Robotoktól a mesterséges intelligenciáig
A tudomány és a technológia fejlődése számtalan új lehetőséget jelent, ugyanakkor rövid és hosszú távon egyaránt új kihívásokat és problémákat is felvet. Az emberi, állati és növényi genom feltérképezése, az emberi képességek fokozásának lehetőségei, az automatizáció térnyerése, a mesterséges intelligencia és a szuperintelligencia fejlesztése, valamint a robotika mindennapi életbe való integrálása már mind a jelenünk részét képezik. A robotok szerepe világszerte megnőtt: jelen vannak a gyártásban, a szolgáltató szektorban, a kutatás-fejlesztésben és az egészségügyben is. Kínában már olyan robot prototípus is létezik, amely képes embriót kihordani, és a mesterséges intelligencia egyre összetettebb feladatokat lát el, az emberi munka kiegészítéseként, illetve akár annak teljes kiváltásaként.
E hipermoderm technológiai valóság az első robotok megjelenésével vette kezdetét.[1] A sajtó már 1928-ban „robotgépnek” nevezte például az Edison vállalat emberi felügyelet nélkülöző áramfejlesztőjét.[2] 1949-ben pedig többek közt a magyar mérnökök is „háztartási robotgép” fejlesztésével dicsekedtek a hidegháborúnak a háztartások szintjéig elérő versengése hajnalán.[3] A szocialista tábort végül a robotfejlesztés terén (is) túlszárnyalták a nyugati feltalálók. Bár az angol Cyril Walter Kenward 1954-ben szabadalmaztatott kétkarú robotja nem lett átültetve a gyakorlatba, nem sokkal később amerikai kollégája, George C. Devol fejlesztése felkeltette George Engelberger érdeklődését, aki felismerte benne az üzleti potenciált és megalapította a találmányra alapozva az Unimation vállalatot. Az első ipari robot 1960-ban készült el, és 1961-ben a Ford gyárban már használták is egy présgép helyettesítésére. Ezt a kezdetleges szerkezetet akkor még „univerzális transzfer készüléknek” (UTD) nevezték – ma már technikatörténeti jelentősége van; az első példány a washingtoni Smithsonian múzeumkomplexumban látható. A XX. században a „robot” szó kettős jelentést hordozott: egyfelől a vágyat, hogy az ember megszabadulhasson a munkavégzés terhétől egy gép segítségével (és ilyen értelemben a robot egyfajta vágyteljesítő mechanizmus, a mitikus segítők (pl. Aladdin lámpása, terülj-terülj asztalkám) modern megfelelője, amely a hős helyett végzi el a feladatot, másfelől a kényszerű, nehéz munkát.[4]
A robotok korának és társadalmi hatásának megsejtése, ahogy maga a robot szó is a gépember értelemben azonban nem egy XX. századi amerikai gondolkodó, hanem egy cseh drámaíró, Karel Čapek (1890–1938) nevéhez fűződik. Az ő 1920-ban írt R.U.R. (Rossumovi Univerzální Roboti) című drámájának köszönhetően nemcsak egy új jelentéssel felruházott szó került be a hétköznapi nyelvhasználatba, hanem az ember és gép viszonyának filozófiai és etikai kérdései is előtérbe kerültek. Čapek művében az emberi munkaerő kiváltására készült robotok – „robotlányok és -fiúk” –, akik a technikai fejlődésnek köszönhetően annyira tökéletesedtek, hogy már mindent tudnak, amit az ember tud, kezdetben érzelem nélküli, pusztán munkavégzésre tervezett kreatúrák. Bár mesterséges biológiai anyagból készültek, azaz emberi külsővel és – a szív kivételével – belső szervekkel rendelkeztek, hovatovább rendkívüli intelligenciával is bírtak, működésük teljes egészében mechanikus volt, amit öltözékük is tükrözött: vászonzubbonyt viseltek, mellükön rézből készült számtáblával. Ezek a humanoid robotok, vagy ahogy Čapek nevezi őket: „műemberek” eredetileg az emberi munkaerő teljes kiváltására készültek a képzeletbeli Rossum gyárban, ám a történet előrehaladtával fokozatosan olyan emberi tulajdonságokat fejlesztettek ki maguknak, amelyek képessé tették őket a készítők elleni lázadásra és azok elpusztítására is. Ahogy a Bécsi Magyar Újság összefoglalója szól a darab 1922-es bécsi bemutatója kapcsán: „Az agyonmaterializálódott világnak egy utópisztikus eshetősége a dráma gerince, az emberi gépek (robotok), a bennük megmozgatott öldöklési ösztönüknél fogva kiirtják az emberiséget és csak egy embernek kegyelmeznek meg: az építésznek, aki a Rossum-gyárban előre félt a katasztrófától és akitől az uralomra került gépek egzisztenciájukat féltve az, élet (gyártásuk) titkát követelik. De ő nem ismeri és a világot egy robot-pár fiatalságában szunnyadó, emberi, ösztönös szerelem váltja meg. A darabot hozsánnával fejezi be, a természeti törvény új dalát hirdetve a véges emberi ész fölött.”[5] Ez a disztopikus – bár Madách Imre évtizedekkel korábbi Ember tragédiájához hasonlóan reménnyel is kecsegtető – narratíva tehát már a XX. század első felében felvetette a technológiai fejlődés és a társadalmak kölcsönhatásának problematikáját, előrevetítve tulajdonképpen napjaink mesterségesintelligencia-kutatásának és -alkalmazásának megannyi etikai dilemmáját is, úgymint gépiesedés, emberi munka értékének változása, társadalmi felelősség stb.
De nemcsak az új szót népszerűsítő Čapek volt cseh, hanem a szó etimológiája is cseh (illetve szlovák: robota), és tágabb értelemben a közép-európai történelemben gyökerezik. A kifejezést használták lengyelül (robot), németül (Robotpflicht) és például magyarul is (robot) – utóbbi „úrdolga” vagy „közmunka” néven is ismert volt. A jobbágyok kényszermunkáját jelölő kifejezés szorosan kötődik tehát a jobbágyság intézményéhez, amely a Habsburg Birodalom területén hivatalosan csak 1848-ban szűnt meg. Közvetlenül a magyarországi jobbágyfelszabadítás előtt, 1842-ben magyar nyelven a „parancsra végzett gépies munka” szinonimájaként is elfordult.[6] E történelmi háttér ismerete nélkül nehezen érthető meg teljes mélységében a cseh író szemantikai újítása, amely nem csupán a XX. század sci-fi irodalmat gazdagította, hanem egyben korabeli társadalomkritikának is mondható, rámutatva a robotszerű munkavégzéséhez hasonló emberi munka kizsákmányolására.
A „robot” szó mint emberi munkát végző gép irodalmi úton került át a cseh nyelvből a magyarba, Čapek „utópisztikus drámája” (egy korabeli kritika szóhasználatával élve[7]) hatására.[8] Ez a mű leváltotta a korábban használt „automaton” terminust (amely az angolban ma is él), és új fogalmakkal gazdagította a magyar közgondolkodást. Érdemes megemlíteni, hogy a „robot” kifejezést eredetileg Čapek fivére, a képzőművész Josef alkotta meg, ám végleges alakját és jelentéstartalmát Karel Čapek színművének köszönhetően nyerte el. A robotkoncepció tehát nem egyetlen kreatív pillanatban, hanem a korabeli technológiai és társadalmi változások tudatos értelmezése nyomán született meg a modern társadalom megvalósításának lázában égő fiatal Csehszlovákiában.
Čapek filozófiai képzettsége is meghatározó szerepet játszott a robotok ábrázolásában. Filozófiát tanult Prágában, Berlinben és Párizsban, első írásai pedig 1917-től jelentek meg a cseh fővárosban. Az 1920-ban bemutatott R.U.R. című drámája nem pusztán tudományos-fantasztikus történet, hanem filozófiai és társadalmi eszmefuttatás is, amely az emberi szabadság, az erkölcsi felelősség és a technológiai fejlődés kérdései köré szerveződik, előrevetítve a tömegtermelés és az automatizáció jövőbeni kihívásait.
A mű nemzetközi fogadtatása azonnali és széles körű volt. A Hradec Královéban 1921. január 2-án megtartott ősbemutatót követően a darab – szinte egy időben a német nyelvű bemutatókkal – még ugyanebben az évben nagy sikerrel debütált a csehszlovákiai Kassán működő magyar színpadon is[9]. E bemutatón hangzott el először magyarul a „robot” szó a gépember megnevezéseként. A fogadtatásról csak a napilapok színházi kritikáiban megszokott sorok ismertek: „a szenzációs drám[a] cselekménye olyan izgalmas és érdekfeszítő, hogy elejétől végig lebilincseli a nézőt”[10]. A kezdeti lelkesedés azonban egy évvel később, a bécsi magyar emigrációban már alábbhagyott; itt ugyanis 1922-ben már csak kevesen voltak a darabra kíváncsiak. Čapek drámája ekkor magyar nyelven is megjelent könyv formájában. A drámát alig egy éven belül több mint harminc további nyelvre is lefordították, jelentős hatást gyakorolva mind a nemzetközi sci-fi irodalom fejlődésére, mind a nyugati világ technológiáról való gondolkodására. A magyar – és nemzetközi – olvasóközönség számára Čapek robotjai már a kezdetektől nem csupán a technikai haladás szimbólumaiként jelentek meg, hanem a társadalmi dilemmák mélyebb, szimbolikus megtestesítőiként is. A robotok jogai, az emberi munka jövője és a technológiai fejlődés társadalmi hatásai – ahogyan ezek Čapek színművében megfogalmazást nyertek – mindmáig aktuális kérdésnek számítanak.
Čapek műve tehát olyan kultikus mű, amely hosszú távon formálta a XX-XXI. századi technológiai fejlődés társadalmi hatásainak megértését. Robotkoncepciója a modern robotika és mesterséges intelligencia etikai és filozófiai kérdéseinek vizsgálatához a mai napig releváns. A robotok és az automatizáció terjedése alapvetően átalakítja az emberi társadalmat, és a Čapek által felvetett kérdések – a mesterséges kreatúrák autonómiája, az emberi, illetve a gépi munka szerepe és a technológia felelősségteljes használata – egyre sürgetőbbé válnak. A „Do Robots Have a Soul?”, „The Battle for the Robot’s Soul”, „Will Robots ever have a Soul?” címmel írt tanulmányok sora, illetve a Karel Čapek Center for Values in Science and Technology[11] létezése azt bizonyítják, hogy a cseh író öröksége máig megkerülhetetlen a robotika társadalmi megítélésében. A Čapek nevét viselő csehországi intézet olyan kérdésekkel foglalkozik, mint például a gépi etika, a mesterséges intelligencia, az automatizáció, és más jelenlegi vagy jövőbeli technológiák által felvetett társadalmi és politikai kihívások; a bioetika területe, beleértve a transzhumanizmus és a poszthumanizmus dilemmáit; valamint általánosságban a tudományos és technológiai fejlődés etikai és politikai vetületei. A tudományos és technológiai fejlődés társadalmi és etikai következményei ugyanis alapos filozófiai átgondolást igényelnek, ha ugyanis az etikai és jogi reflexió elmarad, a technológia könnyen kicsúszhat az ellenőrzésünk alól, veszélyeztetve az emberiséget és a Föld élővilágát is – amint erre már számos példát láttunk, sajnos.
Čapek robotokkal benépesített világa tehát messze túlmutat magán a drámán: a cseh író olyan fogalmi és gondolati keretet alkotott, amely máig meghatározó az ember és gép kapcsolatának etikai értelmezéséhez. A R.U.R. a robotokról alkotott legkorábbi víziók egyikeként ma is fontos hivatkozási pont a technológiai, filozófiai és társadalomtudományi diskurzusokban.
Jegyzetek
[1] Lásd ehhez Mandics György: Robot helyett…robot, Korunk, 1987, 7. sz., 562.
[2] n. n., Mérnököt állítottak a „robot” géphez, Amerikai Magyar Népszava, 1928. szept.19., 3.
[3] n. n., Az őszi vásáron bemutatják…, Szabad Nép, 1949. szept 2., 7.
[4] Mandics György: Robot helyett…robot, 562.
[5] n. n., Színház levél, Bécsi Magyar Ujság, 1922. július 2., 10.
[6] A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára 3. Ö–ZS (1976), 428.
[7] n. n., A színházi irodából, Híradó, 1922. jún., 5.
[8] A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára 3. Ö–ZS (1976), 428.
[9] n. n., R. U. R., Kassai Ujság, 1921. dec. 16., 264. sz., 5.
[10] n. n., A színházi irodából, Híradó, 1922. jún., 5.
[11] https://www.cevast.org/en/about
Nyitókép forrása: Wikimédia
