteni a villamos energiát, a villamos energiában pedig az atomenergiát.” http://www.fundinguniverse.com/company-histories/electricit%C3%A9-de-france-history/
[6] „És forradalmat robbantottunk ki az amerikai energiaügyben. Az Egyesült Államok jelenleg a világ első számú olaj- és földgáztermelője.”
Nyitókép forrása: Wikipédia
