Az újkőkori éghajlatváltozás kedvezett a földművelés kialakulásának és az ártéri gazdálkodásnak az európai kontinens belsejében – hangzott el a Ludovika Szabadegyetem 2026/2027-es őszi szemeszterének legutóbbi előadásán, november 17-én, ahol Magyari Enikő Katalin akadémikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajz és Földtudományi Intézetének igazgatója, a Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékének egyetemi tanára a „Klímaváltozás és prehisztorikus népesség a Kárpát-medencében” címmel adott elő a Ludovika Főépület Egyed István Termében.
Az aszály, amely a jelent a múlthoz köti
Magyari Enikő Katalin előadása 11 650 évet fogott át, és különös figyelmet szentelt az éghajlat változásának. Mint elmondta, idén nyáron mindannyian megtapasztalhattuk, mit jelent az aszály: a mérések kezdete óta ez volt a legszárazabb és a második legmelegebb nyarunk, csapadékot pedig csak Magyarország délnyugati csücske kapott. 2022 júliusa 1901 óta volt az ötödik legmelegebb és a tizenegyedik legszárazabb hónapja, ekkor az ország kettészakadt: nyugaton a sokéves átlag fölötti csapadék hullott, keleten pedig kiégett a táj. A Dél-Alföldön csak a libatopfélék és a csillagpázsit maradt életben, kiszáradtak a medrek, elpusztult a kukorica. Az előadó hangsúlyozta, hogy a Kárpát-medence élővilágát elsősorban nem a hőmérséklet, hanem a hozzáférhető nedvesség változása szabja meg. A holocénben is előfordultak hasonló éghajlati anomáliák, a most tapasztalt változás sebessége azonban példa nélküli.
A holocén: felmelegedés és hűvösebb nyarak
A holocén korszaka 11 650 évvel ezelőtt kezdődött, és napjainkig tart. Az első felmelegedés szinte töretlenül folytatódott nyolcezer éven át. Közben a nyarak egyre hűvösebbek, a telek egyre enyhébbek lettek, így az első földművelők a mainál kontinentálisabb időjárásban éltek. A folyamatot földtörténeti értelemben rövid, nagyjából kétszáz évig tartó visszahűlési időszakok szakították meg.
Hogyan szólal meg a múlt éghajlata?
Egy kontinens belsejében a holocén klímája közvetett módszerekkel követhető nyomon, ezért nagy szerepe van a klímamodelleknek. A rövid távú változásokhoz természetes archívumokból nyerhetők közelítő adatok. A fosszilis pollenek a szárazföldi növénytakaró összetételét tárják fel, a barlangi cseppkövek kora pontosan meghatározható, az oxigén- és szénizotópok arányának változása pedig az éghajlat alakulását mutatja. Az árvaszúnyogok lárvái érzékenyen reagálnak a nyári időjárásra, ezért ők is indikátorok. A lipidmolekulák lánchosszából az éves középhőmérséklet számítható ki, az akár ötszáz éves fák évgyűrűi szintén segítik az időjárás rekonstrukcióját. Ezeket az úgynevezett proxy-módszereket a tavi üledékeken alkalmazzák, amelyek olyanok, mint egy könyv lapjai: idősorként olvashatók.
Pollenből éghajlati rekonstrukció
A munka első lépése a pollenösszesítés, amelyet számítógépes összevetés követ, ebből áll elő az idősoros éghajlati rekonstrukció. Ehhez ismerni kell a ma élő növények tűréshatárát: mindegyiknek van optimuma, és a súlyozott átlagból rajzolódik ki az éghajlati kép. Ez alapján készült el a Kárpát-medence teljes holocén időszakát bemutató rekonstrukció. Eszerint a nyarak melegebbek, a telek hűvösebbek voltak, a tél háromezer éve kezd melegedni, a nyári középhőmérséklet pedig öt évezrede csökken.
Az előadó példaként Polgár környékének pollendiagramját mutatta be, amely a Tisza egyik ősmedréhez kötődik. A terület sosem volt teljesen erdővel borított, különböző mértékben nyitott maradt. Körülbelül 11 300 évvel ezelőtt alacsony, nyílt tölgy- és szilerdő állt itt, később sztyeppei növényekkel kevert tölgyerdő. A tölgy aránya nőtt, a mogyoróé csökkent, a libatop térnyerése pedig aszályra utal. A bronzkor elején megjelent a gyertyán, a vaskorban erdőirtás történt, miközben a bükk terjedt. Nyolcezer éve megváltozott a vízszint, az emberi megtelepedés a kiemelkedő szigetekre korlátozódott, az ártér pedig a legeltetés és a gazdálkodás terepe lett. A vaskorban a keletről érkező, állattartó népesség irtotta az erdőt.
Anatóliától a Kárpát-medencéig
A földművelés Anatóliából érkezett, a száraz erdős-sztyepp tájban gabonát termesztettek. A földművelők a mai Görögország felől, a Földközi-tenger mentén haladtak: négyszáz kilométert tettek meg négyszáz év alatt. A 8600 és 8000 évvel ezelőtti időszakban alacsonyak voltak a téli középhőmérsékletek, majd kiegyensúlyozott, csapadékos időjárás következett. A földművelő kultúrák észak felé is elindultak, a Kárpát-medencébe 8000–7850 éve érkeztek. A Balaton északi partjánál nem jutottak tovább, az Alföldön viszont az északi területekig eljutottak. Jellemző volt a sátras megtelepedés. Jóval több gyermek született, miközben a földművelés újabb és újabb felületek feltörését kívánta meg. A terjeszkedés nagyjából hétszáz évig tartott. Az előadás arra is kitért, kik voltak ezek az emberek: genetikailag a mai szardíniaiakkal mutatnak kapcsolatot. A terjeszkedés során találkoztak a mezolit népességgel, így egyre nagyobb lett a nyugat-európai vadászó-gyűjtögető csoportokkal való keveredés.
A 8200 éves lehűlés
Nyolcezer-kétszáz évvel ezelőtt nagy lehűlés következett be. A téli jégborítás délebbre húzódott, lelassult az Atlanti-óceán áramlása, mivel hirtelen nagy mennyiségű édesvíz jutott az óceánba. A Golf-áramlat sebessége ma is csökken, és 2100-ig ötven százalék az esélye, hogy a jelenség megismétlődik. Az esemény hatása Közép-Anatóliában volt a legnagyobb. A levantei mezőgazdaság a csapadék csökkenése miatt összeomlott, a mai Görögország és Bulgária területén új telepek létesültek, erőteljes népességmozgás indult meg.
Görögországtól a Kárpátokig
Görögországban ekkor az erdőborítás csökkenése, a száraz sztyeppei fajok megjelenése volt jellemző. A júliusi hőmérséklet nem változott, a téli viszont erősen csökkent. Nyolcezer-hatszáz éve, a szárazsági csúcs idején Macedónia térségében fogyott az erdő, ez egybeesett a mezőgazdaság felfutásával. A korai gabonafajták ugyanis nyílt területen, a kora őszi és a tavaszi csapadékkal fejlődnek jól. Horvátország mai területén a szárazabb időszakok áradásokkal váltakoztak, a Kárpátok vidékén pedig csapadékosabb tavaszok és enyhébb telek köszöntöttek be.
A Balaton mint archívum
A hazai kutatások egyik legjobb terepe a Balaton. Alján folyóvízi tevékenység nyoma látható, tizenhatezer éve árasztotta el a víz, mai formájában 4500 éve létezik, vízszintje pedig nem volt állandó. A tóban karbonátkiválás zajlik, és a mészben a magnézium és a kalcium aránya a párolgás mértékét jelzi. A termelő kultúrák 7900 éve érkeztek meg, mert nálunk a száraz időszak eltolódott. A neolitikum kezdetén a Balaton sekély, csökkenő vízmennyiségű, áttetsző tó volt, rengeteg tündérrózsával, kevés hínárral és a meleg, sekély vízhez kötődő algákkal. Környékén sok neolit település lehetett, a legeltetést a fekete és a fehér üröm jelenléte jelzi. A tájhasználatot erdőirtások jellemezték, amelyeket rendszerint visszaerdősödés követett. A növénytermesztést a rézkorban megjelenő gabonapollen mutatja.
Kultúrák és éghajlat a neolitikumtól a rézkorig
A neolit és rézkori kultúrák közül a Starčevo gazdálkodása az ártéri környezethez kötődött. Az északra és északnyugatra terjedő vonaldíszes kerámia kultúra házaiban már nagycsaládok éltek. Őket a Lengyeli kultúra követte a balkáni eredetű Sopot közösségek keveredésével, amelynek rituális központjait kerítés övezte. Az éghajlat ezekben az évezredekben meleg és száraz volt, a nyarak egyre hűvösebbek, a telek hidegebbek és csapadékosabbak lettek. A rézkorban a Balaton-Lasinje kultúra erőteljes erdőirtásokat végzett. Elterjedt a sarjvágás, amely a mogyorót érintette: az egyenes sarjakat vesszőfonatok készítéséhez használták. Kimutatható a legeltetés általánossá válása is.
Kender és szkíták
A rézkor végén megjelent a kendertermesztés a Kárpát-medencében. Érkezése a sztyeppei kultúrához, a jamnaja előtti népesség nyugati terjeszkedéséhez köthető. Alapvetően kötélkészítésre használták, pszichoaktív anyagként a római korban terjedt el, korábbi, ilyen célú használatára viszont nincs közvetlen bizonyíték. Ugyanakkor a dél-szibériai kurgánokban talált temetkezési nyomok a hajfonatban kimutatják a kender használatát.
A szkíták i. e. 850 körüli megjelenése nemcsak az Alföldön, hanem Szibériában is jelentős erdőirtással járt. Ez volt a sztyeppei népek első jelentős előretörése. Az egyre nedvesebb sztyeppe kedvezett a népesség növekedésének, hiszen a terület nagyobb állatállományt tudott eltartani.
A teljes előadást az alábbi videóban tekintheti meg
Nyitókép forrása: az esemény meghívója


