Joe Biden amerikai elnök a múlt héten globális adóminimum javaslattal állt elő a társasági adóra vonatkozóan. A javaslat nagyon egyszerű, de éppen ezért megkérdőjelezhető, így nem csoda, hogy már a tárgyalások során is falakba ütközött. Az eredeti amerikai szándék már most sem érvényesül.
A Biden-kormányzat adóemelésekkel tervezi megalapozni a gazdaság beindításának pénzügyi hátterét. Ennek az adóemelési tervnek része az amerikai társasági adó 21 százalékról 28 százalékra történő emelése is, amely nyilván még inkább ösztönözné az amerikai nagyvállalatokat arra, hogy a nyereségüket és akár a termelésüket külföldre vigyék, megfordítva ezzel az előző elnökségi ciklus növekvő foglalkoztatási trendjét. Hogy ez ne következzen be, az eredeti amerikai javaslat az OECD-tagországok számára az volt, hogy 21 százalékos legyen a társasági nyereségadó minimum mértéke. Ha csak az OECD-országok többségét adó európai adókulcsokat tekintjük, az EU legtöbb tagállamában ez már önmagában adóemelést jelentene. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy az amerikai adóminimum elvárás már csak 15%. Ez már csak Írország (12,5%) és Magyarország (9%) adópolitikai érdekeit sérti, akik természetesen már ki is nyilvánították, hogy nem fogadják el a javasolt adóemelést.
Azonban felmerül a kérdés, hogy ha már csak két OECD ország adószintje felett van az adóminimum, akkor van-e még értelme az amerikai javaslatnak. Az adóminimumra vonatkozó javaslat gyenge pontja, hogy az előterjesztés az OECD országok körében történt meg. Az ilyen szempontból igazán káros adóparadicsomok az OECD-n kívül találhatók. Az amerikai adóhiány ugyanis nem csupán abból adódik, hogy az amerikai cégek adózási trükkökkel külföldre viszik a nyereségüket, mintha az ott keletkezett volna, hanem főleg abból, hogy az amerikai adóhatóság (IRS) nem lát rá ezekre a jövedelmekre és a külföldi bankszámlákra, valamint bevallásokra.
Ha ugyanis egy adóhatóság igazolni tudja az adózó jövedelmét, illetve hogy az illetékességi területén belül jött létre, akkor minden további nélkül megállapíthatja az adókötelezettséget, függetlenül attól, hogy az adózó amerikai illetőségű vállalat hol parkoltatja a nyereségét. Továbbá az alacsonyabb adóterhelésű országból szerzett vállalati jövedelem esetén az amerikai szabályok lehetővé teszik beszámítás (tax credit) alkalmazásával az adókülönbözet beszedését. Ehhez persze szükség van a nemzetközi adatszolgáltatásra az állami adóhatóságok és pénzügyi felügyeletek között.
Nem a kulcs a lényeg, hanem az adóalap
Ami pedig igazán szakmaitalanná teszi a politikailag talán jól hangzó javaslatot, az az, hogy sohasem igazán az adókulcstól, sokkal inkább az adóalapszámítástól függ, hogy mennyi a vállalatok tényleges adóterhelése. Az eltérítés jól szemlélteti az úgynevezett effektív adóra vonatkozó statisztika. A vállalatokat terhelő minden adónemet magába foglaló, teljes tényleges, nyereségarányos adóterhelésére vonatkozó számítások alapján az mutatkozik meg, hogy a hivatalos adókulcsok és tényleges adóterhek jelentősen eltérnek egymástól. Főleg azokra a vállalatokra igaz ez, amelyek beruházások után is tudnak adókedvezményt igénybe venni (Effective Marginal Tax Rate).
A teljes cikk a Portfolio.hu oldalon olvasható.
