Húsz évvel a drámai new yorki és washingtoni események után, az afganisztáni történések tükrében a nyugati világ a legújabb kori történelem egyik legikonikusabb eseménysorozatára emlékezik. Az általános vélekedés szerint a Világkereskedelmi Központ ikertornyainak leomlása tulajdonképpen a 21. század és egy új korszak nyitányát, illetve az amerikai hegemónia, és a nagyhatalmi sérthetetlenségbe vetett hit tragikus végét is jelentette. E konfliktusokkal terhelt, sajátos korszak egy újabb, és talán végső drámai megnyilvánulási formája volt a kaotikus afganisztáni kivonulás 2021 augusztusában.
Az alábbiakban röviden áttekintjük a terrortámadás után következő két eseménydús évtized meghatározó karakterjegyeit és a levonható tanulságokat – elsődlegesen az Egyesült Államok világpolitikai helyzetének vonatkozásában, biztonságpolitikai és eszmetörténeti szempontok alapján.
Előzmények
Egy évtizeddel a hidegháború vége után Amerika szuperhatalmi státusának percepciója gyorsan szertefoszlott egy viszonylag jelentéktelen radikális iszlamista csoport támadássorozata révén. A renegát szaúdi milliomos ingatlanfejlesztő, Oszáma bin Láden által vezetett al-Káida terrorszervezet Amerika-ellenes támadássorozata (a USS Cole hadihajó incidensétől az amerikai nagykövetségek elleni támadásokon keresztül egészen 9/11-ig) tulajdonképpen egy történelmi jelentőségű, professzionálisan kivitelezett véres mesterműnek bizonyult a vallási indíttatású aszimmetrikus háborúk sorában.
Bin Láden radikális ortodox iszlám politikai filozófiáját az egyiptomi Muszlim Testvériség teoretikusai és a neoszalafita irányzat eszmeisége ihlette, míg éles Amerika- és nyugatellenessége az 1991-es öbölháború történései révén váltak meghatározóvá. A „piszkos hitetleneknek” (káfír) tartott nyugati államok csapatai, köztük több mint százezer amerikaival, ugyanis a muszlimok szent földjéről, Szaúd-Arábiából intéztek támadást a Kuvaitot elfoglaló iraki erők hadállásai ellen. Bin Láden felfogása szerint – amiben milliók osztoztak az arab világban -, a „muszlim szentföld” beszennyezése vért és megtorlást követelt a nyugati betolakodók ellen, amely aztán mindössze egy évtized leforgása alatt 9/11 világrengető tragédiájához vezetett.
A szeptember 11-i merénylet okairól és drámai hatásáról számtalan tanulmány, értekezés született már világszerte, amelyeknek a közös pontjait nagyvonalakban az alábbi megállapításokban lehetne összefoglalni:
- az amerikai polgárok, és általánosságban a nyugati világ biztonságérzete radikálisan megváltozott, jelentősen romlott;
- a Nyugat és a többiek (West & the Rest) közötti szembenállás minden szinten fokozódott, mélyült és ellenségesebbé vált;
- a terrortámadás a leghosszabb ideig tartó és legköltségesebb aszimmetrikus konfliktussorozatot eredményezte a Nyugat és a radikális iszlám mozgalmak regionális képviselői között világszerte;
- igazi posztmodern, antagonisztikus háború bontakozott ki, ahol a szembenálló feleket minden értelemben „világok” választották el egymástól;
- a különféle vallásos eszmék, és a helyi, regionális kulturális tényezők, illetve a belőlük fakadó politikai erőterek jelentősége és befolyása felértékelődött, bár látszólag érthetetlen módon ennek felismerése, illetve lenyomatai többnyire nem mutatkoztak az amerikai kül-, és biztonságpolitikai stratégiai dokumentumokban és döntésekben (lásd az afganisztáni és iraki nemzetépítési kudarcok);
Immár közhelyszerű megállapításnak számít, hogy a hidegháborús bipoláris világrendet követte egy évtizednyi „jótékony amerikai unipoláris világdominancia” (Charles Krauthammer), amelyet a 21. század első évtizedében felváltott a többpólusú (és jóval kaotikusabb) nemzetközi átrendeződés. Realista alapállásból ugyanakkor elmondhatjuk, hogy a 21. századi új komplex világrend inkább követi Samuel P. Huntington vallásos determináltságú civilizációk (hatalmi erőterek) szembenállásán alapuló paradigmáját, mint rivális tudóstársa, Francis Fukuyama idealista, neo-hegeliánus liberális vízióját az Amerika által vezetett, nyugati mintájú demokratikus országok világdominanciájáról.
Utóhatások
Belpolitikai, társadalmi vonatkozásban 9/11 drámájának talán legfontosabb hozadéka az amerikai hazafiasság és nemzettudat növekedésében, illetve a biztonságérzet, biztonsági koncepciók és stratégiák felértékelődésében figyelhető meg. Kormányzati szinten mindez a harmadik legnagyobb létszámú és befolyású amerikai szövetségi kormányzati szerv, a Belbiztonsági Minisztérium (DHS) létrehozását eredményezte, valamint hozzájárult a több, mint kéttucatnyi szervezetet magába foglaló amerikai hírszerző közösség (intelligence community) munkájának és adatkezelési eljárásrendjének sokkal hatékonyabb összehangolásához is. Rövidtávon jelentősen megnőtt az amerikaiak körében a külső és belső biztonság igénye és fontossága, akár a szabadságjogaik kárára. Ez az attitűd azonban csupán néhány évig tartott: az amerikaiak többsége ma újra többre értékeli az alkotmányos szabadságjogok tiszteletben tartását, mint a nemzetbiztonsági célú korlátozó intézkedések létjogosultságát.
A szeptember 11-i terrortámadásokban lelkük mélyéig megsebzett amerikaiak és az Egyesült Államok iránt megnyilvánuló kezdeti világméretű szimpátia (még az ellenséges érzelmű arab világban is) két év alatt szertefoszlott. Sőt, a gyors afganisztáni, és kiváltképp a 2003-as iraki invázió nyomán az amerikai rokonszenv-mutató a skála negatív végébe zuhant a világ muszlimjai körében. A neokonzervatív küldetéstudattal jócskán felruházott beavatkozáspárti (intervencionista), és expanzionista (amerikai érdekek és értékek terjesztője) nézeteket valló ifjabb Bush elnök kormányának megítélése és általánosságban Amerika képe 2008-ra elérte a mélypontot az arab világban és meglepő módon a nyugati szövetségesek körében is.
Ugyanakkor a többségi amerikai társadalomban a közel 5 milliós amerikai muszlim közösség iránti gyanakvás és ellenérzés is számottevő, főleg ha az amerikai mecsetek számának radikális növekedési arányára tekintünk: azok száma 1209-ről 2769-re nőtt.
Külpolitikai fronton az ezredforduló idején sem a demokrata párti Clinton elnök, sem az utóda, ifjabb George Bush elnök által vezetett amerikai kormányzat nem ismerte fel – vagy vette figyelembe – az arab világ közhangulatát. Márpedig Amerika megítélése, és többnyire egyoldalúan elkötelezett Izrael-pártisága felettébb népszerűtlenné tette az Egyesült Államokat még a mérsékelt muszlim hívők millióinak körében is, táptalajul szolgálva a radikálisabb erőszakos terrorista csoportok létrejöttéhez és működéséhez.
Az amerikai kormányzatok egyik közös vonása annak a stratégiai fontosságú felismerésnek a hiánya, miszerint az amerikai demokrácia-export és életmód, kultúraterjesztés nem talált befogadó környezetre a muszlim világban, sőt: potenciális konfliktusforrássá vált. Amint azt számos amerikai elemző és biztonságpolitikai szakértő is megjegyezte, az amerikai hadvezetés és a washingtoni politikai vezetés nem igazán vette tekintetbe a helyi történelmi, kulturális és legfőképp a mélyen vallásos gyökerű társadalmi viszonyokat sem Irakban, sem Afganisztánban. Következésképp csupán átmeneti sikereket és pürrhoszi győzelmeket érhettek el. Amint azt Jeff Sessions, egykori amerikai igazságügyminiszter budapesti előadásában nemrég megjegyezte: ezt a sajátos vallási- és kultúrharcot sem pénzzel, sem fegyverekkel nem tudta megnyerni még a világ legerősebb hadereje sem, hiszen nem volt befogadó igény a szövetségesek üzeneteire vagy értékeire.
Kudarcok
Az évtizedekig tartó eredménytelen háborúskodásba belefáradt Egyesült Államok haderejének kissé kaotikusra sikeredett kivonulási stratégiája (exit strategy) is ugyancsak hagyott kívánni valót maga után. A kabuli nemzetközi repülőtérről felszálló C-17-es amerikai katonai szállítógépre felkapaszkodó, majd lezuhanó 19 éves kabuli futballista tragikus esete majdhogynem olyan ikonikus képpé vált, mint az égő manhattani ikertornyokból kiugró irodistáké. A gyors és tragikus afgán összeomlás, illetve Kabul eleste több, mint jelzésértékű mozzanattá vált, és sokak szerint a Nyugat felgyorsuló hanyatlásának és látványos kudarcának megnyilvánulása is lett egyben. Robert Kagan véleménye szerint nem a nagyhatalmi birodalmi gőg, a hübrisz, hanem a radikális iszlamista terrortól való jogos félelem vezette az amerikaiakat Afganisztánba, viszont a tehetetlenség és a kulturális reformsorozat-kudarcok tapasztalatai hívták haza a csapatokat a kilátástalan kimenetelű háborúból.
A muszlim nők felszabadítására és a törzsi társadalmak modernizálására irányuló amerikai és nyugati célkitűzések néhány nagyváros kivételével többnyire csúfos kudarcot vallottak és zátonyra futottak úgy Afganisztánban, mint Irakban. A szunnita pastu tálibok, az iraki, szíriai Iszlám Állam (Daesh) vezetői, és a nagyrészt írástudatlan vidéki lakosság számára az iszlám hitrendszer egyik kulcseleme a szent háború tanítása és fontossága a „barbár földek hitetlen, betolakodó népei”ellen – tőlük az igazhívő muszlimoknak semmi sem szabadna átvenniük, mert könnyen bűnössé, tisztátalanná válhatnak. Egy ilyen környezetben teljességgel illuzórikus és antagonisztikus kísérlet a nyugatosítás (kiváltképp a női emancipáció és lmbtq-jogok propagálása).
Mérleg
A Bush elnök által 2001 októberében meghirdetett globális terrorellenes háború (War on Terror) és a „velünk vagy ellenünk” leegyszerűsített stratégiai gondolkodás jegyében létrejött amerikai vezetésű szövetséges haderő néhány éven belül megszabadította világot a véreskezű iraki diktátortól, Szaddám Huszeintől, majd Oszáma bin Láden terroristavezértől, és az afgán tálibok uralmától. Ez utóbbi, sajnálatos módon csupán 2021. augusztus 15-ig, a drámai afganisztáni összeomlásig és a sietős amerikai kivonulásig tartott.
Más kérdés, hogy milyen anyagi és humánerőforrás vonzattal és áldozati statisztikával járt a csekély számú siker a kétévtizedes, rekordhosszúságú amerikai terrorellenes hadműveletek során Afganisztánban, Irakban, Szíriában, sőt a hírhedt célzott dróncsapások révén Szomáliában, Pakisztánban és Jemenben.
A statisztikai adatok lesújtóak. Az amerikai Védelmi Minisztérium 2020-as összesítése szerint a terrorellenes háború teljes amerikai összköltsége a három országban elérte a 8 trillió dollárt, (az éves amerikai szövetségi költségvetés 2,5-szeresét), azaz 8 ezer dollárnyi háborús plusz kiadás jutott minden egyes amerikai adófizető polgárra húsz éves elosztásban. A Brown Egyetem számításai szerint a közel tízéves iraki beavatkozás mintegy 2,2 trillió dollárba került az amerikai költségvetésnek, és 4488 amerikai katona és körülbelül 3400 amerikai szerződéses, zsoldos (PMC), illetve közel 180 ezer iraki civil és ellenálló fegyveres halálát követelte. A harcok során elszenvedett poszt-traumás stresszben (PTSD) több mint húszezer amerikai iraki és afganisztáni háborús veterán vetett önkezével véget életének az Egyesült Államokban.
A mintegy 20 évig tartó afganisztáni háború a BBC összeállításában a Pentagon és a Brown Egyetem számításai szerint, közel 2,2 trillió dollárba került a szövetségi költségvetés számára, amiből 130 milliárd dollárt helyszíni infrastrukturális fejlesztésre és mintegy 85 milliárd dollár az afgán nemzeti haderő fejlesztésére, személyi állományának kiképzésére és haditechnikai beszerzésre költöttek (most már kijelenthetjük, hogy teljesen fölöslegesen). A rekordhosszú háború 3500 nyugati szövetséges katona (ebből 2300 amerikai és 7 magyar) halálát követelte és körülbelül 29 ezer katona sebesülésével, rokkantságával is járt. Továbbá az Afgán Nemzeti Hadsereg és biztonsági szolgálatok kötelékeiből meghalt mintegy 65 ezer katona és rendőr, illetve még körülbelül 130 ezer afgán civil és tálib harcos is életét vesztette. A rejtőzködő terroristák ellen folyatott „égi drónháború” során, különösképpen a Barack Obama elnök által elrendelt, nagy magasságból indított „sebészeti pontosságú”, 563 rakétacsapásban mintegy 300 terroristagyanús személy, és körülbelül 500 civil vesztette életét, járulékos veszteségként (collateral damage) Szíriában, Jemenben, Szomáliában és az észak pakisztáni törzsi területeken.
A mérvadó amerikai és külföldi elemzők, döntéselőkészítő szakértők véleményeit olvasva összességében elmondható, hogy túlnyomó többségben vannak azok, akik az Egyesült Államok és a Nyugat kudarcának, gyengeségének és gyorsuló hanyatlásának tulajdonítják az afganisztáni fiaskót és a hosszú terrorellenes háborút, amelynek legtöbb vonatkozását eleve elhibázottnak is tartják.
A nyugati hanyatláselmélet-hívők és Amerika-kritikus véleményvezérek közül sokan felelevenítik Oszáma bin Láden híres Amerikának címzett nyílt levelét 2002 októberéből, amelyben a terroristavezér kijelentette: ezt a különleges háborút Amerika és a Nyugat egyszerűen nem nyerheti meg, mert elsődlegesen nem anyagi és katonai természetű a szembenállás, hanem vallásos eszmék és sajátos kulturális értékek irányítják a harcot. Ez ellen pedig nagyon nehéz csatát avagy háborút nyernie még a világ legerősebb haderejének is. Valószínűleg e stratégiai felismerés, illetve az elhúzódó háború fenntarthatatlansága és tetemes anyagi terhe sarkalta Trump elnököt a tálibokkal folytatott titkos tárgyalásokra az amerikai haderő kivonulásának feltételeiről, aminek kivitelezése már 2021-ben a Biden kormányzat feladata és igencsak vitatott megítélésű sikere, avagy kudarca lett.
Nyitókép: 9/11 Memorial Museum, New York (Depositphotos.com)
